Művészet
A @LL3t4rgIA lesz a Vígszínház jubileumi évadának első bemutatója
Megkezdte jubileumi évadát a budapesti Vígszínház; a 130. szezon első bemutatója ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a @LL3t4rgIA lesz, míg a Pesti Színházban a Madame Tartuffe című darabot Kincses Réka állítja színpadra.
Ludas Matyi mint a népnevelés eszköze
Az első magyar színes filmet, a Ludas Matyit éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950-ben mutatták be.
Már látható Nemes Jeles László Árvájának előzetese
Elkészült a trailer az Oscar-, Golden Globe-, BAFTA-díjas és cannes-i nagydíjas Saul fiát és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László új filmjéhez. Az Árva világpremierje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, a magyar mozikba október 23-án, az 1956-os forradalom ünnepén kerül, a Mozinet forgalmazásában.
Ejtech & Melkovics Tamás lettek a közönség kedvencei
Ejtech & Melkovics Tamás nyerte a 2025-ös Esterházy Art Award közönségdíját!
Elhunyt Christoph von Dohnányi
Elhunyt 95 éves korában Christoph von Dohnányi karmester, aki csaknem húsz éven át volt a Clevelandi Zenekar zeneigazgatója – közölte a zenekar hétfőn.
A Szegedi Pinceszínház képviselheti hazánkat a Jereváni Színházi Fesztiválon
Meghívást kapott a Jereváni Nemzetközi Shakespeare Színházi Fesztiválra a Szegedi Pinceszínház, a társulat két produkcióval lép föl novemberben az örmény fővárosban.
A kínai agyagkatonák a Szépművészeti Múzeumba mennek
A Szépművészeti Múzeumban mások mellett kínai agyagkatonákat, William Blake munkásságát, a Magyar Nemzeti Galériában pedig Fényes Adolf és Tihanyi Lajos műveit láthatja a közönség a következő fél évben.
Emberöltésre készülnek Szombathelyen
„Emberöltő” – ez a hívószó vezeti majd a 2027-es Nemzetközi Textilművészeti Triennálét, amely a műfaj egyik legrangosabb seregszemléje Magyarországon és Európában. Az esemény továbbra is a textilművészet nyitott, univerzális szemléletét képviseli, miközben megújult kategóriarendszerrel hívja párbeszédre az alkotókat.
Poszter helyett: Lovász Luca – kortárs művészet a falakon
Száraz levegő, forró szél, üresség és hervadt virágok (a fájdalom a talpunk alatt megrepedő jég): egy gondolatébresztő festmény, amely beszélgetéseket indíthat – akár közös étkezés közben is.
Meghalt a halhatatlan Supertramp dalok szerzője
Rick Davies, a brit Supertramp alapító tagja 81 éves korában halt meg. Az idős zenésznél tíz évvel ezelőtt diagnosztizáltak egy csontvelőt érintő daganatos betegséget.
Borbély Mihály Fonó életműdíjat kapott
Harminc éve nyitotta meg kapuit a Fonó Budai Zeneház, amely azóta a népzene, a világzene és a jazz egyik legfontosabb otthonává vált. A harmincadik jubileumi évadot a ház a FONÓ30 sorozattal ünnepli. A szeptember 10-13 között tartó ünnepi események keretében adják át a Fonó-díjakat is, amelyekről részben szakmai zsűri, részben a közönség szavazatai döntöttek.
Tarolt a koreai-német zongorista a Bartók Világversenyen
Kim Dzsonghvan kapta a 22 ezer eurós első díjat a Zeneakadémia 2025-ös, zongoristák számára meghirdetett Bartók Világversenyén. A második helyezést a spanyol Gorka Plada és Rozsonits Ildikó megosztva nyerte el.
A macska, a csapos és a két füstölgő puskacső
Üdv Narniában! – mondja Russ (Matt Smith), a londoni mohikánfrizurás képeslap punk, a Rajtakapva című moziban, majd betessékeli Hanket (Austin Butler) rock and roll raktárába, hogy megmutassa, hová rejtette a drogból származó négymillió dollárt.
Zsolnay, Gorka és egy elfeledett festőnő ritkaságai az aukción
Ikonikus kerámiák és a századforduló utáni modern magyar festészet egy elfeledett alkotójának ritkaságai is kalapács alá kerülnek a BÁV ART új kamaraaukcióján. A műtárgyakat a galériában ki is állítják, licitálni azonban kizárólag online lehet.
Lábon lőtte magát a kortárs zenei világ azzal, hogy szakított a tonalitással
Fiatalon lúdtollal írt kottát, ma már mindent számítógépen készít. Gyöngyösi Levente elárulta, miért szakított a 20. századi zenei nyelvvel, és azt is, hogy egy román rendezőtől mit tudott meg Madáchról.
Atomháború, túszdrámák és egy csapdába esett palesztin kislány: Velence bekeményített
Apokaliptikus időjárás, kétségbeesett kisemberek és a közelgő világégés szele határozták meg az idei mustra hangulatát, ahol meglepetésre Jim Jarmusch rendezése kapta az Arany Oroszlánt.