1812-ben egy Keszthelyen töltött nyári diákmunka után döntötte el Beliczay Imre, hogy abbahagyja az iskolát és kitanulja a mézeskalács-készítést. Végigjárta a céhes gazdaság megkívánta ranglétrát, és 1831-ben Pesten alapította meg saját műhelyét a Király utcában. Az 1838-as árvíznek áldozatul esett épület helyett a Kismező, jelenleg Csányi utcában kezdte újra a mézeskalács készítését. Létrehozta az első önálló mézeskalácsos céhet, amelynek ő lett a főcéhmestere. Fia, Beliczay Béla – akit az édesapja avatott mesterré – továbbvitte a sikeres vállalkozást, kibővítette a termékpalettát.
A mézeskalács-készítés mellékterméke a viasz, az abból készült gyertya iránti kereslet az ebben a korban elterjedt sztearin megjelenésével jelentősen lecsökkent, de Béla találmánya alapján a viaszt padlóápolóként hasznosították, ez jelentette a családi vállalkozás fő bevételi forrását a mézeskalács huszárok és szívek mellett. 1886-ban a Csányi utcában kétemeletes családi, bér- és műhelyházat építettek.
mindez hozzájárulhatott Beliczay Béla 1920-as halálához. A műhely vezetését Beliczay Endre vette át, aki ismét felvirágoztatta a céget: az 1930-as évekre ők voltak Budapesten az egyedüli méz- és viaszkereskedők. 1936-ban Beliczay Lászlót jegyezték be a cégbe, aki bővítette az édességek termékpalettáját a gyertyák és a padlóápoló mellett. 1949-ben államosították a műhelyt, betagozódott az állami cukrászati gyárak rendszerébe. 1951-ben egykori műhelyük, a Csányi utca 3. szám alatti lakók értesítették a Kiscelli Múzeumot, hogy ütőfákat égetnek a ház udvarán. (A mézeskalácstésztát faragott mintákba tették, kisütés után az asztalhoz ütve esett ki belőle a sütemény, innen származik az ütőfa elnevezés). A múzeum kiérkező munkatársai hetvennégyet tudtak megmenteni a tűz martalékából, a mostani tárlat alapját képezik ezek.
Mint ahogy a család gondosan megőrzött tárgyai és dokumentumai is segítették a tárlat megvalósulását: fennmaradt például a műhelyalapító Beliczay Imre vésőfelszerelése, 1834-ből a privilégiumkönyv, amely tanúsítja a Pesti Mézeskalácsos és Viaszöntő céh bejegyzést, és a céh pecsétnyomója is. De megcsodálhatjuk az 1873-as bécsi világkiállításon elnyert érdemérmüket bizonyító oklevelet is és elolvashatjuk a Beliczay Béla névnapjára, a segédektől kapott szívmelengető köszöntőlevelet is.
A mézeskalács-készítés történetével is megismerteti a tárlat az érdeklődőket, hiszen már a rómaiak is készítettek cserépből készült ütőfával mézeskalácsot, a középkorban elsősorban vallási témájú, szenteket ábrázoló ütőfákat használtak. Az ütőfák „divatja” is végigkísérhető a kiállításon: egzotikus állatok, offerek (kis testrészek, amelyeket köszönő áldozatként a templomba vittek az emberek), háromdimenziós mézeskalácsok (bölcsők, kocsik), de még David híres Napóleon-festményének kifaragott változata is megtalálható a kiállításon a huszárok, szívek és pólyás babák mellett.
Bár a tárlaton a központi szerepet a karácsony kedvelt süteménye, a mézeskalács játssza, annak alapanyaga, a méz és a méhek is górcső alá kerültek.
mintegy húszezerféle méhfaj él a Földön, és ezek közül csak kevés készít mézet, és hogy a mézet sebgyógyításra is szokták használni baktériumölő hatása miatt.
