Koncertszínházzal fedezik fel újra A szarvassá változott fiút
Juhász Ferenc (1928–2015) kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-és Baumgarten-díjas költő monumentális költeménye, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alkotása. Ezért is választotta a Vecsei H. Miklós által vezetett QJÚB formáció legújabb előadásuk alapanyagává. Az előadás bemutatója a Müpa Fesztivál Színházában lesz december 7-én este.
A vers egy mítoszi erejű látomásos utazás, amelyben a költő az emberi sorsot, a történelem tragédiáit és a teremtés titkait idézi meg. A szarvassá változás ősi motívum, a szabadság és a menekülés jelképe, amely egyszerre hordozza a pusztulás és az újjászületés lehetőségét.
„Gyermekkorom meghatározó élménye a szarvasmítosz és a vers kántálása otthon. Mi jelenik meg? Egy anya, aki hívja vissza elvándorolt, eltévedt fiát, a szarvassá vált fiút. És egy fiú, aki »Ott állt az idő hegygerincén, / ott állt a mindenség torony-csücskén, / ott állt a titok kapujában«. A vers a tiszta forrásról ír és a titkok kapujáról. Maga a művészettel találkozás ezen a kapun való belépés lehetősége. A tiszta hang és szó nélkül pedig elvesznénk. Manapság mindkettőre szükségünk van, ha józan, de valódi életet szeretnénk élni. Ez adja kortalan erejét és szépségét is” – nyilatkozta Juhász Anna irodalmár, a költő jogörököse.
Az idén épp 10 éve elhunyt Juhász Ferenc 1955-ben, azaz 70 éve írta nagy versét, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című költeményt. A vers felkérésre született abban az évben, amikor az ország Bartók Béla születésének 75. évfordulójára emlékezett. A mű a bartóki Cantata profanára adott hitvallásszerű ars poetica, egy generáció hangját megfogalmazva – a faluból kirajzott nemzedék felszárnyalásának útját. A generáció a „Fényes szelek nemzedéke”, melynek tagjaként Juhász vidékről elszármazva, új hangot teremtve az irodalomban a valóság és szeretet ábrázolására törekedett.
Juhász Ferenc a vers keletkezéséről így vallott:
„Fiatal költőként hallgattam ezeket a lenyűgöző, elementáris erővel ható, hátborzongató és elmevilágosító zenéket... Valószínűleg a Cantata profana élménye lökte ki belőlem a Szarvaséneket... A szarvassá változott fiú költeménye a kiválás verse is... A vers szükségképpen hordozta annak a kornak jegyeit, erőit és ellentmondásait, akaratát és ellenakaratát is…”
Talán ő maga volt a versében megidézett szarvas, aki elindult egy kis faluból, Biáról, és saját költői világot teremtve végigjárta az útját. Mestere Tamási Áron, felfedezője Weöres Sándor, költőtestvére Nagy László és Simon István volt, forrása haláláig a magyar kultúra. Márai Sándor így fogalmazott:
„Talán sumér őselemek csillognak ebben a paraszti panteizmusban, színek az óceán, az idő mélyéről, az emberi fajta eszmélésének első szikravetési idejéből... Az egész végül csillagporból, szeráfzenéből habart, igaz tünemény. Nagy költő.”
Kinek a szimbóluma a szarvasember? Mi a tétje annak, hogy Juhász Ferenc, Nagy László, Szabó Magda vagy a kortársak között Kollár-Klemencz László vagy Háy János szarvasszimbólumát meghalljuk? Miként nem idegen számunkra a zajos 21. században a természet szűzi közegét ismerő és a sűrű, fejlődő nagyváros feszültségében ébredező állat dilemmája, szenvedéstörténete?
Juhász Ferenc egy korszak nagy költője, egyben az utolsó tanúja volt, a költő, aki megérte, hogy élete végén a legfiatalabb generáció újra felfedezze. Ennek az újrafelfedezésnek egy fontos állomása Vecsei H. Miklós színművész és alkotói csapata, a QJÚB (Hegedűs Bori, Vecsei H. Miklós, Frimmel Jakab, Paczári Viktor, Mihalik Ábel, Ratkóczi Huba) koncertszínházi előadása, ami utat nyit az új generáció számára a felfedezésre, megismerésre.
