Itt legbelül sütni kezd valami – Kortárs gyerekversek anyák napjára

Egyetlenség, amit érzünk, mégis mindenki hasonlóan érzi. Pótolhatatlanság, de csak neked igazán. Melegség, szeretet, amit főként hiányában élsz át a csontodig. Az édesanya olyan lény, akit a versek a földet az éggel összekötő legbiztonságosabb kapcsolatnak, otthonnak láttatnak.

Régen és ma hasonló érzéseket oszt meg az anyák napi vagy az édesanyáról szóló gyerekvers. Igaz, mára kicsivel több a kakaó-takaró rímpár, ugyanakkor több az egyénített, szabadversben előadott élmény is. Összegyűjtöttünk nektek egy csokorra valót, amit szavalhattok, felolvashattok, bekeretezhettek anyának, nagyinak, dédinek május első vasárnapjára.

Kezdem a kedvencemmel, ami azt a forró szorító érzést adja át, amikor érzem, hogy a szeretetemet, a hálámat nem tudom egy ünnepnapba gyömöszölni, egyetlen virágcsokorba sűríteni.

Molnár Krisztina Rita: Titkos kályha

Amikor az anyák napja közeledni kezd,
az osztályban eltervezzük, hogy majd mi, hogy lesz,
hogy ültetünk virágokat, és ki hegedül,
hogy díszítsük föl a termet, és hogy egyedül
mondjon verset mindenki az anyukájának,
és Kati néni felkiált: „A nagymamákat
valahogy el ne felejtsük, ők is anyukák!”
Meg hogy nem kell ünneplő, de vegyünk szép ruhát.
És ahogy készülődünk, mindig észreveszem,
hogy nekem egész máshol kóborol az eszem,
mert bennem, itt legbelül sütni kezd valami,
és nem tudom pontosan mi az, de hallani
lehet, ahogy lüktet, mert kicsike és forró,
amilyen az a kis parázs, a csillagszóró
hegye, amikor egyáltalán nem szór semmit,
de nem alszik el, a koromsötétben izzik.
Jó nézni. És amikor olyan nagyon süt már
ki sem lehet bírni, s hogy eszembe ne jutnál,
még nem volt olyan, anya. Mert te vagy az ott benn,
néha csak kicsit érzem, máskor meg egészen,
forrón, hogy itt vagy, mint egy titkos, apró kályha.
Ezért nem fagyok meg teljesen,
                  ha bántanak, ha valami fájna.

A melegségélményre, amit a legmélyebb szeretet fűtőszálai adnak, sok kortárs versben hasonlóan, az alvás körüli szertartások, a takaró igazítása emlékeztet. Ebből egy kicsit bizarr, mégis bájos-univerzális élményfestés Varró Dánielé az Anyukám utolsó versszakában.

Varró Dániel: Anyukám (Akinek a jele gomba, Jelenkor, 2024)

Anyukám egy anyapanda.
Bőre selymes, puha bunda.
Jó mellette elaludni,
hasa is van, puha, dundi,
anyukáknak ami kell.
S az egészben az a legszebb,
hogy ha mellé odafekszek,
puha manccsal megölel.

Puhaság, melegség, védelem, derű. Tasi Katalin verse (A pizsama) a gyerek jó érzéseit egy sült alma képében teszi átélhető metaforává. Kiss Judit Ágnes verse (Szörnyszomszéd) az érzés állandóságával játszik.

Tasi Katalin: A pizsama

Azt a pizsamámat szeretem a legjobban,
amelyik keresztben csíkos.
Ha abban bújok ágyba, olyan vagyok, mint az almás pite:
jó illatú, és körbeleng a melegség.
Anyu elsimogatja rajtam a csíkokat,
én meg csak szuszogok, mint a puhára sült alma:
süppedek le, meg föl,
és várom, hogy hulljon rám az álom,
mint a
por
cu
kor.

Kiss Judit Ágnes: Anya ruhája

Anyának van egy virágos ruhája,
Anya ruháján virít a tavasz,
Mikor esténként végre ölbe vesz,
Ráhajtom fejem a sok virágra.

Anya ruhája illatokkal telve,
Zöld záporok és langyos, kék szelek.
A derekán fut egy bársonyszalag,
Mit vetkőzéskor old ki énekelve.

Anyának volt egy virágos ruhája,
Anya ruháján virult a tavasz,
És elcsitult bennem minden panasz,
Ha ráborulhattam a sok virágra.

Azt a ruhát nem láttam soha többé.
Elvásott? Vagy kihízta? Nem tudom.
De jöhet tél vagy bármi borzalom,
Anya ölében tavasz lesz örökké.

A nagymamák meleg otthonosságát legszebben Miklya Zsolt fogalmazza meg (Mamóka-otthon)

Miklya Zsolt: Mamóka-otthon (részlet)

Mamóka köt.
Mamóka horgol.
ha megérkezem délután,
gombolygatom fényszálait
cseresznye-, almaág között,
és pulikutyánk tincseit
is göbös fonallá fonom,
Mamóka itt,
Mamóka ott ül.
Mamóka otthonom.

Alkalomhoz illő költeményeket találunk olyan remek költők tollából, mint a félmúltból Károlyi Amy (Nagyon kisfiúk dala), vagy ma Jász Attila (Anyám napja) Bertóti Johanna (Anyukám), Zalán Tibor (Anya).

Azokat a gyermekeket is karoljuk át Jász Attila (Instantpéntek) és Fecske Csaba alkotásával, akik anyák napján emlékeznek. Akik számára állandósult a nagyi- vagy édesanyahiány.

Fecske Csaba: Az én édesanyám

Az én édesanyámnak
nagyon sok a dolga,
őszi éjszakán a
holdat szidolozza.

Mint rég a dunnáit,
a felhőket rázza,
hol eső, hol hó hull
alá a világra.

Az én édesanyám
nem e földet lakja,
szeretett kisfia
többé nem láthatja.

A puha, édes, meleg bensőséges érzeteket, melyeket a hónapok közül május idéz fel a legjobban, a költészet nyelvén nem könnyű hitelesen, túlzások nélkül, mégis kifejezően átadni. Fokozottan igaz ez a gyerekek számára íródott lírai művekre. Mert anyja, persze, mindenkinek csak egyetlen van a szívében.

„Anyu, Anya, Mami, Mamszi, / Anyuci, / Mindenki másképp hívja, / Mégis ugyanúgy szereti.” (Szűcs Gabriella)

A címlapfotó illusztráció. Fotó: Shutterstock