Palya Bea: Anyává énekeltem magam

Számos dalodban énekelsz az anyaságról, az anyasággal kapcsolatos érzéseidről, gondolataidról. Milyen folyamat útján vált ihletadó múzsává számodra az anyaság?

A nagy életfordulóknál nekem a dal ad segítséget: „anyává énekeltem” magam. Azaz az éneklés és a dalírás segített átérni a nem anyaság innenső partjáról az anyaságba, a túlpartra. Hosszú évek alatt nemcsak dalokat, hanem tananyagot is fejlesztettem ebből, így született az Énekeld magad szabaddá (ÉSZA) program, ahol rengeteg nőnek segítek akár anyává, akár valami mássá áténekelni magukat, és ezáltal megerősíteni az önmagukba vetett hitüket. 

Anyává válni nagy átváltozási lehetőség az élettől. Egy pici embert növesztek a hasamban, ez már önmagában felfoghatatlan. Aztán pedig jön a kisbabával, kisgyerekkel való kapcsolat, ez határoz meg minket évtizedekig. A folyamat nagyságához mérten a benne lévő kihívás is nagy: sok mély érzelmen keresztül vezet az út. Ezt a – sokszor nehéz – érzelmet nem lehet a folyamatból kispórolni, bele kell menni, meg kell élni, és valami sokkal nemesebbé átalakítani. Igen, van ebben fájdalom, félelem, düh – de milyen szép dolgok születhetnek ebből! Rengeteg nő az anyasági átalakulás feldolgozása mentén kezd bele egy kreatív folyamatba, amely aztán élete legjobb alkotása lesz.

A különböző anyaszakaszaimat más-más albumok, dalok kísérik: az Altatok album volt az első várandósságom „kísérőzenéje”, majd jött a Nappali dalok, amely a mindennapi élet jelenségeinek hangjait foglalta dalba, a kávéfőzéstől a porszívózáson át a teregetéskor suhogó lepedőkig. És közben született egy visszatekintésben megírt album is tavaly, ez a Babahangoló, ami az egészen picik és szüleik számára készült 15 dalos album.

Hogyan, mi módon inspirál téged az anyai léted?

A lányaimmal való kapcsolat folyamatos önreflexióra, befelé figyelésre késztet, és ebből a befelé figyelésből nőnek ki aztán a dalok. Lassan tizennégy éve vagyok anya, és közben ötvenéves leszek. Most például épp úgy inspirál az anyaság, hogy figyelem a nagylányommal, Lilivel való viszonyt, együtt írjuk a My Mum munkacímű dalt, gyűjtjük a közös élces párbeszédeinket. Ő már kamasz, válik le rólam, sokszor idegesítjük is egymást, ezt a kamasz gyerekek szülei jól ismerik. Az 50 pedig hozza a B oldal feelinget. Két nagy mérföldkő együtt, amely személyre szabott lelki feladatokat ad: engedni a leválást, de közben kereteket adni Lili további kibontakozásához.

A várandósságnál a testem változásai és a szülés milyensége érdekelt, a szülés után az, hogy hogy kell úgy élni, hogy akkor eszem, akkor alszom, amikor a babám hagyja. Aztán a kisgyerekem beszédfejlődése volt fókuszban, az áldott gagyogás és gyereknyelv, amely annyi kreatív megoldást hozott a dalokhoz! Az egy dolog, hogy a lányaim szavait beépítettem a dalokba („rözög a redőny”), de volt olyan mesejátékom, amelyet a hároméves kislányommal való beszélgetések inspiráltak, így kerülhetett egy versenyfutamba Király Kis Miklós lovon és Vettel a Ferrariján. A válás témáját feldolgoztam anyaszempontból is: a Két ház című dal szövege is szintén egy beszélgetés a kislányommal. Gyakran a valóság hozza a legütősebb mondatokat. 

Mit érzel fontosnak megfogalmazni, célzottan kiemelni az anyaság témaköréhez kapcsolódó dalaidban?

Azt, hogy az anyaságban a gyermekünkkel való kapcsolódás minősége a legfontosabb. Ehhez pedig az kell, hogy önmagunkat elfogadjuk, sőt, szeressük, és minden nap ujjongva adjunk hálát magunknak, hogy igen, megcsináltam egy újabb anyás napot! Tehát az anyaság nem elsősorban arról szól, hogy jól csinálom-e, megfelelek külső vagy belsővé tett elvárásoknak. Sokszor az anyákban belül a saját anyjuk hangja motyorász folyamatosan, egy dorgáló, kritikus hangnemben, hogy így és úgy kellene csinálni a gyerekkel a dolgokat. Ebből a csapdából is ki lehet magunkat énekelni!

Az egyik hallgatóm azt mondta, hogy mióta hozzám jár, egyszerűen jobban tudja szeretni a gyerekeit. Emögött az van, hogy önmagunkat tanuljuk meg jobban elfogadni és szeretni az ÉSZA-módszer során az éneklés és a saját magunk írt dalok által. Az anyákat rengeteg kritika – és önkritika – éri. Amúgy is törékenyek, és még rátesznek egy lapáttal erre a generációk óta öröklődő elvárások. A dalaim pedig – a visszajelzések szerint – abban segítenek az anyáknak, hogy felfedezik magukat, a saját jóságukat. A gyermekünkkel való kapcsolat ezer színét is meg tudják énekelni, a dalszövegek szavakat adnak a gyengédség kifejezésére, a szülő-gyerek kapcsolati térben az érzelmek sokszínű, kreatív kifejezésére. 

Miért kiemelt jelentőségű számodra, hogy a művészeted által segíts a hallgatóidnak elmélyíteni, tudatosítani ezt az üzenetet?

Mert sokan vannak ebben elveszve vagy bizonytalan útkeresésben, és ez kihat a jövő generációjára. Pedig vannak kapaszkodók. A legtöbb tanító, aki a szülőségről beszél – dr. Shefali Tsabary, dr. Becky Kennedy, hogy csak két kedvencemet említsem – megerősítik azt, hogy az anyaság a saját önismeretünkről szól elsősorban. Az anyaság felé vezető úton széthullik a korábbi énem, ha akarom, ha nem. A várandósság és a kisbabás kor a határok felpuhulásáról szól. Testi-lelki szinten előbb egyek vagyunk, majd a születés után is még összeolvadva élünk a babánkkal egy jó darabig. Ebben a régi énünk jó része egy időre szétesik, ám a darabokból jó lehetőség nyílik önmagamat újra összerakni.

És ez fogja szolgálni a gyerekeim egészségét is. Ha Máté Gábort megkérdezik arról, hogy „a gyerekem így meg úgy, és milyen nehéz, és bűntudatom van, elrontottam valamit…” akkor egyből visszakérdez: mióta dolgozol magadon? Azaz az első számú eszköz a gyerekeim egészsége érdekében az, ha magamon dolgozom. És hogy miért erre irányítom a dalaimmal a figyelmet? Az Énekeld magad szabaddá (ÉSZA) programban, és az ÉSZA-módszerű workshopokon rengeteg anyával dolgozom, akik legtöbbször egyedül érzik magukat. Cipelik ezt az elképesztő terhet, ami sokszor a gyerekek nevelésével jár, és még önmagukat hibáztatják, hogy nem elég jók, nem csinálnak valamit tökéletesen. Ilyenkor a közösségnek elképesztő megtartó ereje van. 

Magam is megküzdöttem e kérdésekkel: hogy vagyok jó anya, hogy kell ezt jól csinálni, mitől lesz egyáltalán „jó” az anyaság, mi ebben a legfontosabb érték? A modern élet anyaságát nem tanította meg nekünk senki.

Persze, van anyai ösztön, csomó dolgot tud a testünk. De lehet, sőt, szerintem kell az anyaságról tanulni, mert ma nagyon mást jelent ez, mint akár a mi szüleink generációjánál. Olyan nagy és új kérdések előtt állunk, mint a gyermekek képernyőfüggése (és a sajátunk!), hogyan kell a gyerekekkel jól beszélgetni, mennyire párnázzuk ki az életüket, hogy zajlik hibázás után a kijavítás stb.

Ezekre nagyon nehéz egyedül választ adni. Ezért kell a közösség. A nők elképesztő módon tudják megtartani és emelni egymást. Az ÉSZA programban látom ezt évről évre. Most is könnyek jönnek a szemembe, annyira erős látni azt, hogy együtt könnyebb, és hogy tényleg igaz lehet az, amit a Nem vagy egyedül című dalomban vagy ezerszer énekelünk el, hogy: nem vagy egyedül. 

Kérlek, fejtsd ki: miért a tökéletlen anya a tökéletes?

Pusztán azért, mert van. Mert létezik. Mert ott van a gyermeke számára. Mert önmaga. Nincs tökéletes anya, ez egy mítosz, egy elvárásokból összeálló dogma, amely annyi nőt megnyomorít. Minden, amiről itt beszélgettünk, erről szól: a gyermekemnek én vagyok a legtökéletesebb anya, az összes tökéletlenségemmel együtt. Hibázni ér, a világtörténelem során valószínűleg eddig minden anya „hibázott”. Ez a tanulás útja. Ami fontos, hogy a gyerekem számára jelen legyek, így ebben az áldott tökéletlenségben is. Merjem azt mondani, hogy figyelj, most ezt elcsesztem, bocsánat.

Így kerül le róluk is a „tökéletesnek kell lenni”, „meg kell felelni” súlya, ami amúgy is sokszor nyomja a gyerekeket. A tökéletlenségből, a hibázás általi tanulásból pedig következik egy elem, amely az egyik legemberibb, legmelegebb, legtöbb szeretetet kiváltó rítus számomra: a közös kijavítás. Tehát nem tökéletesnek kell lenni, ez az elérhetetlen cél teljes bukásra ítél minket, hanem meg kell tanulni a kijavítás rítusát és mondatait beépíteni a mindennapi életünkbe. Főleg a gyerekekkel, de az összes fontos kapcsolatunkban is. Így a tökéletességgel való küzdés helyett az anyasági út egy közös tanulássá válik a gyermekünkkel, amely nagyon szelíd, gyengéd és végtelenül felszabadító.

Címlapfotó: Palya Bea Prima díjas és kétszeres Artisjus-díjas népdalénekes, előadóművész. Fotó: Veres Anita