Móricz Zsigmond a Nemzeti Színház megbízásából 1934-ben írta meg a Boszorkány című dráma első változatát az Erdély-trilógia egyik epizódjából. A mű végső formáját 1938 és 1940 között nyerte el. A dráma Móricz életében nem került színre, csak 1947-ben mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház.
A korabeli sajtó a trilógia kapcsán azzal vádolta az írót, hogy bemocskolja Bethlen Gábor és a Báthoryak alakját, a színpadi műben kifejezetten új erkölcsi-emberi fényben jelenik meg a nagy Fejedelem és a különc, de tiszta lelkű „vadleány”, Báthory Anna egyénisége.
A Spectrum Színház előadásának alkotói szerint Móricz Zsigmond Boszorkánya példát mutat az előítéletek megdöntésére, a múlt hiedelmeinek feldolgozására, a hagyományok újraértelmezésére, kulturális örökségünk újragondolására, a boszorkány klisé megszüntetésére és egy felelős és szabad embertípus megteremtésére, aki önmaga választ és dönt lelkiismerete szerint.
Az előadás rendezője Török Viola, aki a darabbeli 22 szereplőt ötre csökkentette. Nem véletlenül: a drámában megjelenő környezet képviselői ott fognak ülni a közönség soraiban, tanúi lesznek a történéseknek, és az ő lelkiismeretüktől is függ majd, hogy elítélik vagy felmentik a boszorkányper áldozatát. Az előadásban Csutak Réka, Bogdán Zsolt, Lőrincz Ágnes, Szarvas József és Tatai Sándor látható.
Az alkotók szándéka szerint „az előadás üzenete a természetes közegek szellemében fogalmazódik meg: a »vad« elszigeteltségben élő, saját törvények diktálta belső és külső világot élő és teremtő kisember, saját lelkiismeretével, hitével egyensúlyban, önfeláldozásával akár segítője is tud lenni egy építő hatalomnak, ha az többé-kevésbé pozitív irányba képzeli el hivatását. Az önfeláldozás sokszor az első lépés a saját boldogulásunknak útján.”
