Keresés
Szökjön a művészet, ki a művészekből, ki a nagyvilágba
Bárány Theo vállalkozó szellemmel felütött anyatejjel szívta magába a sport, a zene és a művészetek szeretetét. Nemrég új hagyományt indított el az iskolájában MOME KiKi néven, a Budapest Photo Festival égisze alatt pedig technókiállítást szervez.
Már 13 évesen az 1956-os forradalmat fotózta
Még olvasni sem tudott, de filmet előhívni már igen. Nem sokkal később tankokat fotózott, majd egy neoavantgárd művészcsoport tagja lett, amelyet szó szerint befalaztak. Később új fotóanimációs technológiát is kifejlesztett. Haris László fotóművész életének izgalmas pillanatait villantjuk fel.
Szent István-napi események országszerte
A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként országszerte színes programok várják az érdeklődőket. Mutatjuk a legizgalmasabbakat!
Mutatkozzunk be a városunknak!
Hicsik Dóra Szabadka épületeinek, s azok régi lakóinak barátja. Jó járni vele az utcákat, hisz biztos minden szegletről van egy jó története. Volt magyartanár, ám egy véletlennek köszönhetően rátalált igazi szakmájára, így lett könyvtáros. A véletlenek, mint mondja, meghatározták életét.
Aki majdnem legyőzte Major Tamást – Kadelka László, a Nemzeti Színház korábbi főügyelője
Kadelka László, a Nemzeti Színház nyugalmazott és a Békéscsabai Jókai Színház jelenlegi főügyelője A revizor utolsó előadásával befejezi munkáját. Élete egy darab színháztörténet, sőt, egy darab történelem. Tartalmas pályájáról, sikerekről és kihívásokról, színészlegendákról beszélgettünk vele.
November 8-án történt
1903. november 8-án leplezték le Budapesten, a Városligetben Anonymus szobrát, Ligeti Miklós alkotását. Anonymus, azaz Béla király (névtelen) jegyzője az egyik Béla nevű királyunk, feltehetően III. Béla krónikása volt. A névtelen történetíró szobrát I. Ferenc József adományozta a magyaroknak.
Akiket szétszednek a pesti klubokban, azokra vidéken kevesen kíváncsiak
A Debrecenben élő Szénási Miklós új zenekart alapított hintaLOW néven a titokzatos nevű csaksimándorka nevű rapperrel.
A trashkultúra korában a klasszikus szépség képviselete küldetés
Tinédzserlogikára épülő életmódunkról, a gondosság szerepéről és a tekintély fontosságáról is szó volt Böszörményi Nagy Gergely könyvének bemutatóján.
Kibomlik a valóság az idei Verzió filmfesztiválon
Idén is megrendezik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. A 21. Verzió programját új kurátori csapat állította össze, fesztiválnyertes alkotások és ismeretlen csemegék is szerepelnek a kínálatban november 6–13. között.
Július 3-án történt
Ha Franz Kafkán múlik, ma nem ismerjük az abszurd irodalom legkiválóbb alkotásait: az ezen a napon született író halála előtt arra kérte Max Brodot, égesse el írásait. Barátja szerencsére épp ennek ellenkezőjét tette, és sorban kiadta az Amerika, A per és A kastély című regényeket.
David Machado, Davide Calì és Giulia Caminito a PesText Tavasz programjában
Áprilisban újabb programokkal jelentkezik a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál: a PesText Tavaszt április 26–27-én rendezik meg a Három Hollóban.
Vasárnap este adják át a Golden Globe-díjakat
A Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben helyi idő szerint január 7-én 81. alkalommal adják át a Golden Globe-díjakat, Michelle Yeoh, Will Ferrell, Angela Bassett és Amanda Seyfried is a díjátadók között lép majd színpadra.
Sárból, napsugárból – Mózes Gergely: Mindhalálig
A 20. Verzió Filmfesztiválon látható Mindhalálig talányosan mesés dokumentumfilm arról, mekkora mozgásterünk van a hőssé vagy gonosztevővé válás terén. Nyugtalanító páros portré két szabálytalan karakterről.
Ellenséges elemek – Visky András Kitelepítés című regényéről
A marosvásárhelyi születésű Visky András korábban inkább költőként és színpadi szerzőként szerzett magának ismertséget, most azonban a Kitelepítés című nagyregénye aratott zajos elismerést.
Könnyek, könnyek, könnyek – bemutatták a Rényi Katalinról készült portréfilmet
Augusztus 29-én elhunyt Rényi Katalin festő, grafikus, költő és tanár. Halála előtt nem sokkal még részt vett a róla készülő film munkálataiban fia oldalán. A bemutatón már nem lehetett ott.
A slágergyáros forgalmista – 80 éves Szörényi Szabolcs
Szörényi Szabolcs, a Kossuth-díjas Illés együttes, majd a Fonográf basszusgitárosa, zeneszerző, zenei rendező ma ünnepli 80. születésnapját.
Musica ricercata ‒ Ligeti és az új zenei nyelv keresése
Ligeti György, a világhírű zeneszerző, akiről Budapesten pár hete utcát neveztek el, száz éve született. Ennek alkalmából Európa-szerte koncerteket rendeznek a tiszteletére, és bemutatták a Ligeti György: Musica ricercata című filmet, amelyben Radnóti Róza játssza el a 11 tételes művet.
Hold a felhők felett – Vay Péter japán műgyűjtése
Az idén 100 esztendős Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum 2023. május 11-én nyílt, új időszaki tárlata a mintegy nyolcezer tárgyat felölelő Japán Gyűjteményből mutat be egy olyan gyűjteményi egységet, amelyet önállóan még sosem állítottak ki. Az anyag gróf Vay Péter gyűjteményét reprezentálja.
Ecsedi Erzsébet zalaegerszegi színművész kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját
2023-ban Ecsedi Erzsébet színművész kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját.
Besenczi Árpád új művészeti vezetővel újrázhat a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház élén
Valami régi, valami új: a járt utat fel nem adva, de új „navigátorral” halad tovább a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A fenntartó, a vármegyeszékhely közgyűlése nemrég úgy döntött: megkezdheti negyedik ciklusát Besenczi Árpád igazgató, akinek munkáját művészeti vezetőként Mihály Péter színművész segíti.