Keresés
Balatonfüreden koszorúzással és gálaesttel ünneplik a magyar kultúra napját
Balatonfüreden is különleges programsorozattal ünnepelik a magyar kultúra napját január 22-én.
Ingyen nézhető tíz napig tíz magyar filmklasszikus
Makk Károly és Darvas Iván születésének 100. évfordulója alkalmából a rendezőikon és a színészóriás emlékezetes alkotásait lehet ingyen megnézni április 25. és május 4. között.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Skanzenbe költözik
Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese.
Két magyar filmes került közelebb az Oscar-díjhoz
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a Dögsúly nyerte a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm díját, a legjobb animáció pedig az Üvegház lett.
Idén is kiemelt szerepet kapott a magyar irodalom Bakuban
Idén május 24. és 31. között zajlik a már most a régió legrangosabb eseményének számító IV. Türk Világirodalmi és Könyvfesztivál, mely keretében május 26-án, hétfőn ismét magyar napot tartottak. Az egész napos program során a magyar irodalom klasszikusait mutatták be korábbi vagy egészen friss fordításban, a nap végén pedig két magyar költő is rangos díjat vehetett át.
Légből kapott ötlettel győzött a Velencei Biennálé magyar résztvevője
Tizenhárom pályázat közül választotta ki a zsűri Koronczi Endre Pneuma Cosmic című projektjét, mely a 2026-ban nyíló 61. Velencei Képzőművészeti Biennálé Magyar Pavilonjában képviseli hazánk alkotóit. A három részből álló projekt egyik eleménél a Magyar Tudományos Akadémia régi szellőzőrendszerének darabjait használja a művész.
A Hunyadi-sorozat rehabilitálja a magyar virtust
Az Egri csillagok óta nem kaptunk olyan látványos kosztümöket viselő, csataméneken vágtató, szablyát forgató magyar hősöket, akik jól megverték volna a ránk törő turbános hadakat.
A magyar kultúra napjához nem illik ennél méltóbb hangszer
Január 22-én együtt lép színpadra Farkas Rózsa és Balogh Kálmán cimbalomművész az Óbudai Társaskörben. A hangszer ezúttal mint hungarikum kerül középpontba: megmutatják minden arcát, így a magyar szerzőktől egészen Chick Corea világáig vezetik a hallgatóságot.
Lengyel–magyar atyafiság, kelet-európai sorsközösség a Capa Központban
A Capa Központ új kiállítása a kelet-európaiságra jellemző jegyeket, az e tájon élő népek közösségtudata és hasonló szemléletük közös pontjait mutatja be.
Czimra Gyula képeiből nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
A magyar múzeumok feladata, hogy a kevésbé ismert kultúrkincseket is összegyűjtsék és bemutassák, és ebben a folyamatban a Magyar Nemzeti Galéria példaértékű munkát végez – hangsúlyozta Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a Czimra Gyula-életmű-kiállítás csütörtöki megnyitóján.
Ők nyerték a Magyar Természettudományi Múzeum építészeti tervpályázatát
A Bjarke Ingels Group (BIG) és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. közös pályázata nyerte el az első díjat a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe tervezett új épületére kiírt építészeti tervpályázaton – hangzott el a pénteki díjátadón a debreceni Kölcsey Központban.
Hangsúlyos magyar jelenlét az idei román designhéten
Idén is hangsúlyos lesz a magyar jelenlét a formatervezők legfontosabb romániai seregszemléjén, a május 16. és 25. között zajló Romanian Design Weeken (RDW) – közölte kedden a Liszt Intézet bukaresti központja.
Washingtonban jelentős az érdeklődés a magyar kultúra iránt
Csaknem ezer vendég gyűlt össze a washingtoni magyarok egyik legnagyobb kulturális fesztiválján az amerikai főváros közelében szombaton.
Madárszámlálásra hív mindenkit a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nagy téli madárles címmel országos madárszámlálásra hívja a lakosságot február 28-ig.
A magyar irodalom hazajár a lipcsei könyvvásárra
Frankfurt után a lipcsei a második legjelentősebb német könyvvásár, amelyet idén március 27–30. között rendeznek meg. A nemzetközi könyvpiacon jelentős szerepet betöltő rendezvényen a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) szervezésében Földényi F. László, Kiss Noémi, Kormányos Ákos és Végel László német nyelven megjelent köteteit mutatják be a közönségnek.
Potyó Imre kapta A magyar természetfotó nagydíját
Potyó Imre vehette át a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot a Varázslatos Magyarország (VM) 16. díjátadó ünnepségén és természetfotó-kiállításának megnyitóján a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában, ahol a fotóverseny kategóriahelyezettjeinek járó elismeréseket és a különdíjakat is átadták.
Huszadik alkalommal lesz Győr a magyar tánc fővárosa
Június 17. és 22. között ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol huszadik alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált, amelyen fellép egyebek mellett a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Székesfehérvári Balett Színház is – jelentette be a szervező Győri Balett csütörtökön.
Csaknem nyolcvan magyar animációs filmet vetítenek Annecyben
A műfaj legrangosabb szemléjén, amelyet június 8-tól 14-ig rendeznek a franciaországi városban, Magyarország lesz a díszvendég.
Száz éve született a magyar kultúrtörténet utolsó polihisztora
Száz éve, 1925. május 14-én született Nemeskürty István Kossuth-nagydíjas, Széchenyi- és József Attila-díjas irodalom- és filmtörténész, író, a Corvin-lánc kitüntetettje. A Tanár Úr majdnem három évtizeden át foglalkozott filmgyártással, csaknem 160 magyar nagyjátékfilm készült el az irányítása alatt, mindemellett több mint ötven kötet szerzőjeként tartották számon.
Stratégiai együttműködésre lép a Magyar Állami Operaház és a Menedzserszövetség
Az Opera felsővezetésének nyújtandó tanácsadásról, a középvezetők számára biztosított ösztöndíjas mentorprogramról és az Év Menedzsere Díjátadó Gála évenkénti operaházi megrendezéséről kötött megállapodást a Menedzserszövetség és a Magyar Állami Operaház.