Keresés
Köpeczi Sándor operaénekes az idei Herbert von Karajan-díjasok között
A Salzburgi Húsvéti Játékok keretében adták át a díjat három fiatal tehetségnek. Köpeczi Sándor operaénekes, Michael Loehr táncművész és Oscar Jockel karmester kapták a tizenhatezer euróval járó elismerést.
Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Versünnepet
A Fehérvár Médiacentrum önkormányzattal és a Székesfehérvári Egyházmegyével közösen megrendezett tehetségkutató versenyére középiskolások nevezhetnek.
A Vígszínházban ünnepli 55. születésnapját a Kaláka
A Kaláka 55 éves lett – a november 16-i esten a jubileumi születésnapját ünnepli a legendás együttes, válogatva 55 év dalaiból, műsoraiból. Az együttes kezdetektől (1969) fogva verseket énekel, életkortól függetlenül minden generációnak. A műsor válogatás az 50 lemezen szereplő, több mint 300 költő verseire írott közel 1300 dalból.
Internetfüggőség, identitáskeresés és első szerelem a Cinemira filmfesztiválon
Az Azahriah-film alkotóival, az Agymanók, a Garfield, a Wednesday és a BeetleJuice szinkronhangjaival, Palya Bea- és Ringató-koncerttel, díjnyertes animével és közel száz különleges rövidfilmmel és animációval érkezik az ország egyetlen gyerekeknek és fiataloknak szóló filmfesztiválja október 5-én és 6-án.
A Kálmán-nap is versenyben van a palicsi filmfesztivál fődíjáért
Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című alkotása is versenybe száll a palicsi filmfesztivál fődíjáért július 20. és 26. között
Hankó Balázs: Vonzó egyetemek, sikeres fiatalok és erős nemzet a cél
Vonzó egyetemek, sikeres fiatalok és erős nemzet a cél – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter szerdán Sukorón, a 48. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) megnyitóján.
Komárom-Esztergom vármegye
Az ország legkisebb területű, de második legsűrűbben lakott vármegyéje, melynek székhelye Tatabánya. Kis területe ellenére páratlanul gazdag épített és természeti örökséggel büszkélkedhet.
Minden, ami zene, minden, ami érték
Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton. A HangFeszt programjában szerepel Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaénekes, a Szent Efrém Férfikar, valamint Fábián Zoltán zeneszerző.
Anastacia, Morcheeba és Izo FitzRoy is fellép a 12. Paloznaki Jazzpikniken
Izo FitzRoy és Anastacia nyitja meg a fesztivált, majd eljön a funky koronázatlan királya, a The Brand New Heavies is. Tony Hadley Spandau-slágereket idéz, a Morcheeba holdfényes koncertet ad, és az MF Robots búcsúztatja a 12. Paloznaki Jazzpikniket.
Szervátiusz Jenő-díjas alkotók munkáiból nyílt kiállítás a Műcsarnokban
Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett Kárpát-medencei festők, grafikusok, szobrászok, textil- és keramikusművészek munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön Budapesten, a Műcsarnokban.
A sötétség feletti győzelem, a születés és a szeretet ünnepe
Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik.
Megmozdult a zenészvilág, rekordszámú Petőfi-versmegzenésítés született idén
Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából nagyszabású könnyűzenei pályázatot írt ki 2023-ban a Petőfi Kulturális Ügynökség Felhők címmel. A felhívás célja, hogy a kortárs könnyűzene nyelvén népszerűsítse a 19. századi költőóriás alkotásait.
Budapest 150 – Ingyenes filmek a fővárosról
Az évforduló alkalomból három film ingyenesen látható a Filmión vasárnapig. Az ünnepi kínálatban a népszerű Budapest Retro első része, Szabó István kísérleti alkotása, a Budapest, amiért szeretem, valamint a Hámori Gabriellát és Csányi Sándort első főszerepében megörökítő I Love Budapest szerepel.
Kulturális szervezeteknek tart pályázati tájékoztatót a Kreatív Európa Iroda
Online infónapot tart 2023. november 16-án a Kreatív Európa Iroda a Kultúra ág 2024-es pályázati felhívásairól.
Október 25-ig lehet jelentkezni a Kossuth-szónokversenyre
A verseny döntőjét november 11-én a Nemzeti Színházban rendezik meg.
Múltunk feltárása – Abasártól Mongóliáig címmel nyílt kiállítás a Magyarságkutató Intézetben
A kamarakiállítás négy év kutatásainak eredményét mutatja be.
Október 2-án történt
1869-ben ezen a napon született Mahátma Gandhi indiai politikus, szellemi vezető, akinek neve az erőszakmentes, polgári ellenállás jelképévé vált. Ezt a napot 2007 óta az erőszakmentesség világnapjaként ünnepeljük.
Berlini orgonaművész hangversenyével zárul az I. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál
Martin Kondziella a berlini Corpus Christi templom és a Bajor-erdőbeli Viechtach templomának orgonaművésze karmesterként is tevékenykedik és az egyik legelismertebb orgonaszakértő világszerte. Az ő koncertjével zárul az I. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál a Belvárosi Főplébánia-temlpomban.
Budapesten találkoznak Európa zenei szakemberei
Az 50 éves jubileumát ünneplő Európai Zenei Tanács szakmai fóruma, a Bach 2 Future klasszikus zenei konferencia, valamint a Jeunesses Musicales International workshopja és három jelentős nemzetközi szervezet elnökségi ülése is a fővárosban lesz júniusban.