Keresés
Márciusban újra megrendezik a nemzetiségi színházak fesztiválját
Március 19-én kezdődik a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten; a VI. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napja alatt tizenöt társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.
Bach mindenkinek – Száz településen kétszáz ingyenes esemény
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált: március 16-tól a Kárpát-medence száz településén kétszáz ingyenes programon csendül fel a zeneszerző muzsikája.
Legjobb színész és legjobb forgatókönyv díj A játszmáért a Fantasportón
A nemzetközi szakmai zsűri Nagy Zsoltot díjazta A játszma című filmben nyújtott alakításáért a szombat este véget ért portói nemzetközi filmfesztiválon. A '60-as évek diktatúrájában játszódó ügynök thriller forgatókönyve, melyet Köbli Norbert jegyez, szintén a legjobb lett Portóban.
Március 2-án történt
1973-ban ezen a napon mutatta be a budapesti Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. 1817-ben e napon született Arany János, 1945-ben Sánta Ferenc és 1951-ben Balázs Fecó.
A Drezdai Staatskapelle zenekar élén debütál januárban Vajda Gergely karmester
A Drezdai Staatskapelle zenekar Aufführungsabend sorozatában debütál január 26-án Vajda Gergely karmester a németországi Semperoper színpadán.
A világon egyedülálló immerzív attrakció nyílik jövőre a Millenárison
A Walk My World hatezer négyzetméteres, varázslatos világában a mítoszokból ismert istenek, hősök és különös lények várják a közönséget a Recirquel produkciójában.
Gazdag és sokszínű kínálattal vár a Freyler Galéria Téli Aukciója
Rendkívül gazdag és sokszínű kínálattal várja az érdeklődőket a Freyler Galéria Téli Aukciója december 1-jén a Mystery Hotel Budapestben. Az esemény egyik fő szenzációja Ziffer Sándor A Luxembourg Párisban című százmillió forintra becsült remekműve, de mellette olyan kiemelkedő alkotók munkái is kalapács alá kerülnek, mint Berény Róbert, Kádár Béla és Rippl-Rónai József.
Ha nincs Márai, nincs lelkiismeret-furdalás
Mészáros Tibor Márai Sándorról írt, Egy 20. századi Odüsszeia című monográfiáját mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új állandó kiállítás nyílt a Herman Ottó Múzeumban
A titkos és a publikus, valamint a Miskolc anno című tárlatokkal bővült az idén 125 éves, Az Év Múzeuma díjra is jelölt Herman Ottó Múzeum.
Május 4-én történt
„A smink csak kívülről szépít, de nem segít, ha belül csúnya vagy. Kivéve, ha megeszed a sminket.” Az idézet az 1929-ben ezen a napon született Audrey Hepburntől származik. A belső és külső szépséget egyaránt megtestesítő Oscar-díjas színésznő nemcsak ikonikus filmszerepeivel, de az UNICEF nagyköveteként végzett tevékenységével is belopta magát a szívünkbe.
Elhunyt Tordy Géza színművész
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész május 1-jén lett volna 86 éves.
Erotikus szociopornó az Arany Pálmát nyert 27
Buda Flóra Anna animációs kisfilmje tavaly elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a kategóriája fődíját, majd az év végi hajrában még az Oscar shortlistjére is felkerült. Durván tíz perc, de olyan sok rétege van, hogy valójában elbírt volna egy nagyjátékfilmet is. Megnéztük.
Megformálta a föld porából
Ma kilenvencéves Németh János Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas keramikus, szobrász, a nemzet művésze, „az utolsó fazekas”. Jubileumi tárlata mától május 25-ig látható a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
Február 20-án történt
Ma lenne 56 éves Kurt Cobain, a zenetörténet egyik legnagyobb hatású rockzenésze, a Nirvana frontembere. A mindössze 27 évet élt legendáról Brett Morgen készített filmet.
Ingyenes minifesztivált rendeznek Rofusz Ferenc filmjeiből
A Rofusz Ferenc-filmnapok keretében november 23. és 26. között öt filmet vetítenek le a rendező életművéből a Art+ Cinemában. A vetítések ingyenesek.
A Jáky-gyűjtemény háború utáni műveiből nyílt válogatás a Várkert Bazárban
A második világháború utáni műveket mutat be Jáky Balázs műgyűjtő kollekciójából az a kiállítás, amely Vagyok, aki vagyok címmel szombattól látható a Várkert Bazár YBL6 Művészeti Terében.
Augusztus 28-án történt
1911-ben Lányi Antal pilóta ezen a napon elsőként repülte át a Balatont (képünkön), 1963-ban pedig Washingtonban egy 250 ezres tüntetésen Martin Luther King amerikai polgárjogi vezető elmondta híres, „Van egy álmom” című beszédét.
Ma nyílik a Derkovits-ösztöndíjasok beszámoló kiállítása az YBL6 Művészeti Térben
A Várkert Bazár legújabb kiállítási helyszínén mutatkoznak be a Derkó tavalyi képzőművészeti ösztöndíjasai. A tárlaton 26 kiemelkedő tehetségű, harmincöt év alatti kortárs alkotó műveit láthatjuk.
Július 13-án történt
Ezen a napon született Szabados György zeneszerző, zongoraművész, Rubik Ernő építészmérnök, tárgytervező, a „bűvös kocka” megalkotója (képünkön) és Meláth Andrea operaénekes.
Július 10-én történt
A második világháború idején az angol-amerikai csapatok ezen a napon szálltak partra Szicíliában 1943-ban. A mai napon született 1856-ban Nikola Tesla Amerikában élt szerb-horvát feltaláló, és ma ünnepli születésnapját Dresch Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas szaxofonos, előadóművész (képünkön).