Keresés
Pénteki kultúrrandi Márkus Luca színművésszel
Gyerekként balettozott, majd megérezte a színpadi játék örömét, felszabadultságát, és magával ragadta annak komplexitása: a próza, a zene és a tánc ötvözete. Már a gyakorlati évét is a Vígszínházban töltötte, az elmúlt két évben pedig A padlás Sünijétől a Sirály Nyinájáig kilenc szerepben mutatkozott be. Tavaly a társulat – titkos szavazással – neki ítélte a Varsányi Irén-emlékgyűrűt.
Pénteki kultúrrandi Brautigam Bertold operatőrrel
Gyerekként a videótékában töltötte a szabadidejét, és arról álmodozott, hogy filmes lesz. Mára barátaival együtt dolgozik közös gyártócégükben, ahol klipeket, kisjátékfilmeket, animációs tartalmakat és reklámokat is készítenek. Brautigam Bertold azt is elmesélte, hogy miként forgatott „véletlenül” a színpadon a hazai metál szféra egyik legfontosabb zenekarának koncertjén.
Pénteki kultúrrandi Jánosházi Péter csellistával
Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges művészeket mutatunk be. A héten Jánosházi Péter csellistával, zenebölcsi foglalkozásvezetővel beszélgettünk.
Pénteki kultúrrandi Hölvényi Kristóf fotóssal
Fiatal kora ellenére – vagy talán pont azért – sok rázós helyzetben fényképezett már: Egyiptomban a 2013-as katonai puccs idején, menekülteket Libanonban, Irakban, legutóbb pedig az ukrajnai háborúban.
Pénteki kultúrrandi Bukovics Aliz festőművésszel
Péntekenként megjelenő sorozatunkban különleges, sokszínű alkotókat mutatunk be.
Pénteki kultúrrandi Szente Anita íróval
Nem várom el az olvasótól, hogy úgy értelmezze a szövegeket, mint én. Annak örülök, ha olvasás közben arra gondol, asszociál, amire akar − vallja Szente Anita, akinek nemrégiben Blues, libabőr és köntös címmel jelent meg első novelláskötete.
Pénteki kultúrrandi Bék Timur költővel
Bár lassúnak tartja magát, első, debütáló verseskötetével, az Aszteriónnal mégis nagyot ment, hiszen három szakmai díjjal is elismerték. Bék Timur mégsem esett bele a mind többet és többet csapdájába, és továbbra is sokkal inkább a minőség, mint a mennyiség érdekli. Inkább kevés dologgal foglalkozik, de azokra jobban és mélyebben odafigyel.
Pénteki kultúrrandi Borbély Mátyás zenész-zeneszerzővel
Játszott már Szeder és Szatmári Juli folk-pop felhangú zenekarában, megfordult sokféle formációban, mígnem tavaly visszatért legkedvesebb projektjéhez, az általa alapított Mr. Moodburn trióhoz. Borbély Mátyás egyszerre menedzsere, zeneszerzője és basszusgitárosa a zenekarnak. Vele beszélgettünk.
Pénteki kultúrrandi Mázsi Boglárka dizájnerrel
Mázsi Boglárka dizájner tárgyai alternatívát kínálnak a tömeggyártott termékek és a műalkotások között.
Pénteki kultúrrandi Vadász Gellért jazzszaxofonossal
Egyetlen pillanat döntött arról, hogy Vadász Gellértnek a szaxofon lett a hangszere. Ma már nemcsak jazzformációkban zenél, hanem színházban és popszínpadon is.
Pénteki kultúrrandi Bauer Gergő zongoraművésszel
A családjában nincs muzsikus, zenei talentumát az óvónője fedezte fel. Előbb zongorázni, majd hegedülni tanult, mindkettőben kimagaslóan tehetséges volt. 14 évesen döntötte el, hogy zongorista szeretne lenni. De ha trombitát adtak volna a kezébe, akkor most valószínűleg trombitálna. Mert számára csak maga a zene a fontos.
Pénteki kultúrrandi Tompa Ábel karmesterrel
Egy zenekari próbán harsonásként viccből megkérdezte a karmestert, nem vezényelhetne-e ő is. Felállt a karmesteri pulpitusra, és annyira megtetszett neki az érzés, hogy elhatározta: karmester lesz. Művészcsaládban nőtt fel, így már gyerekként találkozott a társművészetekkel is, talán ez tette színessé karmesteri világát: fontosnak tartja, hogy minél több műfajban bemutatkozhasson.
Pénteki kultúrrandi Tétényi Gabriella képzőművésszel
Tétényi Gabriella képei súlyos kérdéseket feszegetnek, azonban az alkotó mindig igyekszik hideg szemmel, távolságtartóan ábrázolni a témákat.
Pénteki kultúrrandi Králl Kevin filmrendezővel
Animációs alkotásaival több hazai és nemzetközi filmfesztiválon is szép sikereket ért el, mégsem a díjak izgatják, hanem a bemutatkozási lehetőség. A legfőbb vágya az, hogy saját nyelvén, saját eszközeivel történeteket mesélhessen.
Pénteki kultúrrandi Gáspár Annamária festőművésszel
Gáspár Annamária a kompozícióiban a nőket érintő sztereotípiák jelenlétét vizsgálja.
Pénteki kultúrrandi Drahos Evelin énekes-színésznővel
Még tanul, de belső indíttatásból tanít is. Egyszerre vonzza a klasszikus művek mélysége és az operett-musical felhőtlenebb világa. Drahos Evelint a Mária főhadnagy és a Versünnep Fesztivál után, az államvizsga és kortárs dalestje előtt értük utol.
Pénteki kultúrrandi Bányász Anna fotóművésszel
Bányász Anna a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterszakának végzőse, a diplomamunkájához a gyergyóújfalui családi gazdaságuk mindennapjait fotózza, nem mindennapi látásmóddal. Képeit április 28-ától láthatjuk a Faur Zsófi Galériában.
Pénteki kultúrrandi Ábel Tamás üvegművésszel
Ábel Tamás üvegművein keresztül fogalmazza meg, mit gondol a világról: objektjeivel a kirekesztettséggel, az agresszióval szemben szólal fel.
Pénteki kultúrrandi Juhász Márió költővel
Peer Krisztián szerint Juhász Márió jól tudja, hogy csak úgy ébreszthetjük fel önmagunkat, ha minden figyelmünket egy apró részletre koncentráljuk. Tulajdonképpen erre késztet a költő első kötete, A konyhában meg Elmore James szól is, ami egyszerre idegen és ismerős, felemelő és melankolikus. Ezen a héten Márióval randizunk.
Pénteki kultúrrandi Parázs Bianka grafikus-kerámiaművésszel
„Valójában mindig keramikus fiúkba voltam szerelmes, de valahogy ezt a mintát nem sikerült felismernem mindaddig, amíg össze nem fújt a szél Ádámmal” – meséli Parázs Bianka, aki a grafikától az illusztráción át az animációig sok mindenben kipróbálta magát, jelenleg pedig a kerámiázás a legfőbb szenvedélye. Szó szerinti „szerelemprojektje” a Parbiart Studio, melyet párja alföldi szülőfalujában hívtak életre.