Keresés
Hetvenéves a Budapest Music Center atyja
Gőz László a Mátyás utcai intézménybe beleálmodta mindazt, amivel addig foglalkoztak: a koncertszervezést, a lemezkiadást, a stúdiókat és a könyvtárat.
Szeptember 19-én történt
1931-ben ezen a napon született Mészáros Márta, az első nő Magyarországon, aki filmrendezői diplomát szerzett. A nőiség és a női életsors ábrázolása filmjeinek egyik legjellegzetesebb vonásává vált, amit számos fesztiváldíjas alkotása is bizonyított.
Szeptember 18-án történt
1905-ben ezen a napon született Greta Garbo Oscar-díjas svéd színésznő. Azon kevés hollywoodi sztárok egyike volt, akiknek karrierjét nem törte derékba a hangosfilm megjelenése. Minden idők egyik leghíresebb és legtitokzatosabb filmcsillaga divatot teremtett az öltözködésével, el is neveztek róla egy magas nyakú pulóvert.
Újjászületett a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium
A tanév kezdetén mintegy 620 diák és félszáz pedagógus vehette birtokba a megújult Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumot. A felújítás terveit a Triskell Építész Iroda készítette – vezető tervezőjével, az Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas Horváth Zoltánnal, az MMA köztestületi tagjával Tóth Ida beszélgetett.
A mese nem játék, a méregből márka lesz, a sütiből meg irodalom
Ezen a héten sokat megtudhattunk arról, miért és hogyan ír mesét egy komoly író, miként lesz egy csipkefüggő ovisból steampunk ruhatervező, mit evett ráadás helyett Nagy Feró Szegeden, miért tartjuk a világ filmművészetében is kiemelkedő alkotónak Fábri Zoltánt, hogyan lesz az árfolyamok tudósából ezüstvirág-tervező, és miként hatott íróinkra egy réteges sütemény.
Festővásznon robogó vonatok
A vonatok és pályaudvarok világa a képzőművészetben is gyakran megjelenik a várakozás, az emlékezés vagy éppen a sebesség jeleként, gondoljunk csak az impresszionista William Turner Eső, gőz és sebesség című műalkotására vagy René Magritte kandallóból előretörő mozdonyára.
Szvetlana Alekszijevics, a csernobili tragédiák Nobel-díjas krónikása
Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas fehérorosz írónő, oknyomozó újságíró május 31-én lesz hetvenöt éves.
Bánki Éva portugál útinaplója 4. – Tengerész Henrik a történelemben és a művészetben
Tengerész Henrik herceg (1394–1460) az európai történelem egyik legrejtélyesebb alakja. Olyan családban születetett, ahol a legtöbben az irodalomban is kitüntették magukat: értekeztek, verseket, szépprózát szereztek.
A Fejérló szállótól a szatmári békéig – Szecesszió és eklektika Debrecenben
Jeles épületeink nemcsak művészi szempontból érdekesek, de gyakran történelmi események és személyek emlékei és anekdoták is kapcsolódnak hozzájuk – nincs ez másként Debrecenben sem. A Vármegyeházán és az egykori Pénzügyi palotában jártunk.
„Hangzatos” termekben – A Kassák Múzeum kiállítása az avantgárd zenéjéről
A Kassák Múzeum kiállítótereit csengő-bongó zeneszólamok töltik be. Hagyományos műtárgyak helyett itt legfeljebb az üveglapokon álló lejátszókhoz csatlakoztatott zsinórok és egy fából összetákolt zenegép utal az alkotásra, a történeti avantgárd zenei kísérleteire.
„Otthonról minden Nyugat” – A mozikban Cristian Mungiu új filmje, az R.M.N.
A gyergyóditrói Srí Lanka-i pékek hírhedt esetén alapuló R.M.N. felkavaró, tipikusan közép-európai társadalmi látlelet, amely bennünket is alapos önvizsgálatra késztet.
A népzene egyszerre része a magas- és a popkultúrának
Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával nemzetközi viszonylatban is egyedülálló Folk_ME (Music Education) projektjéről, idegen kultúrákról és tudatos utazásról beszélgettünk.
André Kertészről neveztek el teret Esztergomban
Az esztergomi önkormányzat teret nevezett el André Kertész fotóművészről, aki két évig élt és alkotott a városban – közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel.
Elhunyt Lily Ebert írónő, holokauszttúlélő
A százéves korában elhunyt írónő a holokauszt borzalmairól írt könyvével, TikTok-csatornájával és előadásaival lett világhírű.
Ezermilliárd forint fölé emelkedett a kutatás-fejlesztési befektetések összege
2023-ban több mint 112 milliárd forinttal növekedtek a magyarországi kutatás-fejlesztési ráfordítások, ezzel meghaladva az 1 032 milliárd forintot. Az állami befektetések összege 316 milliárd forintot tett ki a tavalyi évben.
A Luxemburg grófja ősszel érkezik Angyalföldre
Június 8-án szombaton a Portugál című komédiával zárta 2023/2024-es évadát a József Attila Színház. A nyári színházi szünetben a társulat számos szabadtéri helyszínre elviszi sikerdarabjait, miközben javában folynak az előkészületek a 2024/2025-ös új évadra.
Ferenczi György, az 1ső Pesti Rackák és a Várkonyi Csibészek az állami gondozott gyerekekért zenélnek
A hazai fúziós zene két kiemelkedő együttese, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, valamint a Várkonyi Csibészek egy nemes ügyért állnak színpadra június 24-én az A38 hajón. Fellépésükkel az állami gondoskodásban élő gyerekek terápiás rekreációját, feltöltődését és fejlődését szolgáló ALAP!Tábor idei létrejöttét segítik.
Félmillió lufit fújtak fel Budapesten
Négyezer négyzetméteren több mint ötszázezer környezetbarát lufiból épült fel Budapesten a LufiLand kiállítás. A BOK Csarnokban többek között a Lánchíd, az Eiffel-torony, a Szfinx, a New York-i Szabadság-szobor és a pisai ferde torony léggel töltött mása is látható. A kiállítást Guido Verhoef világhírű lufiszobrász álmodta meg.