Művészet
Régészeti leletek kerültek elő a türjei templomban
Középkori sírkamrára és a templomtoronyba vezető lépcső ajtajára bukkantak a türjei Árpád-kori templomban.
Ismerős és idegen: Paolo Ventura velencei története
A Budapest Fotófesztivált egy olyan kiállítás nyitja meg a Műcsarnokban február 29-én, amely a képzőművészet és a fotográfia, a képzelet és a valóság határán épült különleges képi világával varázsol el.
Közös időnk '89-90
Közösségi kiállításként, a látogatók korabeli tárgyi emlékeinek segítségével idézi fel a hazai rendszerváltás időszakát a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Közös időnk '89-90 címmel pénteken nyílt tárlata.
Akarsz-e mindig, mindig játszani?
Az idei Nemzet-közti Magyar Fotószalon témája a játék volt. A legjobb pályamunkákból álló válogatás arról szól: játszani mindig jó.
Premierek a Vígszínházban és a Pesti Színházban
A Nyugat császára című művet Rudolf Péter állította színpadra a Pesti Színházban, a Vígszínházban pedig Zsótér Sándor rendezésében látható Molnár Ferenc egyik darabja. Előbbi premierjét pénteken, utóbbiét szombaton tartják.
20 éves a Bartók Táncszínház
Bemutatóval ünnepli alapításának 20. évfordulóját a Bartók Táncszínház pénteken. A jubileum alkalmából kiállítást is rendez a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza.
Pénteki kultúrrandi Kocsis Eszter bábkészítővel
Sorozatunkban olyan fiatal magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.
Műtárgyhamisítás, avagy kalauz az árnyékos oldalhoz
Releváns ismeretanyag jelent meg a műtárgyhamisítás jelenségéről, hogy visszaszorítsa azt. A kötetbemutatón jártunk.
Most ingyen nézhetjük a felújított Lúdas Matyit az interneten
Vasárnap estig ingyen elérhető a Lúdas Matyi című film az interneten.
A pécsi képzőművészet új horizontja
A pécsi képzőművészet branddé válása és nemzetközi értékű kiállítások bemutatása is szerepel a Pécsi Galéria és az m21 Galéria tervei között.
Kékfrankos Hangversenybérlet a Fertőrákosi Barlangszínházban
A Győri Filharmonikus Zenekar nyáron újraindítja népszerű, soproni Kékfrankos Hangversenybérletét.
Kéménydöntéstől a kétszáz éves butelláig
Tavaly több ezer tárggyal gyarapodott a Tornyai János Múzeum néprajzi és helytörténeti gyűjteménye. A legérdekesebb darabokat a péntek délután nyíló, Kiss Lajos nyomdokain haladva című tárlatán mutatják be.
Az üldözött vallásosság képei a titkosszolgálati levéltárakban
A titkosszolgálati levéltárakban őrzött, az üldözött vallásosság képeiről nyílik kiállítás a Centrális Galériában február 28-án.
Utazás a jazz forrásvidékén
Elsődleges célom a zene népszerűsítése: az új kötet élményszerű, rendhagyó kalauz a kortárs amerikai jazz világában – mondja Turi Gábor legújabb, Amerikai jazznapló című kötetéről. Őt kérdeztük.
Lázadás egy spanyol zsarnok ellen: Messerer-balett az Erkelben
A Magyar Nemzeti Balett március 6-án mutatja be a Michael Messerer koreográfiájára készült, Laurencia című balettet az Erkel Színházban.