A gyapjas mamuttól a sárkány mítoszáig és az üvegkaptárig vezet a Mátra Múzeum

Gyöngyös városának szívében, egykori főúri birtokon áll az Orczy-kastély. Barokk vadászkastélyként épült a 18. században, majd később klasszicista ráncfelvarrást kapott. Az Orczy bárói család birtokában volt a ház és a hozzá tartozó – mostanra jelentősen összezsugorodott – angolkert egészen az 1930-as évekig, amikor a kastélyt birtokló nőági örökösök úgy döntöttek, hogy elköltöznek Gyöngyösről, az épületet eladták a városnak.

Többféle funkciót betöltött, míg végül 1957-ben egy vadászattal is foglalkozó tanáremberből lett történész és múzeumalapító, Nagy Gyula közbenjárására új szerepet kapott, és létrejöhetett a Mátra Múzeum. A 2000-es évek elején jelentős felújítás történt: nemcsak a kastély kapott új külsőt és nyert vissza eredeti részleteket, de a kert is újra az intézmény szerves része lett. Ráadásul felépült a modern természettudományi pavilon is, egy pálmaházzal kiegészülve.

A főurak egykori udvarán ma Brúnó idézi a jégkorszakot

Az első, akivel a látogató találkozik, ha belép a múzeumba, az Brúnó, a gyapjas mamut. Egészen pontosan a csontváza, amely a Mátra Múzeum emblematikus jelképe. Története 1949-ben kezdődött Mátraderecskén, ahol Zám Ferenc kertvégi homokbányájából kerültek elő a csontjai. Szakértők bevonásával vizsgálták át a helyet, és nem sokkal később kiderült, hogy egy teljes mamutcsontvázat rejt a föld. A feltételezések szerint

A csontvázon jól látszik, hogy az egyik oldalán a bordáiból hiányzik egy darab, feltehetően ősemberek vágtak ki a teteméből egy jó nagy adag húst. Akkoriban, a jóval hidegebb klímában lenyűgöző megafauna járta a környéket: gyapjas orrszarvú, barlangi oroszlán, óriásfarkas, barlangi medve és persze a gyapjas mamut. A korai emberek, ha szükséges volt, megküzdöttek a nagyvadakkal, de inkább a kisebbekre vadásztak, ha volt választásuk.

A Mátra környékén a vadászat később is fontos szerepet játszott, így nem véletlen, hogy az állandó kiállítás is a vadászat évszázados kultúrájával indít. Az íjtól kezdve a vadászpuskákon át a puskaporos táskákig és metszett csontból készült eszközökig minden ott sorakozik, amit egy vadász a vállára akaszthatott vagy a tarisznyájába csúsztathatott. Bár az Orczy család eredeti vadászkellékei sajnos nem maradtak Gyöngyösön – a múzeumba ezek különböző gyűjtőktől, adományokból és vásárlásokból kerültek –, a hangulat így is átjön: megidéződik az a kor, amikor a vadászat nemcsak élelemszerzés, hanem társadalmi státusz, kiváltság, sport is volt, mely idővel professzionális szakmává vált.

És nem csak a fegyverek mesélnek. A falakon lógó grafikák, régi metszetek, faliképek vadászjeleneteket örökítenek meg, míg a vadászjegyek, régi újságok, szaklapok, botszékek a vadászat praktikus oldalát mutatják be, de diorámákban láthatóak itt preparált zsákmányállatok is. Dr. Varga Ervin debreceni jogász, a hazai vadászkutya-tenyésztés jeles alakja és szenvedélyes vadász emlékszobája pedig a vadászhétvégéket idézi meg.

Koronázási mentétől a kriptáig és homeopátiáig

A kastély második emeletén az Orczy család életterébe lehet bepillantani. A 2000-es évek felújításai során előkerült freskók egy részét restaurálták, megmutatva, milyen elegáns szobákban élhettek. Mivel a II. világháború után a család itt hagyott berendezési tárgyait a város árverésre bocsátotta, hogy az újjáépítéshez pénzt szerezzen, így részben máshonnan származó, a múlt századi esztétikát megidéző bútorokkal rendezték be a tereket, de a leszármazottaknak köszönhetően a családhoz köthető tárgyak is bekerültek az állandó kiállításba.  

Egy különleges darab viszont nagyon is túlélte a történelmet:

A 79 éves báró a lapok beszámolói szerint daliásan, méltóságteljesen bírta a nyári hőségben a sűrű bársonyszövet és a prém alatt, lóháton a többórás, lassú vonulást – impozáns teljesítménye ma is tiszteletet parancsol.

Továbbhaladva a közeli Szent Erzsébet-templom kriptájából előkerült leleteket lehet megnézni, amelyek egy letűnt világ temetkezési kultúráját mutatják be, míg a sírokból előkerült ruhadarabok – menték, főkötők, mellények – a rangról, életmódról árulkodnak.

A Bugát Pál-terem az 1848-49-es szabadságharc gyöngyösi születésű országos főorvosának állít emléket, aki nemcsak orvos volt, hanem tudományszervező, nyelvújító, lapszerkesztő, egyetemi tanár és természettudós is. Olyan orvosi szavakat alkotott, mint a láz, az ideg vagy a genny, de szerteágazó tudományos érdeklődését a homeopátia is felkeltette, amiről a korabeli méregtartó dobozban tárolt apró fiolák árulkodnak, amelyekben a baljós név ellenére egykor gyógynövénykivonatokat tároltak az orvosok.

A Gyöngyös történetét bemutató szekció igazi időalagút: címerek, pecsétek, polgármesteri székek, céhládák mesélnek a város 14–20. századi közéletéről és gazdaságáról. A borászati múlt bemutatása sem maradhatott ki: a filoxérajárvány ugyan ideiglenesen térdre kényszerítette a mátrai szőlőket, de a jelen már újra a fejlődő bortermelésről szól. De szó van itt még az 1917-es nagy tűzvészről is, amikor egy kéményből kipattanó szikra miatt Gyöngyös jelentős része porig égett. Ahogy emléket állítanak a városban egykor meghatározó szerepet betöltő zsidó közösségnek is, amelynek több imaháza, iskolája és számos egyéb intézménye volt. Ahogy a deportált közösségnek, úgy a legújabb, 1930-ban felavatott zsinagógának is viszontagságos sors jutott, egy ideig még bútorbolt is működött benne, és máig keresik neki az új funkciót.

A Mátra tengerének óriásfogú cápája

A várostörténeti részt elhagyva nem előre, hanem sok millió évvel vissza lehet lépni az időben: a természettudományos élménytér a Mátra földtani múltjának négy, egymásra épülő állomását tárja fel, ahol nemcsak megnézni, de megfogni is lehet azokat a tárgyakat, amelyeket nem véd üveg. Az első megálló a mélyművelésű bányák világa, ahol több millió év alatt keletkezett ásványkincsek – galenit, szfalerit, antimonit, pirit – rejtőztek, egészen addig, amíg az ember fel nem tárta őket. A Mátra környéki bányajáratok ma már elhagyatottak, vízzel elöntöttek, amelyekben csak az ottfelejtett gépek rozsdásodnak.

Innen lehet átlépni a miocén korba, amikor a Mátra még nem hegyvidék, hanem tengerrel körülölelt vulkanikus sziget volt.

A környező tengerben korallzátonyok épültek, amelyek kövületekben gazdag maradványai ma is megtalálhatók Sámsonháza és Márkháza környékén. A meleg, sekély vízben pedig többek között a megalodon, az óriásfogú cápa úszkált, ez a 18-20 méteres csúcsragadozó, amely cetfélékkel és nagy testű tengeri emlősökkel táplálkozott.

Egy földtörténeti óriáslépéssel a pleisztocén következik, ahol már sokkal ismerősebb lehet a táj: jégkorszaki állatok, például barlangi medvék, hiénák, őstulkok, gyapjas orrszarvúk és óriásszarvasok népesítették be akkor a hideg sztyeppéket. Bár a Mátra kevés ilyen leletet őrzött meg, a közeli Bükk barlangjai szépen kiegészítik a régió ökológiáját. Itt lehet megismerkedni a sárkánycsontmítosszal is.

Egy barlangi medve koponyája ugyanis elég félelmetes lehetett, különösen akkor, amikor az ember még mit sem tudott az evolúcióról. Nem csoda, hogy évszázadokon át ezekből a leletekből születtek meg a mesebeli sárkányok.

A barlangi medvék – mint Bendegúz, a múzeum másik csontváz-sztárja – valaha valóban barlangokban aludták át a telet, így nem csoda, hogy később csontjaik is onnan kerültek elő, így táplálva a legendákat.

Az Orczy-kastélyt elhagyva, a most már szépen karbantartott angolparkba kilépve impozáns fa ragadja meg a figyelmet: a közel 200 éves törökmogyorófa, amelyet már Kossuth és Görgey is láthatott, amikor 1849 tavaszán a kastélyban tanácskoztak a tavaszi hadjáratról. Nem messze tőle pedig egy megkövült, 15 millió éves fa maradványa látható, amely még egy ősharkály nyomait is megőrizte.

Kocsánytalan tölgy köré gyűlik az élet

A park ölelésében magasodik a múzeum modern természettudományos épülete, amely nem csupán kiállítótérként funkcionál. Egykor oranzséria állt a helyén, ami sajnos az idők során teljesen elpusztult. Ennek a hajdanvolt üvegháznak állít emléket a ma itt működő pálmaház, ahol valódi trópusi klíma uralkodik, benne élő növények, hüllők és egyéb meleg égövi élőlények nyüzsögnek két szinten.

A 2009-ben elkészült pavilon három szinten mutatja be a Mátra élővilágát, kétféle szemlélettel: a falak mentén elhelyezett diorámák különböző élőhelyeket jelenítenek meg – erdők, vízesések, holtfák –, míg a középső vitrinek rendszertani sorrendben mutatják be az élőlényeket, a legegyszerűbbektől a legfejlettebbekig.

A fa lábánál például a Mátra emblematikus állatai sorakoznak – muflon, róka, őz, vaddisznó – gondosan kitömve és elhelyezve, mintha épp egy erdei tisztáson lézengenének. Egy szinttel feljebb a gerinctelenek – különösen a puhatestűek és ízeltlábúak – kapják a főszerepet. A vitrinekben nemcsak a hazai, hanem a trópusi fajokat is megfigyelhetjük: gigantikus, színpompás lepkék, óriásbogarak, tengeri csigák és kagylók is helyet kaptak itt, míg a csigafalon az összes magyarországi csiga és kagyló látható. De különleges az a vitrin is, amely a növényekben élő rovarlárvák rágásképeit mutatja be.

A következő emeleten már a lombkoronaszint jön. Itt igen látványos az a madártojás-gyűjtemény, amelyben komplett fészekaljak láthatóak tematikusan elrendezve. A valódi, kifújt tojások bemutatják Magyarország összes itt költő madarának fészkelési mintázatát. De ezen a szinten egy élő méhcsalád is lakik egy üvegfalú kaptárban, amely egy kis járaton keresztül van összeköttetésben a kinti világgal.

Egy helyi méhészházaspár gondoskodik róluk, akik időnként ki is pergetik a múzeumi mézet, amihez a nektárt a múzeum kertjének virágai biztosítják.

Az utolsó szakasz a múzeum élőhely-bemutatója, hegyi patakos élőhelytől a konyhakertig. A hangsúly itt a környezet és az ember kapcsolatán van: még a legegyszerűbb házikert is önálló ökoszisztéma, ahol az apró hernyóktól a ragadozó darazsakig minden mindennel összefügg. A tematikus vitrinek gondosan vezetik végig a látogatót a hazai fauna világán is: a harcsától a szirti sasig, a mókustól a muflonig.

És amikor az ember úgy érzi, már minden látnivalót bejárt a Mátra Múzeumban – várostörténet, természettudomány, állatok, növények –, akkor egyszer csak kinyílik előtte egy ajtó, és belép a dzsungelbe.

A gyöngyösi Mátra Múzeum egyszerre mutatja be a múlt pompáját és a természet lenyűgöző sokféleségét. Míg az egykori vadászkastély termeiben őskövületek, koronázási mente és történeti relikviák mesélnek, addig a modern pavilonban csigafal, élethű diorámák és egy élő méhcsalád várja a látogatót, a pálmaház párás mikroklímája pedig egyenesen a trópusokra repít. Ez a hely így nemcsak időutazás, hanem szemléletformáló tapasztalás is minden korosztály számára. Aki egyszer végigjárja, biztosan más szemmel nézi majd a fák kérgét, a vadászati trófeákat, de akár egy üres csigaházat is.

Köszönjük Fodor Rozáliának, az MNMKK MTM Mátra Múzeuma igazgatójának és főmuzeológusának a szakértő tárlatvezetést, valamint Jónás Ágnes történész muzeológusnak a szakmai információkat.

Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu