A szombathelyi Mesebolt Bábszínház sorozata bábszínházi eszközökkel segíti a történelemoktatást: a gyerekek a honfoglalás, Szent István, Szent László, III. Béla, illetve IV. (Kun) László korába saját osztálytermükben kapnak színházi élményt. A Szálinger Balázs költő és Kovács Géza rendező együttműködésének eredményeként létrejött öt előadás azonban jóval több, mint pedagógiai bábszínház.
Történelem játékszabályokkal
A Királyok könyve nem megrendelésre, hanem személyes érdeklődésből, alkotói elhivatottságból készült. „Szerettem volna egy olyan sorozatot elindítani, amely a magyar történelem kezdeti időszakára koncentrál, és kiderült, hogy ez Balázsnak is régi vágya, ráadásul neki volt már ehhez egy amolyan előtanulmánya is, egy Szent Margit-legendából írt dráma” – idézi fel Kovács Géza a közös munka kezdeteit. Beszélgetéseikből pedig szép lassan körvonalazódott, kikről szól majd a mese. „Tudtuk, hogy a honfoglaláshoz valamilyen módon hozzárendeljük Szent Istvánt, az államalapítás időszakából már átlátunk Szent Lászlóhoz, az ő története, uralkodása és személyes sorsa közvetlenül kapcsolható III. Bélához, tőle pedig már átlátunk Kun Lászlóig” – magyarázza Géza, hogyan castingolták a magyar történelemből a Királyok könyvének főszereplőit.
Az, hogy eleve sorozatot tervezett a rendező, megkönnyítette a szerző dolgát. „Nagyon jó volt, hogy Gézával meg tudtuk beszélni, melyik királyok legyenek, hiszen IV. Béla nyilván nagyobb király volt, mint Kun László, de Kun László történetét érdekesebbnek tartom, drámaibbnak. Sok minden kibontható belőle, hogy nem szimplán egy király volt: az ő tragédiáján sokkal inkább átjön, hogy hús-vér ember, választásokkal, kényszerhelyzetekkel, melyek nagy része pont a gyerekkorából fakad” – avat be saját szempontjaiba Szálinger, akinek saját bevallása szerint nem kellett extra forráskutatást végezni. „Van mindenféle történelemkönyvem, megnéztem, mi van itthon, talán csak III. Bélához kellett megvennem valamit.”
Kovács Géza leszögezi, eleve egyszemélyes osztálytermi előadásokban gondolkodott, de nem rendhagyó történelemóra volt a cél, hanem az, hogy az oktatást segítő folyamat mellé a bábszínház eszközei által kerüljön egy komoly, mérhető művészeti teljesítmény is. A kettős funkciót a szöveg mellett a látvány teremti meg. Trifusz Péter grafikus pop-up mesekönyvei megidézik a klasszikus papírszínházat, de még akár a kódexekre is asszociálhatnak a nagyobbak, a Királyok könyvét ugyanis alsósoknak és felsősöknek egyaránt játsszák.
Ezek a keretek Szálingerre is hatottak:
„Nagyban meghatározta a szöveget a pop up-könyv, a harmincperces játékidő vagy az, hogy egy színész adja elő, például nem lehet olyan jelenetet írni, amiben két-háromnál több szereplő szólal meg. De ezek a játékszabályok ki is nyitottak bizonyos kapukat: a narrációban nagyon jó játéklehetőséget láttam, pedig azt hittem, küzdeni fogok vele.”
Színész a katedrán
Varga Bori, Kolozsi Angéla, Gyurkovics Zsófia, Kőmíves Csongor, illetve Lukács Gábor és Kovács Bálint mesélik a történeteket. Egy ilyen előadásban a színésznek komplex feladata van, hiszen egyszerre kommunikál a „normál” kommunikációs síkon – felvezeti a gyerekeknek, mit fognak látni, irányítja az interaktív részeket –, lép be a narratív rétegbe – azaz a mesélői szerepbe –, és formálja meg az egyes karaktereket. Arról, hogy ez mit is jelent, a sorozatot záró Történetek IV. (Kun) Lászlóról epizód előadóját, Kovács Bálintot kérdezem. „Minden egyszemélyes játékra igaz, hogy egyszerű, mert magamnak adok végszót, magamat hozom helyzetbe, és emiatt, ha akarom, nyugodtan tudom egy picit mindig másképp játszani az előadást. De azt, őszintén szólva, nem tudtam elképzelni, hogy ebből mi lesz.
Miért tudnék én jobb vagy érdekesebb történelemórát tartani színészként, mint egy történelemtanár? Hogyan tudom én hatékonyabban átadni a tananyagot?
Nem kételyeim voltak, csak bizonytalanságaim, de Balázs utánajárt mindennek, ráadásul egyszerre izgalmasan, humorosan és a gyerekeknek is releváns szempontból írta meg ezeket a történeteket.” Bálint a Trónok harcához hasonlítja a sorozatot, és azt is kiemeli, hogy az alsósok, akiknek még nem volt történelemórájuk, ugyanúgy élvezik az előadást, mint azok, akik már túl vannak az Árpád-házi királyokon.
Nemzeti panteon helyett távoli ismerősök
„A kicsiknek előzetesen elmondjuk, hogy képzeljék el, hogy minden, amit majd látnak, a valóságban is megtörtént, mi csak a párbeszédeket tesszük hozzá. Ez mindig felkelti az érdeklődésüket, és elkezdenek nagyon figyelni. Kezdetben tartottam attól, hogy a nekik gyakorlatilag ismeretlen pop-up mesekönyvre hogyan reagálnak, leköti-e őket, elég érdekes vagy ingergazdag lesz-e nekik, de az alsósok, azt tapasztalom, csodaként élik meg. A nagyobbak sokszor úgy vannak vele, hogy oké, mi már ezt tanultuk, nekünk már ez megvolt, és eleve van bennük egy eltartás, hogy a bábszínházból már kinőttek. A húzódozás ellenére mégis szinte észrevétlenül bevonódnak a történetbe, amit azon tudok lemérni, hogy elkezdenek nevetni, mert először a humor szintjére kapcsolódnak rá.”
A Bálint által játszott Kun László-történet kevésbé vicces, sőt kifejezetten drámai, elgondolkodtató, helyenként megrázó eseményekkel van tele, ám ez is nagy hatással van a nézőkre: „Partnerként kezelem őket, amikor arról beszélgetünk, hogy milyen lehet tízévesen királynak lenni.” És ha ilyen téren személyes tapasztalata nincs is a padokban ülő kiskamaszoknak, a felelősségről, a feladat nagyságáról véleményt tudnak alkotni, derül ki Bálinttól. „A gyerekek eléggé pislognak, amikor azt látják, hogy egy király is volt gyerek, mint ők, és a király majdani teljesítményét nagyban meghatározza mindaz, amit gyerekkorában átélt. A ma Magyarországon élő gyerekek 90 százalékának szerencsésebb gyerekkora van, mint neki volt – így Szálinger, amikor a Kun László-epizódról kérdezem. – Persze nem lehetett minden mocskot gyerekek elé tenni Kun László gyerekkorából, de nagy öröm, hogy Géza nyitott volt.”
Kovács Géza pedig aláhúzza, hogy
igenis szabad arról beszélni Szent István esetében, hogy gyerekként mit élhetett át egy viharos történelmi környezetben, hogy fiatalemberként milyen feladatok hárultak rá, vagy III. Bélánál arról, hogy mit jelent, ha valaki gyerekként kerül be a hatalmi struktúrába, hiszen az uralkodók adják-veszik a saját gyerekeiket, fiaikat, lányaikat a politikai játszmákban új területekért, hadi szövetségekért cserébe.
A történelemkönyv fejezetei sokkal átélhetőbbek, ha belegondolunk abba – még akár felnőttként is –, mit élhetett át Szent Margit, amikor szülei háromévesen, a tatárjárás feletti kétségbeesésükben felajánlották őt a Teremtőnek, majd évekkel később, az aktuális politikai széljárásnak megfelelően, diplomáciai szempontokból inkább a cseh–lengyel királyhoz adták volna hozzá. „Nem próbálunk elbújni ezek elől a kérdések elől az előadáson belül, a gyerekek pedig azonosulni tudnak a helyzetekkel, azzal, hogy tulajdonképpen a kortársaiknak kellett királyi funkciókat felelősséggel betölteni” – mutat rá egy olyan szempontra a rendező, ami nagy valószínűséggel hozzájárul az előadások sikeréhez.
Szálinger is kiemeli, fontos, hogy embereket mutassanak be. „A fejünkben ezek az Árpád-háziak mind-mind szakállas, bölcs királyokként élnek, de ezek valójában jórészt huszonéves fiúk voltak. Jó volt ezt felfesteni, meg néha kikérdezni egy szituációban, hogy szerintetek ez vagy az jó döntés volt-e. Elég hamar lekopott az a máz róluk, tíz perc után szerintem már nem nemzeti panteonban érezték magukat a gyerekek, hanem egy család, egy nagyon fura, sok tehertől sújtott család belső viszonyaiban voltak vendégek.”
Szerzőként személyes kedvence nincs, de van egy rész, amelyet mégiscsak jobban kedvel: „Ha a szöveget nézzük, illetve a történetet: a Kun László az, amiben a legtöbb poétikát látom, a szemem sarkában ott is van régóta mint hosszú távú terv, hogy egész estés drámát csinálok belőle. Nemrég Weiner Sennyey Tibor megírta, nem is nagyon merem elolvasni, mert... hátha egyszer úgy alakul, hogy nekiülök.”
Történelemórák extrákkal
Az előadás közben kérdéseket kapnak a gyerekek, azt követően pedig következik egy második, a tananyagot tovább mélyítő, de a manualitást sem nélkülöző rész. A kisebbek elkészíthetik a Szent Korona egyik felnyíló elemét, kiszínezhetik a jogar vagy a koronázási palást mintáját, a nagyobbak pedig tematikus keresztrejtvényt fejthetnek.
A Királyok könyve a pedagógusoktól is egyértelmű pozitív visszajelzéseket kap. A sorozat bármelyik része egy tanórába beilleszthető, az előadás pedig a helyszíntől függően rugalmasan alakítható, lehet intimebben és szélesebben is játszani. Bálint meséli, hogy voltak egészen kicsi falvakban, ahol tíz-tizenöt gyerek járt egy évfolyamra, de volt olyan is, hogy két-három osztály, ötven-hatvan fő ült egy nagyobb teremben. Legutóbb a kolozsvári Puck Bábszínház meghívására játszották a Királyok könyvét Kolozsvárott és Borson, összesen negyven alkalommal. Bálint azt mondja, ennyire közlékeny, nyitott, az interaktív részekre ilyen jól reagáló közönséggel még nem találkozott. Szálinger itt látta egyben a teljes sorozatot. „A kolozsvári közönség jórészt annyi idős gyerekekből állt, mint az én hatévesem, és szomorú vagyok, hogy az enyém egyiket se láthatta.”
Folyt. köv.?
Kun László 1290-ben halt meg, az Árpád-ház 1301-ben halt ki. Adódik a kérdés, vajon folytatódik-e tovább a sorozat. Kovács Géza gyorsan válaszol: még az Árpád-házzal is van egy kis dolguk. Debrecenben már elkészítette Telenkó-Oláh Tímeával a Vojtina Bábszínházban a Szent Margit-legendát, januárban pedig Szombathelyen fog neki az előadásnak a Mesebolt színésznőjével, Varga Borival. És vannak még további adósságaik, hozzátéve, igyekszenek egyensúlyba hozni a férfi és a női hősöket, de többről egyelőre nincs szó. Szálinger megjegyzi, már szinte összeértek a szálak:
„A Szent István- meg a Szent László-, illetve a III. Béla- és a Kun László-történet közül csak egyetlen lépés hiányzik, és akkor már nem is lennénk messze attól, hogy az egész Árpád-ház története kikerekedjen. Az a háromszáz év nem nagyon ült le, szinte minden évtizedre jutott valami érdekes – csodás vagy borzalmas – fordulat.”
A sorozat 2018-ban indult, azóta a honfoglalás története 90, Szent Istváné 172, Szent Lászlóé 146, III. Béláé 98, Kun Lászlóé eddig 59 alkalommal került osztálytermekbe, ezzel a Királyok könyve a Mesebolt Bábszínház történetében jelentős mérföldköveket jelent. A sorozat darabjai egyenként is Szálinger Balázs leghosszabb szériát futó darabjai. „Ezt én se gondoltam tíz évvel ezelőtt, amikor először hívott Meczner János a Budapest Bábszínháztól a Fehérlófia ötletével. Gondolkodtam ezen én is, főleg mert az is tény, hogy ezek a gyerekeknek (is) szóló munkák nem az én történeteim, hanem jórészt mesefeldolgozások. Vagy mint itt: a történelem írta őket. Igen, igen, érdekes, a nyelv viszi őket, meg némi színpadi érzék, de elfogadom, ha ez azt jelenti, hogy nincsenek jó saját történeteim. Amikor ezeket az előadásokat látom, kicsit se bánom ezt. Meg amúgy is: ilyen a boksz, nincs ezzel gond.”
