Kultpol

Egyelőre nem nyitják meg az izraeli pavilont az idei Velencei Biennálén

Nem nyitják meg az izraeli pavilont az idei Velencei Biennálén egészen addig, amíg nem sikerül tűzszünetet kötni a Gázai övezetben háborúzó izraeli hadseregnek és a Hamász palesztin iszlamista szervezetnek, illetve megállapodás nem születik az övezetbe hurcolt izraeli túszok szabadon engedéséről – jelentette be kedden Ruth Patir, az Izraelt képviselő művész a pavilon kurátoraival közösen.

Megjelent az idei Csoóri Sándor Program pályázati kiírása

A kormány kiemelt figyelmet fordít a magyar népművészeti közösségek megerősítésére. A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Csoóri Sándor Program keretében idén is 2,5 milliárd forintot biztosít a népi kultúra közösséget teremtő műfajai számára.

Egyelőre nincs bírság a nagykárolyi Kölcsey-szobor magyar felirata miatt

Alapfokon érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor miatti bírságot. A pénzbüntetést azért rótták ki, mert az emlékművön nem szerepel románul is a Himnusz harmadik sora.

Előadó-támogatói programot indít a WMMD

Artist 2 Watch néven független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WM Music Distribution (WMMD).

Kortárs magyar design Berlinben

Kortárs magyar designkiállítás látható mától a Collegium Hungaricum Berlinben.

Befejeződött a jáki templom helyreállítása

Befejeződtek a jáki Szent György-templom külső és belső helyreállításának, restaurálásának több évig tartó munkálatai, a következő lépés a már kész kivitelezési tervekkel rendelkező látogatóközpont megépítése lehet.

Digitális eszközökkel újul meg a tatabányai bányászati múzeum

Az egykori bányaleszállás élményét kínáló virtuális kassal, valamint a térképtárat bemutató digitális eszközökkel bővült a tatabányai bányászati múzeum kínálata.

Megnyílt Az idő arcai című kiállítás az OSZK-ban

Az antik és a keresztény kultúra időfelfogását bemutató kiállítás nyílt Az idő arcai címmel az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).

Felavatták Kalász Márton költő domborművét Agárdon

Felavatták a 2021-ben elhunyt Kalász Márton költő, író, műfordító domborművét Gárdonyi Géza agárdi szülőházánál, a Fejér vármegyei irodalmi emlékfalon csütörtökön, a magyar költészet napján.

Csehy Zoltán költőnek ítélték az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélte a szakmai kuratórium az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be csütörtökön a Látó szépirodalmi folyóirat.

Stipsicz András és Pál Csaba akadémikusok elnyerték az Európai Kutatási Tanács Advanced Grantjét

Stipsicz András matematikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjának és Pál Csaba biológusnak, az MTA levelező tagjának is odaítélte az Európai Kutatási Tanács (ERC) az elmúlt tíz évben jelentős kutatási eredményeket elérő, vezető kutatók számára kiírt Advanced Grantet.

Madách Imre-szobrot avattak Salgótarjánban

Madách Imre-szobrot avattak Salgótarjánban csütörtökön, a magyar költészet napján a megyeháza előtti téren. Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész alkotását a Nógrád Vármegyei Közgyűlés készíttette a Madách-bicentenárium alkalmából.

Klebelsberg Kunóé és Jókai Móré lehet a 2025-ös év

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezi, hogy az Országgyűlés 2025-öt Jókai Mór- és Klebelsberg Kunó-emlékévnek nyilvánítsa.

Tanárképző kar indul az NKE-n

Az oktatás, a kultúra, a tudomány és az innováció egyszerre szolgálja a versenyképességet, erősíti a szuverenitást, őrzi a magyar tudást, hazánk kulturális kincseit, erősíti az embereket és a családokat – ezért került az Országgyűlés elé az átfogó, több szakterületet érintő törvénytervezet.

A világ legjobb egyetemeinek felsőházába került a Zeneakadémia

Jelentősen előrelépett és már a 22. helyen áll a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az egyik legismertebb felsőoktatási rangsor, a brit Quacquarelli Symonds (QS) világranglistáján, az előadó-művészeti kategóriában. Jelenleg a Zeneakadémia pozíciója a legmagasabb a magyar felsőoktatási intézmények közül.

Akik nem kértek a sztereotípiákból

A Sorsformálók című, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) gondozásában frissen megjelent kötetben sikeres roma férfiak küzdelmes életútjáról olvashatunk. 12 férfiról, akik messze túlszárnyalták származásuk korlátait, és élettörténetük bárki számára példakép lehet. Antal Istvánnal, a KINCS elnöki tanácsadójával, az interjúkötet szerkesztőjével beszélgettünk.