Keresés
Zemplén után nemzetközi sztárok érkeznek az Anima Musicae Kamarazenekar élére
Az idei nyár utolsó koncertjét a Zemplén Fesztiválon adja a zenekar, közben pedig készülnek a következő évadukra. Grandiózus szólisták és kiváló koncertmesterek adják egymásnak a stafétát az együttes új évadában.
A pillanat hangulatai – Dénes György Kilenctornyú palota című versantológiájáról
A Kilenctornyú palota versvilága egyaránt szól gyerekekhez és felnőttekhez, néhol intertextuális, posztmodern kikacsintásokat is megengedve a klasszikus gyermekversek formavilága mellett.
Felpörgeti a nyarat júliusban az idén 35 éves Társaskör
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Sárközy Lajos és zenekarának közös koncertjét tartják a Társaskörben, bemutatkozik a FaReMiDo operaprodukciója, a Cafuné brazil lemezbemutatót tart, de a júliusi fellépők közt van László Attila, Oláh Tzumo Árpád, Herczku Ági, Nikola Parov, a Bits és a Budapest Bár is.
Megtartotta évadzáró ülését a Vígszínház társulata
Sikeres évadot zárt a Vígszínház: a teátrum három játszóhelyének összlátogatottsága közel 97 százalékos volt, mintegy 340 ezer néző váltott jegyet az évad 543 előadására. Az évadzáró ülésen díjazták mások mellett Presser Gábort és Geszti Pétert is.
Ismét megELEVENedik a Bartók Béla Boulevard
Az Eleven Tavasz idén június 2-3. között pezsdíti fel a Bartók Béla Boulevard-t a nyárváró fesztiválja során, ahol a közösségek ereje kerül a középpontba. Színes köztéri programokkal vár mindenkit a főszervező Bartók Boulevard Egyesület a Gellért és a Gárdonyi téren, valamint a Feneketlen-tónál.
Május 7-én történt
1987-ben ezen a napon mutatták be a Szomszédok teleregény első epizódját. Ma ünnepeljük anyák napját, és ma van a nevetés világnapja is.
Juronics Tamás rendezi meg az Ezeregy éjszakát a Dóm téren
Juronics Tamás rendezésében születik meg Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicalje, az Ezeregy éjszaka a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Kossuth- és Hevesi Sándor-díjas alkotó irányításával hamarosan megkezdődnek az augusztus 11-én debütáló produkció próbái.
Megnyílt Balatonfüreden a Modern Műtár
Az április 22-én megnyílt Modern Műtárban Szöllősi-Nagy András hidrológus professzor és Nemes Judit festőművész képzőművészeti és fotográfiai gyűjteménye kap helyet. A házaspár gyűjteménye harminc év után került haza Párizsból.
A szemek megszólítása – startol Az év műtárgya 2023
Idén másodszor indul útjára a Fine Art Hungary – Az év műtárgya programsorozat, amely tavaly megmozgatta a független kortárs képzőművészeti világot. 2023-ban kétszáznál több műalkotás várja az érdeklődőket az Artotek.hu-n.
Török kori leletet találtak Nemesvámos határában
Török kori ezüst pénzérméket és egy ón-ólom ötvözetű gyűrűt találtak a Veszprém Vármegyei Nemesvámos határában.
Egerbe került a Bródy–Hunyady-gyűjtemény
Alexander Brody üzletember, író, reklámszakember végakaratának megfelelően az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárba került a névadó író és fia, Hunyady Sándor, valamint a család irodalmi hagyatéka.
Teljes a Veszprém Blues Fesztivál programja
Április 13. és 16. között Veszprém nemcsak Európa kulturális, hanem a blues fővárosa is lesz. A régió eddigi legnagyobb bluesfesztiválján világsztárok és a hazai bluesközösség legismertebb előadói váltják egymást a Hangvilla, az Expresszó és a Papírkutya színpadain.
Február 8-án történt
1956-ban forgalomba állt Londonban az ikonikus emeletes piros busz, a Routemaster. 1983-ban ellopták a világ akkori legértékesebb versenylovát, Shergart, a rejtély viszont soha nem oldódott meg.
Átadták a Barcsay-díjakat
Az elismerések ünnepélyes átadását követően megnyílt a három díjazott, Krizbai Gergely Krizbo, M. Kiss Márti és Szabó Franciska kiállítása csütörtökön a szentendrei ÚjMűhely Galériában.
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum – képriport
Petőfi Sándor szülőháza máig eredeti állapotában, autentikus tárgyakkal tárja a látogatók elé azt a miliőt, amelyben a költő megszületett.
Faljuk a kultúrát
E heti összeállításunk azt bizonyítja, hogy amit kultúrának nevezünk, nincs múzeumok és hangversenytermek falai közé zárva, hanem a legszorosabban hozzánk, a mindennapjainkhoz tartozik.
Már Ausztráliából is jönnek ide esküvőt tartani
A veleméri templom, a szoknyás haranglábak, a szeres falvak, a sűrű erdők miatt az Őrség neve mellett legtöbbször a varázslatos, mesés, idilli jelzők szerepelnek.