Keresés
Megélte, újraélte a népi dallamokat
A Kolinda és a Vízöntő tagjaként a hetvenes években már akkor világzenét játszott, amikor ez a fogalom még nem létezett. Kiss Ferenc ma hetvenéves.
A kísérletezés évadát zárta a Budapest Bábszínház
Formabontó kísérleti előadásokat és fesztiváldíjakat hozott az elmúlt évad a Budapest Bábszínháznak. A következő, 75. jubileumi évre programsorozattal és öt új bemutatóval készül a társulat.
A föld csak tűr, és mindent kibír – Cseh Tamás új lemezéről
Kulturális szenzáció Cseh Tamás Western dalok című albuma, amely kerek történetet mesél el elejétől a végéig.
Ronald Reagan westernhősből lett teflonelnök, és még Budapesten is szobra van
Húsz éve, 2004. június 5-én halt meg Ronald Reagan, aki filmsztárból lett az Egyesült Államok 40. elnöke, és „csillagháborúsnak” nevezett fegyverkezési programjával gazdaságilag kifullasztotta az általa „a gonosz birodalmának” tekintett Szovjetuniót.
Cseh Tamás tekintetéhez oda lehetett rendezni a világot
Vinylen jelentek meg a gitáros és dalszerző eddig kiadatlan, westerntematikára épülő archív felvételei.
Ha egy virág beszélni tudna…
De hiszen tud! Az ókortól kezdve szirmait bontogató florisztikus jelrendszer ugyanis évszázadokon keresztül a társadalmi kapcsolatteremtés és kapcsolattartás kifinomult eszköze volt, és csak a 20. század elején indult hervadásnak.
Ahol mérhető a boldogság
Boldogság az, ha nagy házunk és szép autónk van? Vagy ha kilenc kecske legel a hátsó udvarban? Talán az is elég, ha reggel, mikor felébredünk, mellettünk fekszik az, akit szeretünk? Nem tudjuk, de a Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai által jegyzett dokumentumfilm sem. És pont ez a szép benne.
Iskolai szexuális zaklatás és szerelmi háromszög a behavazott Anatóliában
A török mester, Nuri Bilge Ceylan legújabb monumentális filmje, az Elszáradt füvekről a változás lehetetlenségéről és az emberi kapcsolatok kaotikusságáról szól. Törökország ezzel a filmmel nevezett az idei Oscarra, Merve Dizdar színésznő pedig Arany Pálmát vihetett haza Cannes-ból a filmben nyújtott alakításáért.
Bodrogi után most Stohl utazóügynöke bukik bele az amerikai álomba
Két évtized után Alföldi Róbert ismét megrendezte a nagyzási hóbortban szenvedő, majd kiábrándult kisember drámáját, Az ügynök halálát. Mindkét verziót megnéztük.
Századok és fordulók
Halász Péter, aki 2013 és 2016 között az Opera fő-zeneigazgatója volt, az idei szezontól első vendégkarmesterként tér vissza. Ő vezényli az újévi koncertet, Beethoven IX. szimfóniáját, januárban a Ruszalka bemutatóját, februárban pedig az Arabella felújítását. Pallos Tamás interjúja.
Repülőgépgyár volt, alkotóház lett
Emlékszem, mennyire menő volt, amikor 2006-ban a Vizafogó utcában megnyílt a Budapest Art Factory. Abban az időben ezen kívül itthon nem volt ennyire grandiózus, művészek által alapított alkotóműhely és kiállítóterem. A BAF ma is cool intézmény, immár új helyen.
A szép 20. századot elhallgatták előlünk
Habár nem ő lett az Operaház igazgatója, arra biztosan számíthattunk, hogy Kesselyák Gergely megtalálja a helyét. Méghozzá jó helyet. 2024. január 1-jétől ő a pécsi Pannon Filharmonikusok (PFZ) vezető karmestere.
Filmtörténeti kuriózumok az „átkosból”
Az élet vendégei címmel a szentendrei MűvészetMalomban nyílt kiállítás, amely a háború utáni időszak hazai filmkészítését mutatja be. Olyan művészek – például Jancsó Miklós vagy Maurer Dóra – munkáit, akik a korlátozások ellenére független és kísérleti alkotásokat hoztak létre.
Középkori hangulat és modern kori zenék
Augusztus 13–20. között rendezik meg a Székesfehérvári Királyi Napokat, amelyen egyebek mellett lesz folk-, fúvós- és katonazenekari fesztivál, kertmozi és Koronázási Ünnepi Játékok is.
Az utolsó erdélyi polihisztor – Mikó Imre Brassai Sámuelről
Mikó Imre az 1960-as években arra vállalkozott, hogy megírja a reformkori Erdély emblematikus alakja, Brassai Sámuel életének történetét. A teljes 19. századot felölelő munka a közelmúltban újra megjelent.
Jan Antonín Bata cseh cipőgyáros 125 éve született
Százhuszonöt éve, 1898. március 7-én született Jan Antonín Bata cseh cipőgyáros.
Akkor halt meg, amikor nem kellett volna – Zilahon járt a Petőfi Irodalmi Karaván
A Petőfi Irodalmi Karaván harmadik napján Háy János és Rozs Tamás személyében új vendégek csatlakoztak az irodalmi turnéhoz, míg Huzella Péter és Zalán Tibor elbúcsúzott a csapattól.
Szemétdomb kering a fejünk fölött
Tucatszámra lőjük fel a műholdakat, holott a több ezer kilométer per órás sebességgel vágtató űrszemét évtizedekre használhatatlanná teheti a Föld körüli pályát, s emiatt a GPS-navigációnak, a műholdas időjárás-előrejelzéseknek, de akár az internetnek is búcsút mondhatunk.
A virtuozitás csak az értelmezés kiindulópontja, nem pedig a vége
Francesco Piemontesi svájci-olasz zongoraművész, aki bejárta a világ rangos koncerttermeit, az elmúlt két és fél évben a zongorajáték alkímiáját kutatta.