Művészet
Jön a Falra fel! plakátaukció 5.0
A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, 150 tételből álló, március 26-i aukción bárki részt vehet a világ bármely pontjáról, hiszen a szervezők – a körülményekhez alkalmazkodva – az árverést ezúttal az online térben rendezik meg.
Online galériát hoz létre a ZAZEE Kulturális Egyesület
A virtuális térben 8.01 galériát hoz létre az egyesület, a finearthotel.hu művészcsoport alkotásait bemutató, első online kiállítást március 25-én nyitják meg.
Öt magyar zenei produkció kapta meg idén először a WMMD Digitális Zenei Díjat
A zenei streaming területén az alábbi előadók jeleskedtek 2020-ban.
Szamosi Szabolcs: „A pályázattal többéves építkezés kezdődik”
Vonósnégyesek jelentkezését várja a Filharmónia Magyarország. Egyéves ösztöndíjprogramja részeként szakmai kurzusokra, koncertekre ad lehetőséget és támogatást. A cél az, hogy a közönséggel is megszerettessék a ritkábban játszott műveket – fogalmazott Szamosi Szabolcs, a szervezet ügyvezetője.
Személyesen – Ronga Eszter festőművész
Végtelenített terekbe varázsolt apró alakok, hétköznapi jelenetekbe sűrített személyes élmények vegyülnek festményein. Ha beleveszünk ezekbe a kompozíciókba, szűk környezetünk és távoli országok térélményei ragadnak magukkal. Ronga Eszter mesélt néhány általa kiválasztott alkotásáról.
Őze Áron további öt évig lesz a dunaújvárosi színház igazgatója
Újabb öt évre Őze Áron színművészt nevezte ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának Pintér Tamás polgármester. A megbízatás július 1-től lép életbe.
Kaukázus: őszre elkészülhet az új lemez
Őszre elkészülhet A Dal 2021 győztesének új lemeze. Erről Kaukázus zenekar két tagja beszélt az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Horvát Lili a legjobb rendező Dublinban
A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjéért Horvát Lili nyerte el a legjobb rendező díját az ír főváros rangos nemzetközi filmfesztiválján.
Meghalt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros
Életének 73. évében elhunyt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros.
Budapest Körszálló az asztalon
Égbe nyúló toronyépületek, repülő csészealjra emlékeztető homlokzatok és beton mindenütt: megérkezett a HYPEANDHYPER új kollekciója, a SOC/MOD, amelyben miniatűr betonépületek és plakátok formájában elevenednek meg a régió emblematikus építményei.
Nőnek való vidék? – A Nemzeti Múzeum új virtuális kiállítása
Különleges virtuális kiállítást látogathatunk Nőnek való vidék? címmel a Nemzeti Múzeum honlapján, ami női tárgyakon keresztül mesél a középkori mindennapokról, hiedelmekről, viseletről és reprezentációról.
Elhunyt Gyulai Líviusz grafikusművész
A nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja 83 éves volt.
„A bluesmuzsikát csak érezni lehet” – Interjú a Kossuth-díjas Tátrai Tiborral
Tátrai Tibornak még mindig a falán lóg az első gitárja, amelyet a nagymamájával közösen vettek meg. A Kossuth-díjjal kitüntetett zenésszel a hajnali pecázás gyönyöréről, földbe gyökerezett lábról és újrakezdésről beszélgettünk.
Várják a nevezéseket az V. Hét Domb filmfesztiválra
Május végéig nevezhetnek filmjeikkel az alkotók a Hét Domb filmfesztiválra, amelyet a tervek szerint szeptember 6. és 12. között rendeznek meg a Baranya megyei Komlón.
Virtuális kiállításon a szentesi színház felújítása során talált leletanyag
A Koszta József Múzeum új virtuális kiállításán ismerhetik meg az érdeklődők azt az elsősorban kerámiatöredékekből álló leletanyagot, melyet a szakemberek a szentesi színház felújítása során találtak.
Állj bele! – Csikász Ágnes és Nagy Zsombor válaszol
Csikász Ágnes és Nagy Zsombor a megálmodói és motorjai a Jurányi Házban tartott Állj bele! programsorozatnak, amelynek középpontjában az Orlai Produkciós Iroda előadásai által felvetett tabutémák állnak.