A „magyar sasfiók” Pesten született 1841. november 16-án. A szabadságharc leverése után, kisgyermekként testvérével rövid ideig osztrák fogságba került, de a nemzetközi felháborodás miatt a hatóságok engedélyezték kiutazását szüleihez Törökországba. Ferenc Párizsban és Londonban tanult, s mérnöki diplomát szerzett. Először Angliában dolgozott, majd 1861-ben, apját követve, ő is Olaszországba költözött. Jelentős szerepet játszott az olasz vasútépítésekben, egy ideig a dél-itáliai vasúthálózat kormánybiztosa is volt. 1873-tól Cesenában modernizálta a kénbányászatot, a veszélyes környéken egy ízben személyesen fogta el egy gyilkosság tetteseit. 1877-től Nápolyban volt egy hídépítő cég vezetője, Európa-hírű mérnökként ő nyerte meg a nílusi acélhidak tervezésére kiírt pályázatot. Vagyonos és megbecsült ember lett, még az olasz lovagi címet is megkapta. Jelentős szerepet játszott a magyar emigráció életében, a kiegyezés után kétszer is megválasztották képviselőnek, de a mandátumokat nem fogadta el.
1894-ben, apja halála után, ő kísérte haza a koporsót, és úgy döntött, hogy visszaköltözik. Itthon – már csak neve okán is – hatalmas ünneplésben volt része, országjárása során Aradon százezer ember várta. Politizálni kezdett, és elvállalta az ellenzéki, kettészakadt Függetlenségi és 48-as Párt Justh Gyula vezette frakciójának elnöki tisztségét. 1895-ben megválasztották képviselőnek, publicisztikáiban és beszédeiben „a nemzeti demokrácia” a magyar fülek számára kedves jelszavát hangoztatta.
Amikor 1905-ben megbukott az 1875 óta folyamatosan kormányzó Szabadelvű Párt, a „szövetkezett ellenzék” pártközi bizottságát vezető Kossuth Ferencet audiencián fogadta I. Ferenc József. Az uralkodó néhány mondat után útjára bocsátotta Kossuthot, aki azonban még félórát várt egy teremben, és csak azután hagyta el a Burgot – a magyar lapok így „nyájas és kedves” beszélgetésről írhattak. A király végül hozzá hű „darabont” kormányt nevezett ki, de ezt a nemzeti ellenállás egy év alatt ellehetetlenítette, és 1906-ban hivatalba léphetett Wekerle Sándor koalíciós kormánya, amelyben Kossuth Ferenc a kereskedelmi és közlekedési tárcát kapta.
A kormányzást folyamatos belső viták nehezítették, a koalíció a valósággal szembesülve egyre többet volt kénytelen elveiből és programjából feladni. Kossuth minisztériuma 1907-ben vám- és kereskedelmi szerződést kötött Ausztriával annak ellenére, hogy a függetlenségi program nem ismerte el a közös ügyeket. Kossuth 1909 végén szakított Justh Gyulával, de a pártban kisebbségben maradt.
Az 1910-es választási vereség után az egyre többet betegeskedő Kossuth Ferenc már nem játszott fontos szerepet a politikában. Az első világháború kitörése előtt nem sokkal, 1914. május 25-én halt meg. Hamvai a Kerepesi temetőben, az apjának emelt mauzóleumban nyugszanak. Nevét viseli a főváros XVIII. kerületének egy városrésze, mert az ő minisztersége alatt parcellázták fel a területet.
