Ha Herendi Gábor fogathajtó lenne, azt mondhatnánk rá, hogy ritkán kockáztat feleslegesen, de bevállalós, és szeret versenyezni. Kedveli a biztonságos, mégis gyors kocsikat, a megbízhatóan felkészített, gondosan kiválogatott csapatot, a jól szervezett rajtot, aztán megragadja a gyeplőt, és többnyire magabiztosan hajt. A méltán sikeres Valami Amerika című vígjáték ötletét Woody Allen fejlesztette ki és futtatta meg először, Herendi pedig ügyesen helyezte át ismerős környezetbe az eredetileg a Broadwayn játszódó vígjátékot. Nagyszerűen honosította Woody poénjait, kiváló színészeket talált, és profin rendezett.
A Magyar vándor abszurd honfoglalás-paródiája egy kicsit merészebb vállalkozás volt, még akkor is, ha ezt az irányt a Monty Python csapata már többször sikerre vitte a maga módján.
A következő nagyjátékfilmje, a Lora pszichologizáló, drámai és vicces, sok ma is igen fontos kérdésben érzékenyítő szándékú egyéni vállalkozás volt, amely külföldi fesztiválokon nagyobb sikert aratott, mint a hazai közönség előtt.
A Valami Amerika folytatásával a már bevált fogaton robogott tovább, egészen a Kincsemig, amely az első olyan feladata volt, melyhez a legprofibb versenyistállók pazar költségvetése állt rendelkezésére. Az eredmény látványosra sikeredett, de jelentősebb visszhangot nem váltott ki a világ kosztümös történelmi filmjeinek versenyében. Érdekes kérdés, hogy a magyar csodalótörténetek megfilmesítéséért folyó versenyből kiszorult Bereményi Géza mit hozott volna ki ebből a sokrétű történetből.
Ezután ismét futott egy kört a régi batáron – Valami Amerika 3 –, aztán jött a nagy dobás, a Toxikoma. Szabó Győző drogos Odüsszeiájának megfilmesítése sokat ígért, melyek közül többet be is váltott, ám a 2021-es bemutató óta eltelt évek alatt sem érdemelte ki a magyar Trainspotting besorolást.
Biztonsági futás championokkal
Legújabb filmje, a Futni mentem ötletét ismét egy már bevált forrásból merítette, a Ženy v běhu címmel sikerrel játszott Martin Horský rendezte cseh vígjátékot indította el magyar pályán.
A történet egy elözvegyült anyáról szól, aki élete szerelmével, férjével – Csuja Imre villantja fel – nekivág bakancslistájuk tételes kipipálásának, ám a férfi váratlan halála miatt a maratoni táv lefutása már egyedül rá marad. A továbbiakban megismerjük három felnőtt leánygyermekét, akik némi habozás után úgy döntenek, hogy vállalják a maraton rájuk eső részét, és máris kezdődhetnek a kalandok. Ez rendes tőlük, mert később kiderül, hogy gyakorlatilag magukban cseperedtek. Apjukat ugyanis sokkal jobban érdekelte saját kalandvágya, mint a család, az anyjuk pedig, aki rettegett attól, hogy elveszíti a férjét, ha csak tehette, utána rohant. Ez nem tűnik feminista példamutatásnak, de azért a lányok így szeretik az anyjukat.
Fel se merül a magyar nézőben, hogy ez a történet máshol is játszódhatna, mint itt, ugyanakkor egy cseh, német, spanyol vagy akár tengerentúli mozilátogató is pontosan érti majd a helyzeteket, élvezi a történet univerzális dinamikáját, sőt a poénok többségét is. Ami igen fontos szempont, mivel ebben a filmben bőven mérték őket. Azt szokták mondani, hogy moziban és színpadon is a humor a legnehezebb feladat, mivel ott nem lehet mellébeszélni. Vagy nevet a néző a poénokon, vagy nem. Az új magyar vígjáték pontos ütemben érkező, profin felépített vicces csattanói működnek. Külön köszönet az eredeti forgatókönyvet alaposan átdolgozó Divinyi Rékának és Miklya Annának, akik ismét bizonyították, hogy magyar filmes produkcióban is kaphatnak olyan szövegeket a színészek, melyek természetesen hangzanak, nem érezzük, hogy valaki nagyon viccesnek gondolta magát, miközben beverte őket a gépbe, viszont szellemesek és jólesően igényesek.
A jó poénhoz persze az is kell, aki képes megfelelően előadni azt, és ebben a filmben mesterek gyűltek össze.
Lubickol a habkönnyű karakterben, ám a legártatlanabbnak tűnő pillanatokban is képes valami mélyet, örök érvényűt és megrázót felmutatni, hogy visszatérve a mosolygós felszínre még jobban érezze magát a néző.
A három lány mindegyike saját történetszálat kapott. Lovas Rozi karaktere egy kétgyermekes anyuka, akinek harmadik gyereke a párja – Bányai Kelemen Barna alakításában. Dolgozik, háztartást vezet, kiszolgálja a fiúkat, és boldog lenne, ha végre elvenné a párja. Így összeszedve nem túl píszí női karakter. A film mentségére szól, hogy ez egy vígjáték, nem a valóság, ami, mint tudjuk, egyáltalán nem játék, és ritkán víg. Lovas Rozi kiváló, robotoló anyamunkásként is igen vonzó nő, akiben megmaradt a vicces lány, és a mindenkori középső gyerek státuszt is pontosan érzékelteti.
A legidősebb lánytestvér szerepében Tenki Rékát látjuk, aki egy munkamániás, perfekcionista, szingli ügyvédnőt alakít. Minden erőlködés nélkül tölti meg élettel a rá kiosztott sematikus karaktert, több jelenetben is bizonyítva, hogy a közhely csak rosszul előadott igazság, amely megfelelő kezekben visszakaphatja eredeti jelentését.
Ezen a történetszálon lép be a filmbe Csányi Sándor, aki már régóta dolgozik azon, hogy kibújjon a romantikus komédiákban rákövesedett szexi pasi szerepkörből. Herendi Gábor kedvéért ezúttal kivételt tett, és ezt nagyon jól tette. Milliméteres pontossággal illik rá az általa részletesen kidolgozott esetlenül férfias, kicsit lassú , de érzékeny macsó karakter, Csányi stílusérzéke, ösztönös humorérzéke, váratlanul elcsattanó poénjai emlékezetessé teszik alakítását.
A cukifaktort Csányi filmbéli leánya jelenti, akit a hetényi alapiskola ötödikes tanulója, Tóth Róza varázsol a nézők elé. Testvére, az immár ötödik filmszerepét játszó Hanna is felbukkan egy jelenetben, gyermekszínészként mindkét kislány telitalálat.
A harmadik lány szerepében, a család lázadó, sodródó, élettel teli és nagyon laza legifjabb gyermekeként Trill Beatrixot láthatjuk. Képes saját filmet csinálni történetszálából, erős, vonzó, hiteles, vicces és természetes, a jövőre nézve potenciális főszereplő.
Schmied Zoltán karaktere a sunyin csajozó főnök archetípusa, amely egy lendületes vonalakkal felskiccelt, kisvállalkozó szinten rekedt Bob Weinstein-figurával színesíti a történetet.
Mindenképp említést érdemel egy másik mitikus színészünk, Gálffi László felbukkanása a filmben. Ha ezentúl bárhol találkoznom kéne egy híres iroda deres hajú, Londonban szabott öltönyt viselő, több százezer forintos óradíjjal dolgozó sztárügyvédjével, akkor elhúznám a szám, mert csak gyenge utánzata lehet Gálffi alakításának.
Trokán Péter egy epizódszerepben ismét Trokán Pétert alakítja nem meglepő hitelességgel. Nem megrázó, de üde színfolt Ember Márk kedves digitális nomádja is.
Alapjában véve az egész film szerethető, és láthatóan ezúttal ez volt Herendi Gábor fő célja. Magánforrásokra támaszkodva készített egy műfajának megfelelő színvonalú, a szó pozitív értemében vett professzionális, jó hangulatú, vicces, de egyáltalán nem közönséges magyar közönségfilmet. A közönség szeretni fogja, ami a nézőknek és a jelenkori magyar filmgyártás színvonalának is kifejezetten javára válik.
Fotók: Vertigo Média
