Művészet
12 program a Múzeumok éjszakáján online és offline
Idén úgy alakult, hogy a június 27-én tartandó Múzeumok éjszakáját tölthetjük a képernyők előtt és a kiállítóterekben is.
Kilenc bemutatót tervez a Katona József Színház
Kilenc bemutatót tervez a budapesti Katona József Színház a jövő évadban, amely augusztus második felében, a Poppea megkoronázása című előadással indul.
150 ezer régi fotó került elő Budapestről
A magyar főváros szocialista kori történetét reprezentáló mintegy 150 ezer darabos fényképgyűjtemény került Budapest Főváros Levéltárába.
Tolcsvay László 70
Szűk családi körben ünnepli 70. születésnapját Tolcsvay László Erkel-díjas zeneszerző, előadóművész. Nem híve a csinnadrattával járó köszöntéseknek, menedzsere sincs, aki megszervezne egy születésnapi koncertet – jegyzi meg. Ha valakinek eszébe jutott volna ilyesmi, annak a hosszú karantén állta volna útját. Azt azonban nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben összefoglalja, amit eddig csinált.
Még egy hétig lehet pályázni a Test / Harmónia alkotóművészeti pályázatra
A vidéki városokra is kiterjeszti művészetszervező tevékenységét a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., amely három megyeszékhely három különböző, de az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdet alkotóművészeti pályázatot.
Már próbálják a Dóm téri Akárkit
Elindult az Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legkülönlegesebb darabjának próbafolyamata. Az Akárki című színjáték főszerepeiben két Kossuth-díjas művészt, Zsótér Sándort és Hegedűs D. Gézát láthatja a közönség július 24-én a Dóm téren.
Online tartják meg a bukaresti Magyar Zene Fesztivált
Rendkívüli körülmények között, online rendezik meg keddtől a bukaresti Magyar Zene Fesztivál, amelyet a Balassi Intézet szervez meg évente a magyar zeneszerzők és a magyar zene népszerűsítésére.
Hetven év, 240 millió utas
A repülés évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget az ókori görögöktől Leonardo da Vincin át a Wright-testvérekig. Az idén hetvenéves ferihegyi repülőtér évfordulójára a Közlekedési Múzeum virtuális kiállítást tett hozzáférhetővé.
Dürer kora: német rajzok és metszetek a Szépműben
Két évszázad német nyelvterületen készült rajzait és metszeteit mutatja be a Szépművészeti Múzeum Dürer kora című kiállítása, amely Albrecht Dürer számos metszete és rajza mellett id. Lucas Cranach, Albrecht Altdorfer, Hans Baldung Grien, valamint a németországi gótika, reneszánsz és manierizmus számos más mesterének alkotásait is felvonultatja.
A pécsi egyetemen tanít szeptembertől Szabó Dániel zongoraművész-zeneszerző
A jazz, a komolyzene és a filmzene berkeiben egyaránt foglalkoztatott művész jól ismert a műfajok közötti integrációs törekvéseiről.
Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!
Réber László születésének 100. évfordulója alkalmából június 28-án kiállítás nyílik művészirodalmi illusztrációiból a Virág Benedek Ház kiállítótermében.
Öt bemutató a veszprémi Pannon Várszínház műsorán
Öt bemutatója lesz a jövő évadban a veszprémi Pannon Várszínháznak, a nyári időszakban szabadtéri előadásokra készül a társulat az ország különböző pontjain.
„Ez misszió, és én hiszek benne”
Összeállt a Déryné Program több mint negyven előadásból álló országjáró kínálata, és megalakult a Déryné Társulat, amely múlt héten elkezdte az első bemutató próbáit. A határon túlról csatlakozott fiatal művészekkel is beszélgettünk.
„Nem hiszek a konfliktusban”
Edzőtábori összeszedettségről, monodrámák tágasságáról és az Operabeavató magasabb szintre emeléséről is beszélgettünk Göttinger Pál rendezővel.
Művészettel az autistákért
Az Autistic Art Alapítvány egyedülálló kulturális kezdeményezést indít, melynek eredményeképpen magyar galériák, kortárs művészek, illetve autista fiatalok munkái is kalapács alá kerülnek egy rendhagyó online aukción.
Juhász Levente készíti a Budapest Park idei arculatát
A Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei arculatot a fiatal grafikus, Juhász Levente álmodta meg, központi témája pedig a belső utazás.