Keresés
35 éve mutatták be A padlást
Harmincöt éve annak, hogy a Vígszínházban bemutatták A padlást. A musical a magyar színháztörténet egyik legsikeresebb darabjává vált, a zeneszerző Presser Gábor szerint már hozzátartozik a városhoz és az országhoz.
Lássuk meg a láthatatlant!
A Máltai Szeretetszolgálat Ismeretlen segítőink című kiállítása életünk láthatatlan angyalaira, a szociális munkások áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet.
A katasztrófák fogják megoldani a problémákat
Szeptember 27-én a Brain Bar tudományos fesztivál részeként beszélgetésre invitáltak négy magyar sztártudóst, hogy megvitassák, hogyan áll a tudomány az emberiség jövőjéhez.
A legnagyobbak is kezdik valahol – megújul a Kajla-program, indul A Reformkor Nagyjai
A Kajla és A Reformkor Nagyjai programok is fordulóponthoz érkeztek. Ezzel kapcsolatban tartottak tájékoztatót a Petőfi Irodalmi Múzeumban október 11-én. A kisiskolásoknak szóló foglalkoztató füzetek, valamint a Kajla útlevelek hamarosan megérkeznek az oktatási intézményekbe és az óvodákba.
A pomázi utcán cicergett a tambura, játszott a harmonikás
Amikor évtizedekkel ezelőtt elkezdtek közösen muzsikálni, nálunk egy tamburazenekar még három harmonikából, egy basszusgitárból és egy dobszerkóból állt. A Vujicsics Együttes tagjai – klasszikus zenei alapokkal felvértezve – maguk tanulták ki a délszláv hangszereket, és muzsikájuk máig rendkívüli színfoltja a magyar zenei életnek. Beszélgetésünkben a pomázi körtefa alatti furulyázástól a Ki mit tud?-győzelmen át az idei Vujicsics-caminóig kalandoztunk Borbély Mihállyal és Eredics Gáborral.
Richard Nixon és Mao Ce-tung az operaszínpadon találkozik
A Nixon Kínában kapcsán a kortárs amerikai operáról és kultúrák találkozásáról is beszélgetett a rendezővel Ur Máté.
Lux Antal festőművész a Mecseki Láthatatlanok szabadságáról mesél
Lux Antal Berlinben élő, Munkácsy Mihály-díjas festőművész művészként egy korszak ikonikus figurája, szemtanúként és aktív résztvevőként pedig a Mecseki Láthatatlanok egyik örök szabadságharcosa.
Kolozsváron zárta első idei turnéját a Petőfi Irodalmi Karaván
Február 9-én Ki vagyok én – Petőfi Sándor arcai címmel telt ház előtt tartott előadást Háy János író, költő és Rozs Tamás énekes, csellista. A Petőfi Irodalmi Karaván első turnéjának záróeseményét megelőzően a fellépők a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjainak tartottak rendhagyó irodalomórát.
Hetedik alkalommal rendezik meg a Balaton Art Residencyt
A Balaton melletti település, Szólád ad otthont a nemzetközi, idén hetedjére megrendezett Balaton Art Residencynek, ahol ebben az évben hét magyar és külföldről érkező képzőművész alkothat Szabó Klára Petra mentorsága alatt.
A legvonzóbb munkahely különdíját nyerte el a Libri
A legvonzóbb munkahelyeknek szóló Randstad-különdíjat nyerte el kiskereskedelmi kategóriában a Libri. A díjat 7600 magyar munkavállaló megkérdezése után, a Randstad Employer Brand kutatásának eredményeképpen ítélték oda az arra érdemes cégeknek.
Premier előtti filmek az A24 – Mozinet Filmfesztiválon
Az A24 amerikai filmstúdió négy alkotását láthatja a magyar közönség az A24 – Mozinet Filmfesztivál keretében 2024. január 4. és 7. között a budapesti Toldi Moziban, közülük hármat az országos mozibemutató előtt.
Hajógyár x A38: Antares dalszerzői est
Ismét izgalmas szövegírói est következik a Hajógyár eseménysorozatában, ráadásul egy nagyon intenzív zenét játszó bandával. A srácok igazán egyedi színfoltként jelennek meg a magyar könnyűzenei palettán, itt az ideje kivesézni dalszövegeiket.
Jon Fosse norvég író kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A 64 éves Jon Fosse norvég író, drámaíró kapja az irodalmi Nobel-díjat. A magyar közönség mások mellett az Álmatlanság, a Melankólia és a Reggel és este című művek szerzőjeként ismerheti.
Az iparági szakértők szerint a magyarországi filmstúdiókat nem érinti a hollywoodi sztrájk
A hollywoodi forgatókönyvírók és a színészcéh (SAG-AFTRA) sztrájkja komoly hatással lehet a globális filmiparra, de a Variety.com beszámolója szerint a külföldi produkciókat gyártó magyar filmstúdiók „átvészelik a hollywoodi sztrájkok viharát”.
Reigl Judit műveiből nyílt kiállítás Berlinben
Az egyik legismertebb magyar képzőművészként számon tartott Reigl Judit születésének 100. évfordulója előtt tiszteleg a berlini Új Nemzeti Galéria. A Dominanciaközpontok címmel csütörtökön nyílt tárlat Reigl Judit első egyéni kiállítása Németországban.
Németh Ferenc a Symposion első nemzedékének indulásáról
Dr. Németh Ferenc forráskutatáson alapuló monográfiája a Symposion folyóirat első nemzedékének az Ifjúság című laphoz kötődő indulását dolgozza fel. A kötet az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara gondozásában jelent meg.
Átadták Az év gyerekkönyve díjakat
A díjakról, amelyeket nyolcadik éve oszt ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum, független szakmai zsűri, illetve gyerekzsűri dönt. Nevezni 2022-ben megjelent könyvekkel, írói, illusztrátori, műfordítói, innovációs és ismeretterjesztő kategóriákban lehetett.
Elkészítette az ötödik Jazzkívánságműsor-lemezt a Sárik Péter Trió
Jazzkívánságműsor-sorozatának ötödik lemezét készítette el a Sárik Péter Trió. A csapat a széria harmadik magyar anyagát is Falusi Mariann énekesnővel rögzítette, a budapesti bemutatókoncert május 18-án lesz a MOMkultban.
Hamvas Bélára emlékeznek Balatonfüreden
A magyar irodalom kultikus szerzőjére a március 31. és április 1. között rendezendő Hamvas Napokon emlékeznek, amelyen bemutatják a Hamvas esszépályázat írásaiból készült kötetet, lesz Koloska-völgyi zarándoklat, borkóstolás és ráolvasás.