Művészet
Európai Filmdíjak: három kategóriában osztottak ki elismeréseket
A Sötétben minden macska szürke című svájci dokumentumfilm kapta a legjobb európai rövidfilm díját, az Európai Egyetemi Filmdíjat (EUFA) Saudi runaway című svájci alkotás érdemelte ki, míg az Eurimages koprodukciós díjat idén Luís Urbano portugál filmproducer vehette át.
Hipnózis a plébánián
Drogrehabilitáció Pilisszentkereszten a szocializmus alkonyán Urbán Tamás fotóin.
90 éves Jean-Louis Trintignant
Jean-Louis Trintignant, a második világháború utáni francia film egyik legkedveltebb színésze ma tölti a kilencvenet.
Pénteki kultúrrandi Kürti Andrea illusztrátorral
Kürti Andrea sokszínűségéről már az is árulkodik, hogy az illusztrálás mellett gyermekruhákat, jelmezeket, sőt díszleteket tervez, és egyre több használati tárgy felületére kerülnek fel magával ragadó rajzai. Ezen a héten vele randiztunk.
Vers l’infini – Konok Tamás életmű-kiállítása
Az életmű-kiállítás megnyitóját szeptemberről decemberre halasztották, a falakra került Konok Tamás több mint száz alkotása. A válogatás azonban a legutóbbi járványügyi intézkedések miatt nem nyithat ki, leghamarabb január 12-től lesz látogatható.
Fókuszban az együttműködés – ötödszörre is Texhibiton
Immár ötödik alkalommal rendezik meg önálló kiállításként a Texhibitiont magyar és külföldi textilművészek munkáinak a bemutatásával, amelynek negyedszer ad otthont a FUGA Budapesti Építészeti Központ. A válogatás december 11–től január 10–ig tart nyitva.
Teljes odaadás elejétől a végéig
Amikor Horváth Zitát az ember táncolni látja, először az erő tűnik fel, ami sugárzik a mozdulataiból. Amit azonban a Recirquel legújabb produkciójában – duettpartnerével, Zsíros Gáborral – a levegőben előad, már erőn felüli teljesítmény egy táncművésztől. Energikus, elegáns, profi, a maga nemében egyedülálló cirkuszi mutatvány.
Egy elveszett tigris és az igazság nyomában
Újszerű interaktív online előadást mutatnak be a pályakezdő SZFE-sek december 13-án.
Virtuális kiállítás Trianonról
Saját honlapján elérhető virtuális tárlattal emlékezik meg a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójáról a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.
2021-ben is folytatódik az Eötvös Péter Alapítvány nemzetközi mentorprogramja
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.
Online kiállítás Jaschik Álmosról az Országos Színésztörténeti Múzeum és Intézetben
Jaschik Álmos és a „halhatatlan papiros” címmel nyitotta meg új virtuális kiállítását az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI); a tárlat középpontjában az alkotó bábművészeti tevékenysége áll.
Vizsgálják a mohácsi csata tömegsírját
A mohácsi csata pontos helyszínének meghatározásához, a törökökkel harcoló katonák azonosításához és sorsuk bemutatásához is hozzájárulhat a csata hármas számú tömegsírjának vizsgálata.
„Bármennyi munkát megér, hogy folytathassuk”
Interjú Garancsi Ágnessel, a Cirko-Gejzír munkatársával.
Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét
Befejeződött az ország legnagyobb, összefüggő római kori mozaikjának restaurálása. Az antik műtárgyegyüttes a 4. században a Savariában helytartói palotájának padlózatát díszítette.
Érthetően és hitelesen az undergroundról – interjú Koltay Annával
Koltay Anna életében folyamatosan szól a háttérzene: ha épp nem szerkesztői munkáját végzi az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában, vagy zenészekkel beszélget az Én vagyok itt!-ben, akkor a BP Underground új részéhez gyűjt anyagot rendezőtársával. A magyar szubkultúrákat bemutató széria idén negyedik, és egyben leghosszabb filmjéhez érkezett, többek között erről mesélt nekünk Anna.
Karácsonyról szóló ismeretterjesztő zsebkönyv jelent meg
A karácsony ábrázolástörténetének és szimbólumrendszerének alakulását mutatja be az európai művészetben a Karácsony a múzeumban című ismeretterjesztő zsebkönyv, amely a Szépművészeti Múzeum gondozásában jelent meg.