Bálint Tibor mindent tudott, amit a mondatról tudni lehet

Portré

Az erdélyi író egy hihetetlen munkabírású, elképesztően sokat olvasó szerző, aki autodidakta módon rakta össze mindazt, amit a prózáról, irodalomról tudni kell. Az Utunk folyóirat egyik legtöbbet közölt szerzője volt. Demeter Zsuzsa irodalomkritikussal a huszonhárom éve elhunyt íróra emlékezünk.

Demeter Zsuzsa / Fotó: Mărcițiu-Rácz Dóra
Demeter Zsuzsa / Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

Mi az első kép, ami eszedbe jut, ha Bálint Tibor író nevét említem?

Mivel Bálint Tibort személyesen nem ismertem – néhány évet egy városban laktunk, de nem tudom felidézni, hogy láttam volna –, ezért inkább valamiféle homályos képzet gomolyog bennem, s az is inkább Tamás Gáspár Miklós A punga című, igencsak szuggesztív és plasztikus esszéje nyomán. Kolozsvár, azt hiszem, a holt lelkek városa is, nemcsak hajdan volt írók, de irodalmi alakok jönnek rendre szembe egy-egy utcasarkon – a mai Emil Isac utca sarkán már hűlt helye annak a talponállónak, ahova Bálint Tibort képzelem, ha arra járok, ahogy álldogál hosszú, fekete bőrkabátjában a söntéspult mellett, toporog, kezében elnyűtt nejlonszatyor. A séta tér gesztenye- és gyertyánfái alatt üdvözli a padon napfürdőző öregjeit, majd az Erzsébet hídon át nekivág a Fellegvárnak. Nem a lépcsőn megy, körbekerül az Erzsébet úton. Jó kis kaptató fel a Dornei utcai házukig. Közben magyaráz, motyog, vitatkozik. Ráérősen ballag, soha nem siet. Elidőz. 

Mi az első emléked, ami Bálint Tiborhoz köthető?

Az első emlékem Bálint Tiborról a Zokogó majom 1969-es kiadásának borítója – negyedik emeleti panellakásunk nagyszobájában állok, a könyvespolc előtt, s olvasom a könyvek szerzőit/címeit. Megragad a cím, a barnás borító, a groteszk majom. A könyv túl vastag, barnák a lapjai, rengeteg benne a betű. Nem olvasom akkor el.  

Mennyi időre van szükség ahhoz, hogy egy elhunyt szerző hagyatékával elkezdjünk foglalkozni?

Kérdés, mire kell az idő. Hogy megmérettessen az életmű az idő által? Én azt hiszem, az elmúlt 35 év után nem nagyon van időnk eltékozolni való hagyatékokra.

Minden irodalmi hagyaték fontos a megőrzésre – még ha mai napig is rendre kerülnek zúzdába, ószerre, jó esetben a PIM-be az erdélyi írók hagyatékai. Foglalkozni meg bármikor lehet, nem időhöz kötött, kérdés, van-e, aki foglalkozzon velük.

Bálint Tibor
Bálint Tibor

Hogyan tudnád összefoglalni a Bálint Tibor-életmű legfontosabb aspektusait? Bár a Zokogó majom a legismertebb Bálint Tibor-mű, több írásodban próbálsz rámutatni arra, hogy van még az életműben olyan (láthatatlan) szöveg, amit érdemes a kezünkbe venni.

Nem akarok kitérni a válasz elől, de az olvasót sem untatnám hosszas prózapoétikai fejtegetésekkel. Egyre inkább az az érzésem, az írói hagyatékok kutatása, a róla való beszédmód mellett (újra)olvasni kellene klasszikusainkat. Bálint Tibor mindent tudott a mondatról. A kezdő- és zárómondat ritmusáról, lüktetéséről, ívéről, tagolásáról, a szavak sorrendjéről. Hogy miként kell adagolni a jelzőket, hasonlatokat. Hogy hogyan kell úgy fűszerezni, hogy egyszer csak a mondatok elkezdjenek lebegni, emelkedni, de csak annyira, hogy még itt tartsanak valahol Kolozsvár barna cseréptetős házai felett. Tudni róla, hogy nagy gourmand volt, Ilia Mihály tanár úr jóvoltából a könyvtárában megvolt a magyar gasztroirodalom színe-java. Nem tudom, hogyan főzött, de valahogy úgy képzelem, írni és főzni ugyanúgy fogott hozzá.

Megvan a recept a fejében, de az ízek, illatok, színek, árnyalatok, anyagok, textúrák alapján sajátos, csak rá jellemző ízvilág kerekedik ki az írói konyhából. Kóstolgatja, hozzátesz, módosít. Elidőz.

A Covid alatti másfél évben olvastam el/újra amúgy a teljes életművet. Nemcsak a könyvben megjelenteket, hanem a folyóiratközléseit is. Zsongott a fejem a sok Bálint Tibor-mondattól – aztán egyszer csak elkezdtem álmodni a mondatairól, a mondataival, rövid, szaggatott mondatokban saját történeteket álmodtam, afféle lírai prózát. Most már nemcsak álmomban jönnek ezek a mondatok, néha meglátogatnak nappal is. De az esetek többségében a mondatok készen jönnek, nekem csak le kell írnom – nem hiszem, hogy Bálint Tibor prózája nélkül megtaláltam volna ezt a nyelvet. Lehet ez egy írói siker fokmérője?

Azt mondtad, hogy Bálintné Kovács Júlia, az író özvegye rendelkezésedre bocsátotta a teljes kéziratos hagyatékot, így olvashattad a szerző levelezését, láthattad a kéziratait. Azt hiszem, ez egy másféle találkozásnak számít, mint csupán a könyveit olvasni. Milyen az a Bálint Tibor, aki a teljes hagyaték megismerése után rajzolódott ki?

Lenyűgöz a munkabírása. A szorgalma. Elképesztő mennyiségű szövege jelent meg a korabeli irodalmi lapokban, az Utunk egyik legtöbbet közölt szerzője.

A levelezése, a jegyzetei, de a vele készült interjúk, az esszéi olvastán is ugyanaz a kép köszön vissza: egy hihetetlen munkabírású, elképesztően sokat olvasó író arcképe, aki autodidakta módon rakja össze mindazt, amit a prózáról/irodalomról tudni kell. Olvasónaplót ír, kis kartotékokra jegyzeteli irodalmi alakjait, motívumait. Az ezekből leszűrt párlatot rövid esszékbe tömöríti, kritikái, recenziói, gasztroesszéi, jegyzetei, körömhátnyi íróportréi egyben műfajelméleti kitérők is: megismerni belőlük, hogyan gondolkodik krokiról, novelláról, regényről, versről, kik a kedvenc klasszikusai, mit tanult egyiktől-másiktól. Szerencsésnek mondható, azt hiszem, az az író, aki megengedheti magának, hogy ennyire annak és abban éljen, ami foglalkoztatja.

Demeter Zsuzsa / Fotó: Mărcițiu-Rácz Dóra
Demeter Zsuzsa / Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

Többen is úgy tartják, s most te is mondod, hogy ő az egyik leggyakrabban közölt szerző a hatvanas években. Ehhez képest mégis ráragadt az egykönyves szerző címke. Hogy van ez akkor?

Az az egy könyv azért nem olyan kevés, azt hiszem. De nyilván Bálint Tibor esetében a Zokogó majom sikeréhez kellett az ötvenes-hatvanas évek kontextusa is. A korabeli sajtót olvasva kiderül, hogy a hatvanas évek elején elinduló Forrás sorozat szerzőivel szemben egyre nagyobb volt a türelmetlenség, a korabeli kritika az évtized végére sürgette a nagyregények megszületését. Ebbe a várakozó, sürgető időszakba robbant be többek közt a Zokogó majom, elképesztő példányszámokkal, sikerrel, a kolozsvári magyar színház Sánta angyalok utcája című, a könyvből készült, szintén nagy sikerrel színre vitt előadása még népszerűbbé tette a regényt, majd a regényből készült tévéjáték Magyarországon is ismertté tette Bálint Tibor nevét.

Ezt a sikert későbbi regényei már nem érték el – a Zarándoklás a panaszfalhoz című, a regény folytatásának tekinthető második rész ugyan elnyerte az alternatív kritikusi/szakmai díjként ismert Pezsgő-díjat, de a Zokogó majom sikerét nem tudta már túlszárnyalni. A trilógia harmadik része, a Bábel toronyháza már a változások után jelent meg a Polis könyvkiadónál. A kilencvenes évek nagyon zavaros kiadói viszonyai között teljesen elsikkadt. De ezzel nem csak Bálint Tibor járt így, Szilágyi István Agancsbozótjának 1990-es megjelenését sem vette észre sem a szakma, sem az olvasók. Kolozsváron most folyik egy műhelymunka, Zokogó majom 2.0 címmel középiskolások olvassák újra a regényt és próbálnak annak mentén fotókat/videókat készíteni a regény egykori helyszíneiről.

Izgalmas vállalkozás, s úgy látom, a mai tizenéveseknek szükségük is van egyféle médiumváltásra, hogy érdekeltebbekké váljanak a regény szövegvilága iránt.

Távol van tőlük, sok esetben nem is értik a regény kontextusát. Sokkal inkább közelebb lehet kerülni Bálint Tiborhoz, ha a rövidebb szövegeit olvassuk – Arcképek a köröm hátán címmel volt Bálint Tibornak egy jegyzetsorozata az Utunkban: mi Petőfi költészetének titka, miben utánozhatatlan Gogol, mindez öt sorban, lényeget megragadóan. Rendhagyó, személyes irodalomtörténet. Jól működnének ma az Insta-idézetek sorában.

1993-ban a Tiszatájban készült vele egy interjú, amelyben azt mondja, hogy a Biblia „az egyetlen, amelybe naponta bele kell néznünk, hogy meglássuk változó énünket”. Ez a gondolat hogyan mutatkozik meg a pályafutása során?

Beszélgettem pár évvel ezelőtt egy püspökkel, aki nem minden pironkodás nélkül nevetgélve azt mondta: Tudja, manapság gyorsabban nyílik reggelente a Facebook, mint a Biblia. Ki tudja, Bálint Tibor hol láthatná meg önmaga változandóságát, ha ma is élne... De nem akarom elviccelni a választ – mondhatnék magasztos gondolatokat arról, amit már elmondtak más kritikusok: hogy szövegeiben Bálint Tibor hogyan fordul az elesettek, a kisember világa fele, a Zarándoklás a panaszfalhoz című regénye lényegében a vallási fanatizmus kérdéskörét is boncolgatja. De erre a kérdésre az igazi választ – azt hiszem – maga Bálint Tibor tudná megmondani.