Keresés
November 30-án történt
Az agyagból szépséget, emberséget és szeretetet életre keltő műveket alkotott az 1902. november 30-án született Kovács Margit keramikus, szobrász (képünkön), aki egy interjúban így fogalmazott: „Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált.”
Fotózás mindhalálig – Féner Tamás fotóművész
Féner Tamás Kossuth-, Balázs Béla- és Aranytoll-díjas fotóművész november 17-én ünnepli 85. születésnapját.
Színpadon egy emberöltőn át – Csernus Mariann
Hetvenöt éve áll színpadon, és minden fontos szerepet eljátszott már. Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő október 30-án ünnepli kilencvenötödik születésnapját.
Október 11-én történt
1891-ben ezen a napon nyílt meg a stockholmi skanzen, a világ legrégebbi szabadtéri néprajzi múzeuma, 1908-ban a szombathelyi Savaria Múzeum, 1983-ban pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház (képünkön).
Szeptember 5-én történt
„Mosolyogjatok egymásra, férjetekre, feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.” Ma van Kalkuttai Szent Teréz halálának évfordulója, amely egyben a jótékonyság világnapja is.
Augusztus 18-án történt
Augusztus 18-án született Antonio Salieri zeneszerző, Keleti Éva Kossuth-díjas fotóriporter és Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész is (képünkön).
Július 25-én történt
1893-ban ezen a napon avatták fel I. György görög király és Ferenc József császár jelenlétében a Jón- és az Égei-tenger közötti mesterséges víziutat, a Korinthoszi-csatornát, melyet Gerster Béla tervezett Türr István irányítása alatt.
5 érdekesség a BÁV 250 éves történetéből
Az elsősorban zálogszolgáltatásáról és a hazai műkereskedelemben betöltött meghatározó szerepéről ismert társaságot még Mária Terézia alapította 1773-ban.
A legjobb alternatív akusztikus produkciókkal vár a II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál
A II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivállal kezdődik a Zsámbéki Nyári Színház. Május 26–28. között három napon át a hazai könnyűzene emblematikus alternatív előadói lépnek színpadra akusztikus produkcióikkal a Zichy-kastély udvarának színpadán.
Április 22-én történt
Április 22-e 2009 óta a Föld nemzetközi napja. Ezen a napon született Yehudi Menuhin hegedűművész 1916-ban, Jack Nicholson színész pedig 1937-ben.
Március 26-án történt
1876-ban ezen a napon adták át Budapesten az Egyetemi Könyvtár épületét. Március 26-án született Guccio Gucci divatház-alapító 1881-ben, Varga Katalin József Attila-díjas író 1928-ban, Harkányi Endre Kossuth-díjas színművész 1943-ban.
Elindult A reformkor nagyjai – kicsiknek program
A reformkor nagyjai – kicsiknek programban többek között honlap, YouTube-videók és mobiltelefonos alkalmazás ismerteti meg a kisiskolásokkal a reformkor vezető politikusait, művészeit, feltalálóit és közéleti személyiségeit.
Március 21-én történt
Március 21-e a bábszínház és a költészet világnapja, az erdők nemzetközi napja, valamint rasszizmus elleni világnap. Ezen a napon született Johann Sebastian Bach 1685-ben, Kassák Lajos 1887-ben.
Kövér László: Madách előrevetítette a mai világunkat
Madách Imre 163 évvel ezelőtt megírt művében, Az ember tragédiájában előrevetítette a mai világunkat, benne „valamennyiünk félelmét és reményét” – mondta Kövér László házelnök pénteken Balassagyarmaton, a Madách Imre születésének 200. évfordulóján tartott Nógrád vármegyei Madách-ünnepségen.
Petőfi szabadnap – Egész napos programok az új Petőfi-kiállításban
Egész napos programsorozatot szervez január 14-én a Petőfi Irodalmi Múzeum.
„Az a művész feladata, hogy a követ dobja be” – Kass János 95
95 évvel ezelőtt ezen a napon született Kass János Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festő, bélyegtervező, szobrász. A művész feladatáról ezt vallotta: „A vízbe bedobott kő és a hullámverés, vagyis a kő csobbanása nyomán keletkezett gyűrűk példáját hoznám fel. Madách Sztregován bedobta a követ, s az azóta rezeg, és sokakat megihlet. Az a művész feladata, hogy a követ dobja be, és az önmagát sokszorozza.”
Az utolsó interjú Lator Lászlóval
A Lator-tanya címmel képes kötet jelent meg Lator László, a tavaly elhunyt Kossuth-díjas költő tiszasásvári emlékei alapján. Ebből az alkalomból közzétesszük utolsó, lapunknak részletekben adott interjúját, amelyben családi indíttatásáról és meghatározó irodalmi élményeiről mesélt.
„Nem a kapitány fedezi fel Amerikát, hanem a teljes legénység, együtt" – Tóth Péter is pályázik a Zeneakadémia rektori székére
A sorompó lezárult. Aki akarta, hétfőn éjfélig leadhatta a Zeneakadémia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára másodjára kiírt pályázatot. A döntés határideje 2023. október 31. Kérdés, Csák János miniszter vár-e addig, vagy előbb lezárja a nagy kommunikációs hullámokat vető ügyet.
Jazz balkáni ritmusban
A Söndörgő új lemezét, a Gyezz címűt Chris Potter jazzszaxofonossal rögzítette. Így nem csoda, ha a tüzes vagy édes-bús balkáni ritmusok felett nagy ívű improvizációk bontakoznak ki.
Idén először versenyeznek rövidfilmek az ATAFF-on
Művészportrék, társadalmi témákkal foglalkozó rövidfilmek, széles skálán mozgó tudományos filmek és a producerként debütáló Oscar-jelölt Abigail Breslin (A család kicsi kincse) rövidfilmje is a szolnoki fesztivál versenyprogramjában.