Több tanulmányában is arról írt, hogy a tanúvédelem kifejezés inkább zsurnalizmus, semmint jogi szakkifejezés. Miért?
Nem csak a tanúk és nem csak a védelem tartozik ide, jogilag ez egy pontatlan fogalom. Viszont ha kimondjuk, akkor mindenki tudja, miről van szó, hallottak már róla vagy látták egy amerikai filmben. Nemcsak a tanúk részesülhetnek védelemben, hanem a hatóságok tagjai is, nem véletlenül: Olaszországban például előfordult az 1990-es évek elején, hogy fényes nappal, az autópályán robbantották fel a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészt. Adott esetben a hozzátartozókra is kiterjesztik a védelmi eszközöket.
A végső cél az lenne, hogy semmi ne befolyásolja a tanú vallomását?
A 19. században a tanúvallomás szintén állampolgári kötelesség volt, de az igazságszolgáltatás tekintélye miatt fel sem merült a tanúk fenyegetése, zaklatása vagy bántása. Sokan megijednek a hatóság előtti megjelenéstől, ettől bizonytalanná válhatnak. Az sem mindegy, hogy ki ellen és miért teszünk vallomást.
Egyszer kirendelt védőként jártam el egy ügyben, ahol három terhelt furgonokból lopott el szerszámokat, a sértett pedig látta őket az ablakból. A tárgyalásra vádlottként vezetőszáron behoztak három nagydarab, kopasz embert, mire a legnagyobb egyszer csak odaszólt a sértettnek, hogy jól gondolja meg, mit mond. Semmi előzménye nem volt. Akkor viszont már hiába szóltak rá a vádlottra, a sértett látta, hogy nem életfogytiglant fognak kapni, másfél éven belül kint vannak, ezért az addigi kategorikus felismerésből egy „lehet, hogy őket láttam” lett, ami azért nem ugyanaz. Egy ilyen pillanatban pedig az ember már abban sem biztos, amit látott, vagy nem azt mondja. Ezért szükséges olyan környezet biztosítása, ami minimalizálja az ilyen eseteket. Ezt hívjuk a tanú kíméletének, és nem védelemnek, hiszen nincs szó valós veszélyről vagy fenyegetésről.
A tanúvallomás állampolgári kötelesség?
Fő szabály szerint az, nem lehet megtagadni, de a büntetőeljárási törvény felsorolja, mikor tagadható meg mégis. Védői titok alá eső dolgot például semmilyen esetben nem lehet tanúként elmondani. Van, amikor a tanú dönthet: a terhelt hozzátartozója semmit sem köteles mondani. Aki olyan választ adna egy kérdésre, amivel magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, megtagadhatja a vallomástételt.
A bizonyítékok sorában mennyire fontos a tanúvallomás?
Ma még azt lehet mondani, hogy a büntetőeljárásokban a személyi jellegű bizonyítás dominál: a tanúk meghallgatása, a terhelt vallomása és a szakértői bizonyítás. A terhelt vallomása volt sokáig a bizonyítékok királynője, korábban létezett olyan bizonyítási rendszer, amelyben beismerő vallomás esetén a terheltet el kellett ítélni. Ahhoz pedig, hogy beismerjen, meg lehetett kínozni. Mára a terhelt vallomása csak egy a bizonyítási eszközök közül.
Magyarországon egy büntetőügyben átlagosan öt-hét tanút hallgatnak meg. Nyilván van olyan eset, amikor egy is elég, és olyan is, amikor kétszáz vallomást kell meghallgatni. Ez azért problémás, mert egy Egyesült Államokban végzett kutatás szerint a téves elítélések kétharmadát a felismerő tanúk tévedése okozta. Ha objektíve nézzük, a tanúvallomás rendkívül megbízhatatlan bizonyítási eszköz – emberek vagyunk.
Van megoldás?
Az emberi tévedésektől mentes objektív, tárgyi bizonyítási eszközök, illetve a technikai lehetőségek fejlődnek. Ha ötszáz éve megöltünk valakit, és a helyszínen hagytuk a vérünket, az ujjlenyomatunkat, az eszközt és a hajszálunkat, semmit nem tudtak vele kezdeni. Ma már tudjuk, hogy ezekkel a nyomokkal biztosan megtalálnak a hatóságok. Persze a modern korral kihívások is járnak, a mesterséges intelligencia által generált hang- és képfelvételeket nehéz szűrni.
Az informatikus szakértők szerint bizonyos esetekben nem lehet megmondani, manipulált-e a felvétel vagy sem, így ezek bizonyítékként való felhasználása is megkérdőjelezhetővé válik a közeljövőben.
Távoli utódaink szerintem jókat fognak szórakozni azon, hogy mi milyen bizonyítékokat használtunk. A monoscannerrel – agyolvasóval – vagy a brain fingerprintinggel – agyi ujjlenyomattal – kapcsolatos most is zajló kutatások az agyhullámokat vizsgálják, ahol egy P300-ként ismert nagyobb agyhullám a kulcs. Mára 90 százalék feletti pontosságról beszélhetünk. Ha még egy kicsit fejlesztjük és pontosítjuk a módszert, akkor elvileg a bűncselekmény elkövetőjének agyhullámai jelezni fogják, hogy az elkövetésről, a helyszínről, egyéb körülményekről egy valós, átélt és az agyban elraktározott élményről van-e szó, függetlenül az általa elmondottaktól.
Hogyan néz ki a gyakorlatban a tanúvédelem?
Jelenleg négyszintű a hazai rendszer: a személyi adatok zárt kezeléséhez minden tanúnak joga van, ezenkívül lehetséges különösen védetté nyilvánítani a tanút, aki fizikai valójában így meg sem jelenik a bíróság előtt, továbbá van fizikai tanúvédelem és a tanúvédelmi program, ami a legmagasabb szint. Ez utóbbiban megváltoztathatunk személyes adatokat, elköltöztetünk tanúkat és nemzetközi együttműködésben is részt lehet venni. Természetesen azért más, ha az Egyesült Államok keleti partjáról a nyugatira költöztetünk valakit, akkor ugyan háromezer kilométerrel odébb van, de mégiscsak ugyanaz a társadalom, ugyanaz a környezet, nem szakítjuk ki belőle. Magyarországon segíthet ugyan, ha valakit Nyíregyházáról Zalaegerszegre költöztetnek, de gondolom, vannak olyan szervezett bűnözői csoportok, amelyeknek ez nem okoz leküzdhetetlen akadályt. A történelmünk nyomán mi saját magunkkal vagyunk határosak, így a külhoni magyar közösségekbe lehet még tanút a lehető legminimálisabb feltűnéssel telepíteni.
Az ilyen ügyek nagy része minősített titok, nem tudni, hogy ki vett részt tanúvédelemben. Olyat azért látni, például egy híres magyar vállalkozó ügyében, amikor a volt feleséget védelmi szolgálatosok kísérték a bíróság épületébe. Nagyon látványos tud lenni, amikor a tanút körbeveszik a fekete ruhás, nagydarab rendőrök. De az ügyek legtöbbjében, átlagos elkövetői körnél vagy bűncselekményeknél már az is biztonságérzetet adhat tanúként, ha a címemet és a telefonszámomat nem tudják.
Miben más a különösen védett tanú?
A tanú, még ha az adatait zártan kezelik vagy fizikai tanúvédelemben részesül, akkor is elmegy a bíróságra és vallomást tesz. A különösen védett tanú az Aranykéz utcai robbantás után került be a törvénybe, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága terminológiájában ő az anonim tanú, aki meg sem jelenik a tárgyalóteremben. Őt senki nem látja. Egy jegyzőkönyvi kivonatot kapunk a vallomásáról. És habár nagyon jelentősnek tűnik a személye, a strasbourgi bíróság például következetesen kezeli, hogy döntően az ilyen tanúk vallomásán nem alapulhat elítélés. Ők a nyomozó hatóság munkáját segíthetik, főleg az eljárás kezdeti szakaszában, meg lehet őket hallgatni, de nem lehet kizárólag erre hivatkozva megállapítani bárki bűnösségét. Habár jól hangzik a különösen védett tanú, nincs nagy jelentősége. A tanúvédelmi programba vont tanúk is eredeti adataikkal jelennek meg, de az új adatokat már nem adják ki. Ha pedig valaki rákeres a régi adatai alapján, akkor rögtön jelzik a tanúvédelmi szolgálatnak, hiszen valakik éppen a nyomára akarnak bukkanni.
A szomszédos Szlovákiában az utóbbi időben tárgyalt maffiaügyek kapcsán merült fel a vádalku mint fogalom – vagyis a gyanúsított enyhébb büntetésért cserébe hajlandó beismerő vallomást tenni vagy tanúskodni mások ellen. Mennyire működik ez az intézmény Magyarországon? Hiszen egy átlagember számára kevésbé kecsegtető addigi életének feladása.
Egy bűnbánó maffiózónak, aki éppen szakítani akar az eddigi életformájával, jól jön a tanúvédelmi program, akár a teljes személyazonosság-csere mellett is. De ha az ablakon kinézve látnám, hogy szervezett bűnözői csoportok leszámolnak egymással, és felajánlanák a tanúvédelmi programot, az elköltözést és új személyi adatokat a vallomásért cserébe, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy bocsánat, én nem láttam semmit. A megszokott életem többet ér ennél.
Milyen sajátos kihívásokkal szembesül a tanúvédelem a családon belüli erőszaknál?
Ez egy nagyon bonyolult kérdéskör. A családon belül elkövetett cselekményeknek négy fajtája van. Mindenki arra gondol először, hogy a férj hazamegy, és fizikailag bántalmazza a feleségét. Ez az egyik forma, de előfordul a gyerek bántalmazása, az idősek bántalmazása és a férj bántalmazása is. Nem mindegy, milyen társadalomban élünk, milyen neveltetést kapunk, hogyan szocializálódunk, és ami számunkra evidencia a társadalmi kapcsolatokban, a család működésével összefüggésben, az nem biztos, hogy más kultúrában ugyanúgy működik.
Ismeretes olyan marokkói kutatás, ahol a részt vevő bántalmazott nők 25 százaléka szerint azt a férfit, aki nem veri a feleségét, megbűvölték. Ez számunkra nyilván elfogadhatatlan minden szempontból. Nekünk arra kell választ adnunk, ami számunkra probléma, és nem abban gondolkodni, hogy az egész világra érvényes szabályokat fogadtassunk el.
A szervezett bűnözés hellyel-közzel ugyanúgy működik az egész világon, de a család, a férfi és a nő szerepe változó, nagyon nehéz rá jogi szabályt alkotni. A bántalmazás bármelyik formája borzalmas, ha megtörténik, de a mai világban ezzel mást hamisan vádolni szintén megbocsáthatatlan. Ami a szervezett bűnözésnél működik, abból semmi nem működik a családon belül elkövetett eseményeknél: a tanú azonnal beazonosítható, egy fedél alatt él az elkövetővel. Nagyon nehéz ilyen közegben bármikor hatékonyan alkalmazható szabályokat hozni.
Mennyire tudatosak az emberek Magyarországon, ha jogi ügyekről van szó?
Manapság mindenki tudja, hogy jogai vannak, és ügyvédhez fordulhat, tisztában van a lehetőségeivel. De sokkal kevésbé van tisztában a jogszabályok tartalmával, a joggyakorlattal. És azt tapasztalom, hogy az emberek nem akarnak tanúk lenni. Az elsőként idézettek rendszerint felhívnak, hogy nem akarnak menni, hogy lehet ezt elkerülni. Négyszemközt elmondják, mit láttak, hallottak, de ők nem akarnak tanúk lenni, nem akarnak vallomást tenni, nem akarnak „bíróságra járkálni”. Nem egy komfortos helyzet, az emberek tartanak tőle. Csak az igazságszolgáltatás tekintélyének visszaállításával lehetne ezt megakadályozni. Ezért mindenkinek tennie kellene, különösen a gyakorlati szereplőknek, a védőknek, az ügyészeknek és a bíráknak. Egészen addig, amíg el nem jutunk az agyi ujjlenyomat továbbfejlesztéséig. Onnantól kezdve már mindegy, ki mit mond.
A teljes interjú a Magyar Kultúra magazinban olvasható.
Fotó: Éberling András / Magyar Kultúra
