Idén 36. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legjelentősebb színházi seregszemléjét, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. A 2024. június 21. és 29. közötti fesztivál szakmai versenyprogramjának díjesélyes produkciói is hallatlanul izgalmasnak ígérkeznek, most azonban azokból a korábban már közönségsikert aratott előadásokból válogattunk, amelyeket – egyfajta off-programként – szintén megtekinthetnek a nézők.

Telthaz_2.jpg
Nagy Sándor a Teltház című előadásban. Kép forrása: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Ady és az udvarlás szabályai

Ki ne hallott volna Ady Endre, az ezer hőfokon égő költőzseni és a férjezett Brüll Adél, vagyis Léda viharos szerelméről? Mindannyian olvastuk a Héja-nász az avaront vagy az Elbocsátó szép üzenetet, de ha mindez nem lenne elég, álljon itt két sor a Meg akarlak tartani című versből: „Mikor legtüzesebb az ajkam, / Akkor fagyjon meg a tied”. Erre mondanák a nők, hogy Ady „érdekesen” udvarolt... De vajon hogyan láthatta ezt a címzett hölgy? Farkas Ibolya, a marosvásárhelyi színjátszás élő legendája Ady szerelmének, Lédának a szemszögéből mutatja be a költő és elhagyott kedvese viszonyát a Spectrum Színház Ady és Adél című monodrámájában a városi zsinagógában.

Kincskeresés a színpadon

Mindenki kincsek után kutat. Ki a belső értékeket keresi, más a külcsínt tartja fontosabbnak. Van, aki mindkettőt, és akad, aki egyiket sem. Az öreg király hagyatékában a Tomcsa Sándor Színház négy kalandora kóvályog egy fura erdőben, hogy megtalálják a titokzatos kincset, amiről mindenki beszél, vagyis az öreg király hagyatékát. Megtalálják? Meg. Sokat ér? De még mennyit! Merthogy az öreg király hagyatéka egy kincsesláda. Kincset rejt, még akkor is, ha egy lyukas garas, egy árva peták sincs benne. De akkor mi az a kincs, amit a láda fedele rejt?... Hát, a mese maga.

Két élet rapszódiája

Eszenyi Enikő és Járai Máté még soha nem álltak együtt a színpadon. Különböznek, de egyvalamiben hasonlítanak: mindketten rajonganak a színházért. Közös, Élet rapszódia című estjükön eltáncolják, eléneklik, eljátsszák életük egy bohó, vicces, fájó, mégis vidám részét.

Őszintén az anyaságról

Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, valójában mit is jelent szülőnek lenni. Amy, a mindenórás kismama babaváró bulit rendez. Az eseményre hamarosan megérkezik Barbara, az érzelmileg túlfűtött háziasszony, Brooke, a munkamániás ügyvédnő és Tina, az elvált, megfelelési kényszeres anyuka, hogy együtt lássák el jó tanácsokkal a várandós házigazdát, akinek igencsak naiv elképzelései vannak az anyaságról. A három nőnek hála, már nem sokáig…  A Liliom Produkció koncertszínházi előadásában olyan zenei részletek hangzanak fel híres musicalekből, amelyek mindenkinek ismerősen csengenek majd.

Fekete humor a fehér hóban

Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat: Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina, és magával sodor sok mindent – ha magukat a családtagokat nem is, de illúziókat, önáltatást és hamis ábrándokat igen. Hiszen mégiscsak furcsa, ha egy családfő a veszélyből első ösztönében nem a gyerekeit, hanem a telefonját menti ki... Ruben Östlund fekete komédiájának friss, az Orlai Produkció által előadott adaptációja üdítő humorral és empátiával beszél az emberi kapcsolatok rejtelmeiről.

A telt házas Telt ház

Sam Peliczowski munkanélküli színész egy felkapott manhattani étteremben intézi a telefonos foglalásokat. A vonal másik végén a legkülönfélébb emberek vetnek be mindent, csak hogy asztalt kapjanak. Sam azonban sohasem veszti el türelmét, pedig távol áll tőle a telefonálgatás: egyetlen vágya, hogy végre övé legyen a „nagy szerep”, és több időt tölthessen magányosan élő apjával. A Játékszín komédiájának különlegessége, hogy Nagy Sándor közel negyven karaktert kelt benne életre – talán ezért is lehet, hogy Kisvárdán már telt ház van a Teltházon.

Megint félrelép a miniszter

Ha máshonnan nem, hát a Koltai–Kern-féle filmváltozatból mindenki ismeri A miniszter félrelépet, amelyet június 28-án a Mandala Dalszínház és a Kisvárdai Várszínház együtt állít színpadra. A főszereplő Richard Willey, a kormány egyik sikeres, fiatal minisztere, aki gáláns kalandra készül az ellenzéki frakció titkárnőjével egy patinás hotelben. Az este azonban nem indul a legjobban, mert a szobába belépve egy holttestet találnak. Richard végül segítségül hívja parlamenti titkárát, George Pidgent, így már hárman próbálják eltüntetni a tetemet. Nincs könnyű dolguk, hiszen a szálloda igazgatója és főpincére mindig a legrosszabb pillanatban zavarja meg őket, Richard felesége és a fiatal szerető féltékeny férje pedig tovább bonyolítja az amúgy is kínos szituációt.

Molnár Ferenc nem hiányozhat

Két zseniális Molnár Ferenc-mű egyetlen estén, a Nemzeti Színház előadásában. Az Egy, kettő, három című kamaradarabból kiderül, mit kezd egy bank vezérigazgatója azzal, ha a családjánál vendégeskedő lány – aki egy amerikai autóipari konszern tulajdonosának a gyermeke – teherbe esik. A tettes egy egyszerű taxisofőr, akinek küllemét, jellemét és státuszát azonnal meg kell változtatni, különben dugába dől a bank és az autóipari konszern már eltervezett, közös jövője, a kedves szülők ugyanis egy órán belül megérkeznek.

Ezt követi Az ibolya, amely szerint mi sem természetesebb egy színházban, minthogy időnként női kóristákat is fel kell venni egy készülő operetthez. Jönnek is szépen sorjában a jól bevált trükkök, ajánlatok a jelentkezőktől. A fő kérdés természetesen az, vajon micsoda vagy inkább kicsoda az a bizonyos ibolya.

Elsül a pisztoly?

Öt fickó – egy alvilági gengszter, egy méltóságos úr, egy intellektuel, egy befolyásolható kispolgár és egy álnépi figura – egymást fenyegeti, csak éppen mindig a másik kezébe kerül a stukker, ráadásul a szobában, ahol tartózkodnak, egy darab ablak sincs. Kitörhetnek-e a szereplők a fizikai bezártságból, és eldördül-e az a bizonyos fegyver, ha már a szerző beleírta a darabba? Görgey Gábor zseniális, Komámasszony, hol a stukker? című darabját az Újszínház társulata viszi Kisvárdára.

Az örökre szépektől a szilvásgombócig

Kölyök, Herceg, Lámpás és Meglökő – már ennyiből is tudjuk, hogy Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter legendás zenés darabjáról, A padlásról van szó, amelyet ezúttal a Veres 1 Színház tár a közönség elé. A négy szellem véletlenül keveredik Rádiós padlására, és csak a Révészre várnak, aki elviszi őket az örökre szépek bolygójára. Időközben viszont feltűnik Barrabás, a bombaszakértő gengszter, Mamóka, akinek elmaradhatatlan tartozéka egy tál szilvásgombóc, valamint a szomszédban élő zeneakadémista, Süni.

A találkozó teljes programjáról korábban itt adtunk hírt. További információ és részletes program a fesztivál honlapján található.