Művészet
„Nem adhatom fel azt, amiben hiszek” – Beszélgetés László Barna erdélyi filmessel
László Barna székelykeresztúri származású rendező-operatőrt egy középiskolás projekt állította pályára, de a véletlen törvényszerűségéhez ma már nem fér kétség: a fiatal filmes szenvedélyesen szereti a szakmáját. Úgy véli, első egész estés dokumentumfilmje, az Isteni kéz azért lett sikeres, mert nem a pénz, hanem az a meggyőződése motiválta, hogy a Szászcsávási Zenekar brácsásának drámai történetét meg kell mutatnia a nagyvilágnak. A film, melynek forgatókönyvét az élet írta, közel öt év történéseit tárja elénk.
Ez egy vonal? – Vera Molnar munkái a Vintage Galériában
Ez egy vonal? címmel nyílik kiállítás Vera Molnar 1978 és 2019 között készült munkáiból a Vintage Galériában november 30-án.
Eleven Költők Társasága – Zsille Gábor: Kőszáj
Hallgassátok meg a József Attila-díjas költő kő hívószóra született versét az Eleven Költők Társaságának tolmácsolásában!
Kürthy Hanna-kiállítás nyílik Budapesten
Kürthy Hanna festőművésznek a franciaországi Senlis városához és a Cziffra Alapítványnál töltött évekhez fűződő alkotásaiból nyílik időszaki kiállítás szerdán Budapesten, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, a Cziffra György-emlékév részeként.
Határ Attila munkái hol a múltba, hol az álomvilágba hívnak
Határ Attila One step left one step right kiállítása a LAVOR Collective Art Salonban megmutatja, mit kell tenni, ha elveszett a helyes irányt mutató tűnk.
Heti Fortepan: Titokzatos ikerportrék
A világ egyik legdrágább felvételén egy testvérpár, két hétéves kislány látható. Diane Arbus felvételének még a parafrázisai is világhírűek. Az ikrek az ókortól napjainkig művészek, tudósok és laikusok fantáziáját egyaránt megmozgatták, az agyontanulmányozott ikerlét mégis a mai napig meglepetésekkel szolgál.
Sally Potter: Party – feketekomédia a Pesti Színházban
Sally Potter Party című, szélsőséges helyzetekkel teli feketekomédiáját mutatják be a Pesti Színházban december 4-én, szombaton Paczolay Béla rendezésében.
„Jézusnak festem minden madonnámat”
Emlékezés Szentandrássy István Kossuth-díjas roma festőművészre.
Búcsúzóban – Woody Allen új filmjéről
Van Woody Allennek egy humoreszkje, A szendvics feltalálásában megjelent Mr. Big. Címszereplője maga Mr. Big, azaz az Isten, akinek halála ügyében vagány magánnyomozó jár el. A sztori egyszerre paródia, filozófiatörténet, abszurd krimi, és ha még ez sem lenne elég, a szerző rejtett önarcképe. Egyszerre van meg benne mindaz, amit egyszerre csak Woody Allen tud. Hangütésében, érzelmességében és csúfondárosságában ugyanez a zsáner a Rifkin fesztiválja.
Szabó György szobrainak és fotóinak párbeszéde
Szabó György a szobraival és a fotóin egyaránt a lélek rezdüléseit jeleníti meg. A két médium diskurzusát az Artphotóban érhetjük tetten.
Pénteki kultúrrandi Helstáb Martin filmrendezővel
Sablonoktól mentes és a tömegízlést figyelmen kívül hagyó filmes alkotásai egyre nagyobb figyelmet kapnak, tudatos PR-munkájának köszönhetően Chicagótól Uruvattiig számos hazai és nemzetközi filmfesztiválon jegyzik a nevét. Egyszemélyes projektjei gyakran foglalkoznak a természet és az ember viszonyával, de korábbi, gyakran kíméletlenül nyers víziói helyett egyre inkább építő, értékteremtő irányba szeretne elmozdulni.
Wittelsbachok − Sisi családja címmel nyílt tárlat a Nemzeti Múzeumban
Mintegy 100 eredeti műtárgy, köztük festmények, ötvöstárgyak, porcelánok, fotók, viseletdarabok láthatók a Wittelsbachok − Sisi családja című, pénteken nyílt kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Így hangzik az LGT ikonikus dala húsz művész feldolgozásában
Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt, amelynek rádiós premierje csütörtök reggel volt a Petőfi Rádióban.
„Az ismeretlen felfedezése és a lelki béke megtalálása foglalkoztatott” − új lemez a Deep Glaze-től
Nemrég megjelent klipes daluk, a Morning Light már előrevetítette a változást a hazai és nemzetközi sikereket is elérő Deep Glaze háza táján. Három új bandataggal bővült a csapat, a zenei arzenált pedig a szintetizátorok előtérbe kerülése színesíti.
Egyedi táskakollekciót készített egy dizájner és egy festőművész
„Hiszünk a véletlenekben és abban, hogy a jó a dolgok idővel egymásra találnak." Pontosan így született meg a Tenshibag és Cserbikartist festőművész közös kollekciója, amelyben öt kortárs festmény ihlette, szépirodalmi idézettel hímzett táska kelt életre.
Zöldülő műtárgyak – Képes körkérdés a Power of plants kiállítóihoz
A MANK Galériában látható Power of plants című kiállítás kortárs képzőművészeti alkotásokon keresztül mutatja be a növényvilág sokrétű erejét. Ehhez kapcsolódóan kérdést tettünk fel a kiállító képzőművészeknek, amelyre különféle, egyéni megközelítésű, izgalmas válaszokat kaptunk.