Gábor Miklós egyszerre volt Hamlet és szexidol

Hogyan indult a könyv harmadik kiadásának története?

Zoltán Áron: A MASZK Országos Színészegyesület és a POKET Zsebkönyvek megjelentet egy sorozatot nagy színészelődök könyveiből. Latinovits Zoltánnal kezdtük a sort, akitől a Ködszurkáló jelent meg. Utána jött Gobbi Hilda a Közben… című kötettel. Aztán Sinkovits Imre: „Vigasz-lámpácskák” című könyve következett, majd egy Psota Irén-írás-összeállítás A Psota címmel és a Balatoni Mónika által jegyzett Garas Dezsőről szóló, A ​Garas című könyv – ezután pedig jött egy nagy szünet.

Elhunyt Lampl Lajos bácsi, a MASZK fontos és megbecsült titkára, aki egyengette az útját, hogy az egyesület az Előadóművészi Jogvédő Iroda támogatásával, Hegedűs D. Géza és Vecsei H. Miklós szakmai vezetésével megjelentesse ezeket a könyveket. Géza a közelmúltban úgy döntött, hogy befejezi a MASZK vezetését, és engem javasolt utódjának. A közgyűlés megszavazta, én elfogadtam, ezzel megörökölve több félbehagyott projektet is. Közülük ez a POKET-tel közös projekt volt az első, amit előrevettem. Ezzel szerettem volna kezdeni a MASZK-elnökségemet, hiszen a könyvsorozatunkba tervezett hat kötetből már csak egyetlenegy váratott magára, és úgy éreztem, ez egy jó ars poetica lenne. Amint lehetett, fel is kerestem Júliát.

Júlia, milyen személyes emlékeid fűződnek a kötethez?

Gábor Júlia: Nagyon örülök az újabb kiadásnak, aminek megjelentetésében afféle mindenesként működtem közre. Már kevesen élnek azok közül, akiknek személyes élménye a Madách Színház 1962-es Hamlet-előadása. Kisgyerekeket ritkán visznek erre a darabra, de én a családi kötelék miatt kilencéves koromban láttam először, és tekintettel arra, hogy öt éven át játszották, mondhatni, belenőttem.

A Hamlet naplója című írásban ez a folyamat jól nyomon követhető. Édesapám színészéletében Hamlet nem csak egy volt  a sok szerep közül, több annál: a szerep.

Hozzáteszem, egy szerep életében soha nincs két egyforma előadás. Izgalmas élmény a könyvben szembesülni azzal, hogy milyen benyomások indítják a színészt változtatásra. Lehet, hogy játék közben, a színpadon jut eszébe valami, lehet, hogy a magánéletének hatására formálódik az alakítás. Nagyon szeretem a könyvben szereplő utolsó írást, ami egy kicsit fricska a színháznak, a színészeknek és a közönségnek is.

Hamlet „megszülésének” olvasása maga is egyfajta transzformatív folyamaton vezeti végig az olvasót?

Z. Á.: Én úgy éreztem, hogy ezt teszi. Amikor a könyv olvasását követően felkerestem Júliát, azt mondtam neki, hogy egyfajta drámapedagógiai beavatásként képzelem el ezt a könyvet. Ha végigolvassa egy – a Hamlet drámát jól ismerő – ember, aki esetleg a Gábor Miklós főszereplésével készült előadás felvételét is látta, úgy érezheti, hogy a színész elméjébe és lelkébe tekint bele, és ott nézi, hogyan alakul és kel életre benne Hamlet szelleme. A szövegben szemelvények olvashatók, mégis egy teljes ívet jár be. Meglátásom szerint ez a kötet egy nagyon fontos alapanyag olyan fiatalok számára, akik a színészet felé kacsingatnak, ugyanakkor egy jó teszt is lehet azzal kapcsolatban, hogy átgondolják, alkalmasak-e erre a pályára.

Csak az menjen el színésznek, aki ezt a könyvet elolvasva azt mondja magának, hogy: igen, én erre vágyom. Nem kis szenvedés van jelen benne.

G. J.: Igen, szenvedés… Nem tudom, ki az az őrült, aki színésznek megy. Nem értem! (nevet)

Igazán közeli apa-lánya kapcsolatot feltételez, hogy ön szerkesztette az édesapja naplóját…

G. J.: Amennyire én tudom, apukám, mióta az eszét tudta, szinte mindig írt naplót, kivéve az ötvenes évek elején, amin nem csodálkozom. Ezeknek nagy része meg is maradt. Az apukám nálam tartotta a kéziratokat annak érdekében, hogy senki ne nézzen beléjük. Tudta, hogy én biztosan nem fogok. Halála után odaadtam őket a Széchényi-könyvtárnak. Nem olvastam őket – leszámítva azokat, amelyeket a közönségnek szánt és megjelentek.

Mi teszi különlegessé az új, harmadik kiadást?

G. J.: Az első kiadás ’63-ban jelent meg, majd az apukám átírta, az új verzió pedig ’68-ban jelent meg. Később azt is átírta, ez az utolsó változat  jelenik meg most. Az átírást úgy értem, hogy a saját, megjelent kötetébe írt bele, összevissza karistolta. Az ő példányában több a kézírás, mint a nyomtatott szöveg – ezeket a változtatásokat vezettem át az új kiadásba. Apu minden könyvében, így a szóban forgó kötet első két kiadásában is csupán kezdőbetűk vagy fantázianevek szerepelnek teljes nevek helyett, ám a Hamlet naplója legújabb verziójában ezt feloldotta, kiegészítette a kezdőbetűket. A könyvben szereplő személyekről névmutatót írtam, kiegészítve azzal, hogy az illetőt milyen kapcsolat fűzte apuhoz.

Hogyan került kapcsolatba a MASZK és a POKET Zsebkönyvek?

Z. Á.: A POKET megálmodója Vecsei H. Miklós volt osztálytársam és kollégám, aki egyszersmind a MASZK Országos Színészegyesületnek is vezetőségi tagja. Ez volt a fő kapcsolódási pont.

Mi az együttműködés célja?

Z. Á.: A fiatal generációk nem tudják, ki az a Gábor Miklós, ahogy a sorozat korábbi öt kötetében megjelenő színészeket sem feltétlenül ismerik. Azért fontos ez a közösen létrehozott könyvsorozat, mert a POKET Zsebkönyvek elsősorban a gimnazista, egyetemista korosztály zsebében landolnak, így a POKET segít eljuttatni hozzájuk ezeket a kiemelkedő, kultúrtörténeti jelentőségű színészeket is. A maga korában Gábor Miklós volt a szexidol. Ő volt a nagy sztár.

G. J.: Amikor a Tollal című könyv – amelynek egyik fejezete a Hamlet naplója – első kiadása megjelent, sorok álltak dedikálásra várva. Őrületes volt apu népszerűsége. Akkoriban még nem voltak bezárva a kapuk, be lehetett menni a lépcsőházakba. Mi az ötödiken laktunk, a fiatal hölgyek felmentek a hatodik emeletre, és onnan lesték, mikor jön ki az apukám – és hát időnként furcsa felajánlásokat is tettek.

Hatalmas figyelem övezte a szüleimet, az utcára sem lehetett kimenni velük. (Júlia édesanyja Ruttkai Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész – a szerk.) Az emberek a sajátjuknak érezték őket. Emlékszem, amikor az unokatestvéreim Svédországból látogatóba érkeztek, meg voltak döbbenve, hiszen, amint beléptek a szüleim egy étterembe, a bent ülő emberek azonnal felálltak és tapsolni kezdtek.

Z. Á.: Számomra azért példakép Gábor Miklós, mert nem ült rá arra a vonatra, hogy ő a gyönyörű szép férfi, aki pusztán a színpadon való megjelenésével sugározza a szépséget, az erőt és a férfiasságot. Ehelyett iszonyatosan nagy szenvedések árán megküzdötte azokat az intellektuális csatákat, amikre kevesen vállalkoznak.

Ehhez kapcsolódóan megemlítem Nagy-Kálózy Eszter kollégám számomra nagyon kedves idézetét, amit három héttel ezelőtt konferansziéként olvastam fel, amikor Eszter Psota-díjat kapott. Szerinte egy szerep megformálásához nagyon nagy bátorság kell. „Hogy vegye a fáradságot valóban azt a szerepet játszani el, és nem választani helyette valami kézenfekvő, közhelyszerű megoldást.” Ennek a bátor bevállalásnak a folyamatát képes a Hamlet naplója rögzíteni.

Bármennyire is régi és nehezen kivehető a felvétel, a Hamlet-előadásról készült videón is látszik, hogy Miklós olyan letisztultsággal és rezzenéstelen arccal közvetíti a Hamlet karakterében megmozduló érzelmeket, hogy azt tanítani kell. Nem véletlenül kapott egészen kimagasló jelzőt egy angol újságírótól.

Mi volt ez a jelző?

G. J.: Azt írta az újságíró, hogy több mint ötven Hamlet-előadást látott, Laurence Olivier nagy rajongója, és az apukám játéka során látott először olyan alakítást, amely ahhoz méltó. Elragadtatással számolt be róla. Shakespeare művének eredeti címe Hamlet, Prince of Denmark, azaz Hamlet, dán királyfi. Az újságíró azt írta az apukámról, hogy ő „Prince of Hungary”, azaz Magyarország hercege, magyar királyfi, a trón várományosa.

Hogyan tudtok Gábor Miklóshoz és a könyvéhez méltó bemutató eseményt létrehozni?

Z. Á.: Nagyobb közösségi eseményt álmodtunk meg – ezért is kezdem ezzel a projekttel a MASZK-os munkámat: szakmaösszefogó erőt érzek benne. Összehozzuk a színészkollégákat egy talkshow-sorozat keretében, és beszélgetünk arról, hogy mit jelent Gábor Miklós öröksége, hogy mi – mint az elődeink lefektetett szőnyegein bevonuló későbbi korok színészei – miként fogalmazzuk tovább azt, amit ők megírtak.

Ennek fényében elindultunk, hogy felkeressünk minden olyan színészkollégát, aki Gábor Miklós óta Hamletet játszott. Kiderült, hogy több mint hatvan színészről van szó. Lehetetlen úgy összehozni egy ilyen eseményt, hogy ne legyenek sértődések. Természetes, hogy záporoznak az észrevételek, hogy miért nem ez meg az a fontos és kedves kolléga szerepel a bemutatón. De megnyugtatok mindenkit, a szándék az, hogy mindenkire sor kerüljön. Mátyássy Bence ügyvezetőtársammal sorra keressük fel őket.

Közben kiválasztottunk hat kollégát, akikkel elkezdjük ezt a sorozatot április 19-én 14.30-kor a Pesti Színházban. A hat színész: Gálffi László, László Zsolt, Balázs Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Gloviczki Bernát, akik nem mellesleg mind nagyon különböző, akár avantgárd vagy hagyományosabb Hamletet keltettek életre. A beszélgetés során Gábor Miklós naplójából kiindulva kérdezem őket, hogyan küzdöttek meg a szerepek szerepével: Hamlettel.

G. J.: A műsor számomra meglepetés lesz, a  díszlethez járultam hozzá az apukámhoz kapcsolódó tárgyakkal, műalkotásokkal és nem utolsósorban az eredeti Hamlet-jelmezzel.

 Fotók: Sorok Péter/Kultúra.hu