Keresés
Most itt vagyok
Beszélgetés Bodolai Balázzsal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészével.
A Mester és Margarita és a Párizs lángjai a nagyközönség előtt
A februári online premierek után először láthatja a közönség színházban is a Magyar Állami Operaház elmúlt évadának két régen várt előadását. Vaszilij Vajnonen Párizs lángjai című koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett előadásában 2021. október 8-tól az Erkel Színházban, míg Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című opera-musicalje október 9-től az Eiffel Műhelyházban lesz látható 6-6 alkalommal.
Művészeti programokra írt ki pályázatot az MMA
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az elmúlt évekhez hasonlóan 200 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet az államháztartás alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.
Öt és félmilliárd pixel egy helyen
Fantasztikus történetek láthatók azon a 360-nál is több képen, amelyeket a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban állítottak ki a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás keretében. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége évi rendes fotópályázatára 234 fotós több mint hatezer képet küldött be, amelyek közül idén is nemzetközi szakmai zsűri válogatott. A tavalyi év legjobb sajtófotói május végéig tekinthetők meg.
Megnyílt a felújított Operaház
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg újra szombat este a Magyar Állami Operaház átfogó felújításon átesett, Andrássy úti főépülete Áder János jelenlegi és Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, valamint Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.
László Fülöp portréiból nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában
A nemzetközi portréfestészet utolsó nagy alakjaként tisztelt László Fülöp arcképeiből nyílt kamarakiállítás A nagyvilág művésze vagyok címmel, születésének 150. évfordulója alkalmából szeptember 26-án a Magyar Nemzeti Galériában.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Múzeum és a Várkapitányság
Évente legalább két kiállítást mutat be a Várkert Bazár déli palotáiban a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a Várkapitányság NZrt.-vel kedden megkötött együttműködési megállapodás értelmében.
Székely fonó az Operában
A zene világnapján, október 1-jén tűzi műsorra Magyar Évadának első hazai vonatkozású nagyszínpadi bemutatóját a Magyar Állami Operaház. Kodály Zoltán Székely fonóját először állítja színpadra külföldi rendező. A világhírű Michał Znaniecki alkotótársa a zenei felkészülést irányító Kocsár Balázs, a produkció dirigense. Az előadások előtt Pál István Szalonna és bandája autentikus népzenét játszik.
Saját honlapot kapott a Seuso-kincs
Saját honlapot kapott a Seuso-kincs; a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum által közösen létrehozott seuso.mnm.hu weboldal célja a közösen koordinált kutatási program széleskörű, tudományos ismeretterjesztő bemutatása.
Országos asztrofotó-kiállítás nyílik Zalaegerszegen
Május 14-től látogatható a csillagos égboltot, az égitesteket, az égbolt jelenségeit és objektumait bemutató, legszebb magyar asztrofotókból álló országos kiállítás a Gönczi Galériában.
Gyermek- és ifjúsági drámapályázat
Az „Egy vérből...” – gyermek- és ifjúsági drámapályázatot a magyar nyelvterületen alkotók számára hirdetik meg.
Nagylátószög: rockzenészek és slammerek a Ludwig Múzeumban
Vitáris Iván, Kemény Zsófi, Henri Gonzo és Simon Márton tart exkluzív tárlatvezetést a Nagylátószög – 120 éves a magyar film című nagyszabású kiállításon, amely átfogó képet nyújt a magyar film izgalmas történetéről a kezdetektől napjainkig. A tárlat november közepéig látható.
Barkók földjén
A palóc kézműves kultúrát bemutató kiállítás látható péntektől a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.
Jó kérdés: milyen lesz a szabadtéri színházi évad?
A Magyar Színházi Társaság harmadik évada jelentkező beszélgetéssorozatának online különkiadásai a járvány utáni helyzet aktualitásait járják körül.
Három divat- és designipari innováció kapott befektetést egy startup-programban
Három divat- és designipari innováció kapott befektetést egy startup programban – közölte a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Kenéz Ferenc költő kapta az Arany János-díjat
Az elismerést október 23-án, az 1956-os forradalom 64. évfordulóján adták át Budapesten a Magyar Írószövetség udvarán.
Megújult a Munkácsy-kiállítás a Nemzeti Galériában
A realizmus változásait járja körül a megújult állandó Munkácsy-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).
Párhuzamos történetek – A kilencvenes évek művészete
A K Galéria 1945 utáni magyar művészet workshopjának utolsó alkalmán Szabó Noémi művészettörténész a kilencvenes évek művészetéről beszélt.
Elindult a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia portálja
A Magyar Nemzeti Levéltár által üzemeltetett KDS Portál célja, hogy modern köntösben nyújtson könnyen elérhető információkat a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégiáról és annak megvalósulásáról mind az érdeklődőknek, mind a közgyűjteményi szakma képviselőinek.
V4-fotókiállítás Pekingben
A visegrádi együttműködés tagállamainak a koronavírus-járvány elleni óvintézkedések miatt kiürült fővárosait bemutató fotókiállítás nyílt szerdán a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben (PMKI).