A koncepció nagyon izgalmas, amiatt is, mert É. Kiss Piroska kurátor és a képzőművészet-elmélet tanszék vele dolgozó két hallgatója, Fehér Virág és Fábián Luca az egyetem levéltári archívumában kutatva egészen hosszú láncolatokra bukkant, a kezdetektől létező festő- és szobrászképzés esetében például az egyetem indulásától egészen a jelenkorig futókra. A festők ősforrása Székely Bertalan, akinek Vaszary János a tanítványa; ez a szál Hincz Gyulával, Maurer Dórával, Chilf Máriával folytatódik és Hámori Anettel végződik. Egy másik „lián” kezdőpontja Bernáth Aurél, akit Klimó Károly, Radák Eszter és Udvardy Emese követ.
A szálak kereszteződései további izgalmat kölcsönöznek a koncepciónak: Radák Eszternek és Chilf Máriának például Klimó Károly, majd Maurer Dóra volt a mestere. A munkák egy sorba felfűzve láthatók, minden szerzőtől egy szerepel, a klasszikusok mellett kisebb papírok jelzik a további tanítványokat. A szobrászoknak is két vonalát tudjuk végigkövetni, itt azonban már bonyolultabbak a viszonyok, amit a rendezők is jeleznek.
A kiállítás a folyamatos megújulás tükrében mutatja be a tradíciót egészen az egyetemen jelenleg folyó alkotómunkáig, ami érdekes és a Képzőművészeti Egyetem tevékenységének jelentőségét hangsúlyozó felvetés. Ám egy kiállítás rendezése során, ahová mégiscsak nézelődni megyünk, fontos lenne a látvány terén is ötletesnek lenni. A tárlat állítása az, hogy az intézmény képes folyamatosan megújulni és az adott kor legnagyobb képzőművészeit kitermelni, a kiállított munkák azonban ehhez méltatlan módon hanyagul összedobott, poros installációban tengődnek. A kvalitásos művekkel nem szabadna megtenni, hogy így szerepeljenek a falakon. Az egyes kapcsolatokat a fehér falakra applikált fehér (!) pauszpapírtekercsek jelzik, amelyek szinte teljesen észrevétlenek maradnak. Nem kell a BarabásiLab szintjét elérni ahhoz, hogy két mű közötti kapcsolat vizuálisan is izgalmas legyen: színes nyilakkal is sokkal pezsgőbb, vibrálóbb látványt lehetne elérni.
Bár a látogatónak az lehet az érzése, hogy az anyagot teljesen esetlegesen válogatták össze, az mégis nagyszerű, hogy kuriózumnak számító munkák és magas kvalitású alkotások egyaránt szerepelnek benne. Radák Eszter kompozíciója szinte már a belépéskor magának követeli a figyelmet. Az élénk színekkel megfestett tájkép izgalmát a szokatlan képkivágás és a különféle felületek egymásnak ütköztetése adja. A jobb alsó sarok ornamentikusan ismétlődő virágmotívumai szépen rímelnek a bal felső részben szereplő lombbal, amelynek csipkeszerűen megfestett levelei hasonlóan líraiak. Ezeket az organikus felületeket szépen ellenpontozzák a geometrikus formákká egyszerűsített tájelemek, amelyek a konstruktivizmus szigorúságával vannak egymás mellé rendelve. Klimó Károly Hosszú árnyék című festményének érzékisége szintén vonzza a tekintetet: a természeti jelenséget gesztusszerűen absztrahálva, homogén és széttöredező színfelületekkel jeleníti meg, ami az egész munkát rendkívül forróvá teszi.
A tér hátsó részében izgalmas szövet alakul Chilf, Udvardy és Hámory festményeiből, valamint Rabóczky Judit Rita kábelnőjéből. E néhány mű ember és világ viszonyáról tesz fel kérdéseket, és finom eszközhasználat jellemzi őket. A szobrok főként emberi alakok és büsztök, de néhány közülük a már említett Rabóczky-szobor mellett szintén emlékezetes darabja a tárlatnak. Körösényi Fej Giacometti párizsi műterméből című műve a leplezéssel, álcázással foglalkozik, amely láthatatlanná tesz, kitöröl, elrejt és sejtet is. Hasonlóan izgalmas Szabó Ádám videóművel kiegészített, M című szobra, amely az idő végtelenségéről és tevékenységeink hasznáról gondolkodtat el.
A következő teremben az anatómia tanszék mestereinek és tanítványainak munkái közül válogattak, bár az itt folyó munka nem szemléltethető láncolatokkal. A sor természetesen Barcsayval indul, majd Patay László és Kiss Tibor munkáival folytatódik. Kollégáik, utódaik munkáját a perkátai ásatás során feltárt emberi maradványok arcrekonstrukciós projektjének rajzaival, Csordás Zoltán, Funták Gyula és König Frigyes képeivel mutatják be.
A legbelső teremben a grafika tanszék „liánjai” érhetők tetten, amelyek a folytonos politikai és történelmi változások következtében jóval töredezettebbek. Akkortól válnak folytonossá, amikor a tanszék vezetését Ék Sándorra bízták. Itt túlnyomórészt plakátok és plakáttervek láthatók. Izgalmas köztük szemezgetni, a teret azonban egyértelműen Koós Gábor Văii Morilor (Malompatak) című alkotása dominálja, ami azt mutatja meg, hogy Koós érdeklődése hogyan fordul a tárgyalkotás és a térbeli helyzetek analizálása felé.
A kiállítás március 23-ig látogatható.
Fotó: MKE
