
A magyar labdarúgás napja
A magyar labdarugó „Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét A MAGYAR LABDARÚGÁS NAPJÁvá nyilvánította.
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja
Az ENSZ Közgyűlése 1999. december 19-én, a 83. Plenáris Ülésén úgy határozott, hogy november 25-ét A NŐK ELLENI ERŐSZAK MEGSZÜNTETÉSÉNEK világnapjává nyilvánítja, valamint szorgalmazta, hogy a kormányok, nemzetközi és egyéb szervezetek rendezzenek a nők elleni erőszakra figyelmet felhívó programokat. 1960-ban ezen a napon történt, hogy a dominikai diktátor, Rafael Leónidas Trujillo parancsára agyonvertek három emberi jogi aktivistát, a Mirabal-nővéreket. Holttestüket egy gépkocsiba rejtették, majd elsüllyesztették, balesetnek álcázva a gyilkosságot. Latin-Amerikában már 1981 óta megemlékeztek az évfordulóról.
Magyarországon 1994-ben jött létre A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) közhasznú Egyesület, amelynek célja, hogy fellépjen a nők és gyermekek elleni erőszakkal szemben.
Lányi Béla születésnapja – 1894
LÁNYI BÉLA (Szolnok, 1894. november 25. – Budapest, 1968. február 15.): kémikus, egyetemi tanár, a magyar timföld- és alumínium-gyártás elektrotechnikai kérdéseinek kutatója. A budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán elkezdett tanulmányait az I. világháború miatt megszakította, így 1921-ben szerezte meg oklevelét. Tanársegéd volt a műegyetem kísérleti fizika tanszékén, 1925-ben ösztöndíjjal Berlinben a Kaiser Wilhelm Institutban dolgozott. Hazatérve a budapesti műegyetem elektrokémiai tanszékén tanársegéd, majd 1930-ban adjunktus. 1939-től a műszaki egyetem elektrokémiai tanszékének tanára. 1948-tól egyetemi tanársága mellett az új Fémipari Kutatóintézetnek is igazgató-helyettese volt.
Tudományos működésének középpontjában a timföld- és alumíniumgyártás problémái álltak. A Bayer-féle feltárás időfüggésével, gazdaságossági problémáival, új csőreaktor konstruálásával, a vörösiszapgyártás melléktermékeinek hasznosításával foglalkozott. Számos szabadalom birtokosa e területről, továbbá kerámiai tárgykörből. Vizsgálta az elektródok szerepét elektrolízis során, kísérletezett fém-fémoxid galvánelemekkel és megfelelő anódmasszák előállításával. Szakirodalmi munkássága jelentős.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Pöschl Imre születésnapja – 1871
PÖSCHL IMRE (Selmecbánya, 1871. november 25. – Budapest, 1963. március 4.): gépészmérnök, műegyetemi tanár, neves magyar mérnökök és feltalálók oktatója és támogatója. A budapesti műegyetemen 1893-ban szerezte meg oklevelét. 1893–95-ben Zipernowsky Károly mellett tanársegédként dolgozott. 1896 elején, külföldi tanulmányútja befejeztével a Ganz-gyár villamossági osztályához került, 1899-től a próbaterem vezetője volt. 1906-tól kezdve a villamos motorok továbbfejlesztése, korszerűsítése fűződik nevéhez. 1917-ben a budapesti műegyetem meghívott előadója lett, 1920-ban pedig ugyanott magántanári képesítést nyert. 1925-től műegyetemi tanár. 1917-től Kandó Kálmán munkatársaként részt vett a kísérleti fázisváltós mozdony, majd ennek alapján az új, 50 periódusú vontatási rendszer kifejlesztésében. A villanymozdony gépein kívül főként a szinkrongenerátorok gerjesztő dinamóinak fejlesztése foglalkoztatta. 1925-től a Magyar Elektrotechnikai Egyesület szakosztályi elnöke, 1961-től díszelnöke volt. Az Indukciós motorok fordulatszám változtatásáról című tanulmányával 1926. évi jubileumi Zipernowsky-díjat kapott. Mérnök generációkat nevelő kiváló pedagógus volt, aki előadásaiban az elmélet és gyakorlat követelményeit ritka összhangba tudta hozni.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Tiringer Ferenc születésnapja – 1875
TIRINGER FERENC (Sárbogárd, 1875. november 25. – Kecskemét, 1947. október 17) kovácsműves tizenhárom gyermekes szegény családban született. Uradalmi kovácsinasnak állt, majd öt év után Magyarország egyik legkiválóbb mesterénél, a szecesszió egyik jeles képviselőjénél, Jungfer Gyulánál sajátította el a műlakatosság alapjait. Ezután európai vándorútra indult; 1896-ban fél éven át Franz Opelka bécsi épület- és műlakatos műhelyében dolgozott és a császárvárosi Kézműipari Iskola esti és vasárnapi előadásait hallgatta. Hat esztendőt töltött Münchenben, ahol felváltva fél évig dolgozott, fél évig tanult, így teremtette elő a megélhetéshez szükséges pénzt. Sok más városban is megfordult: Mannheimben, Frankfurtban, Lipcsében, Drezdában, Berlinben és Párizsban; ezeken a helyeken többnyire művezetőként dolgozott. Erre az időszakra esett a szecesszió virágzása; a divatos stílus Tiringerre is nagy hatással volt. 1903-ban tért haza Budapestre, ahol az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola ötvös vendéghallgatójaként első díjat nyert egy „kiválóan tervezett szenteltvíztartó”-val. Rövid ideig tanított a pozsonyi fémipari szakiskolában, végül 1907-ben Kecskeméten telepedett le és haláláig itt élt. Az indulás, egzisztenciateremtés nagyon küzdelmes és nehéz volt. Egy faládára szerelt satuból állt műhelyének felszerelése és kilincseket gyártott az ország minden részéből származó, lassan csordogáló megrendelésekre. Műalkotásait Kecskeméten eleinte megmosolyogták, és csak azután kezdték városában és hazájában elismerni és megbecsülni, amikor szívós, szorgalmas munkával Ausztriában és Németországban már nevet szerzett műlakatos alkotásaival.
A Tiringer cég az I. világháború előtt már 20-25 alkalmazottal dolgozott. Áruválasztékának bőségét német és francia nyelven is kiadott katalógusa bizonyítja. Készítettek kapukat, kapubetét rácsokat, kilincseket, zárcímereket, lépcső-, ablak- és erkélyrácsokat, csillárokat, falikarokat, sírrácsokat, sírkereszteket, emléktáblákat. Tiringer munkáit Kecskeméten kívül megtalálhatjuk Budapesten, Vácott, Sárospatakon és számos más városban, valamint külföldön: Európa jónéhány országában, sőt még Ausztráliában és Dél-Amerikában is. Fontos művei Kecskeméten: a Barátok templomának rokokó kapuja, a piarista templom két oldalkápolnájának kovácsoltvas ajtaja, a piarista gimnázium lépcső- és kapubetét-rácsa. 1928-ban az első világháborúban hősi halált halt ipartestületi tagok emléktáblájáért megkapta a szakma legnagyobb kitüntetésének számító aranykoszorút.
Igazi „self made man” volt, aki saját erejével, kitartásával szerezte meg szaktudását és valósította meg művészi elképzeléseit.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000)
Putnoky László születésnapja – 1888
A szervetlen kémia ipari alkalmazásának sokoldalú szakértője, PUTNOKY LÁSZLÓ (Felsőkázsmárk, 1888. november 25. – Budapest, 1948. szeptember 19.) a karlsruhei egyetemen szerzett diplomát, műszaki doktori disszertációját pedig Liverpoolban védte meg. A manchesteri műszaki egyetemen a Nobel-díjas Rutherford laboratóriumában Hevesyvel és Geigerrel az uránizotópok vizsgálatával foglalkozott. Angliából Párizsba került, ahol a Sorbonne-on a vas és vasötvözetek metallurgiai vizsgálatában vett tészt. 1914-ben a karlsruhei egyetemen vegyészetből is doktorált. 1918-ban nevezték ki a budapesti Műegyetem akkor létesített szervetlen kémiai tanszékének professzorává.
Harminc éves egyetemi tanári működése alatt nagyon sok gyakorlati jelentőségű, az iparban alkalmazható kutatást végzett: foglalkozott a különböző módokon előállított aktív kovasav tulajdonságaival és adszorpciós képességének növelésével; bauxitok dúsításával és feltárásával; a timföldgyári vörösiszap alkálimentesítésével és szűrésével; permangánsav előállításával; a zománcok kémiai összetétele és hőtágulása közötti összefüggéssel; az üveg kristályosítási folyamataival. Az üvegipar európai hírű szaktekintélye volt, neves nagyvállalatok kérték ki véleményét technológiai kérdésekben.
Elsőrendű feladatának azonban a tanítást tartotta. Az általa oktatott tárgyak: az általános kémia, a szervetlen kémia és a kémiai analízis a vegyészmérnök hallgatók alapképzését jelentették. Számos jegyzet írása, a legújabb tudományos eredményeket figyelembe vevő tantervek kidolgozása fűződik nevéhez. Az volt az elve, hogy a műegyetemen az alapokat kell minél jobban, hatékonyabban oktatni, a specializálódás a diploma megszerzése után, ipari gyakorlat és mérnöktovábbképzés keretébe történjen. Szorgalmazta az idegen nyelvek tanítását a mérnökhallgatóknak, valamint az etika oktatását is javasolta.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988)
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja
Az Országgyűlés a 41/2012. (V. 25.) számú határozat alapján 2012-ben november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította. 1944 őszétől a szovjet fegyveres erők közel 800 000 embert hurcoltak el Magyarországról kényszermunkára, illetve száműzetésbe a Szovjetunióba, s a GULAG (Javítómunka-táborok Főigazgatósága) lágerekben tartották fogva őket több évig, akár évtizedig. Közülük közel 500 000 hadifogoly volt és több mint 200 000 civil személy, akiket az utcán, véletlenszerűen fogtak el. Azt mondták nekik, hogy egy kis munkára, „malenkij robot”-ra viszik el őket, azonban több évig raboskodtak embertelen körülmények között ők is. A táborok megtalálhatóak voltak szerte az országban, leghírhedtebbek a szibériai, és a sarkkörön túli lágerek. Közös jellemzőjük, hogy a rabok a szovjet gazdaságot építették monumentális beruházásokon dolgozva, napi 10–14 óra munkával, főleg bányákban, erdőirtásokkal, vasútépítéssel, kegyetlen természeti és egyéb körülmények között, a megfelelő ruházat hiánya, minimális élelmezés mellett, brutális őrök felügyeletével. A halálozási arány sok táborban a 80%-ot is elérte. A túlélők – akiknek száma óvatos becslések szerint 400 000 lehetett – első csoportja 1953. november 25-én érkezett vissza Magyarországra. A GULAG-táborokat hivatalosan 1960. január 25-én szüntették meg.
Alexandriai Szent Katalin
Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje, a Virgines Capitales, továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”. Katalin alakját, életét teljesen átszövi a legenda, amelyet verses alakban az Érsekújvári-kódex prózában pedig Pelbárt nyomán az Érdy-kódex örökített meg: élt Alexandriában egy pogány király, Costus, akinek nem volt gyermeke. Ezért szüntelen áldozott a bálványisteneknek, de hiába. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. A készülő szoborból csodálatosképpen feszület lett. Bevitték a pogány templomba, ahol a bálványok mind lehullottak. Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, a királyné megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta. Már tizenhárom éves korában kitűnt csodálatos okosságával, amelynek híre messze földre elterjedt.
Az Országos Széchényi Könyvtár alapításának ünnepe – 1802
A magyar nemzeti könyvtárat, az Országos Széchényi Könyvtárat jogilag 1802. november 25-én alapította gróf Széchényi Ferenc. Akkor az alapító ezt Bibliotheca Regnicolaris-nak nevezte, vagyis a Szent Korona országaiban (az alapítás pillanatában: Magyarországon, Horvátországban és Erdélyben) lakók nemzeti könyvtárának. Nagyon bölcs elnevezést választott a nagylelkű gróf. Annak ellenére, hogy 1802-ben már sokan megfogalmazták: ha a Magyar Királyság nem vált volna az európai nagyhatalmi politika martalékává a XVI. század elején, vagyis, ha Hunyadi Mátyás országa önálló tudott volna maradni, akkor a Bibliotheca Corviniana lehetett volna a magyar nemzeti könyvtár alapja. Így ma már több mint 500 éves intézményt ünnepelhetnénk. Igaz, ez is a Magyar Királyság népeinek a nemzeti könyvtára lenne. Ezért fontos, hogy a mostani Országos Széchényi Könyvtár programszerűen úgy alakítsa tevékenységét, hogy az a mindenkori Magyarországra vonatkozó dokumentumokat gyűjtse, és hagyományozza a következő generációkra.
Rákos Sándor születésnapja – 1921 – A Digitális Irodalmi Akadémia tagja
Rákos Sándor (Kálmánháza, 1921. november 25. – Budapest, 1999. december 25.)
Kossuth- és háromszoros József Attila-díjas költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
*
1921. november 25-én született Kálmánházán, 1999. december 25-én hunyt el Budapesten. Gyermekkorát a szűkös anyagi körülmények határozták meg (édesapja tanyai tanító volt). Gimnáziumi tanulmányait Hajdúnánáson (1932–37), illetve Nyíregyházán (1937–1940) végezte. 1942-től 1944-ig a Közgazdasági Egyetem hallgatója volt.
Első versei 1940-ben, a Szabolcsi Szemlében jelentek meg. 1944 decemberétől 1945 májusáig a Nyírségi Magyar Nép munkatársa volt. 1946 nyarán költözött Budapestre; a MOKÉP sajtóosztályán dolgozott 1949-ig. 1949-től 1951-ig munkahelye a Révai (majd Szépirodalmi) Könyvkiadó volt. 1951-től szabadfoglalkozású költő, műfordító, esszéíró.
1949-ben látott napvilágot első verseskötete (Az eb válaszol); ezt viszonylag hamar követte a második (Férfikor, 1952). Első köteteit a tragikus, lázadó hangnem, az élet reménytelenségének, sőt abszurditásának kifejezése jellemezte. A túlélés egyetlen esélyének a szigetszerűen elképzelt saját világ megteremtését látta. Majd – legalábbis a köteteket tekintve – többéves hallgatás következett, s csak 1957-től publikálhatta több-kevesebb rendszerességgel vers-, műfordítás- és prózagyűjteményeit.
Költészetére kezdettől jellemző a formai és hangütésbeli sokféleség. Fáradhatatlan, sokoldalú kísérletező. Akár egyik mesteréről, Füst Milánról írta, maga is az örök változást tartotta alapelvének. „Aki egyetlen elvhez kötné magát, erőszakot követne el az örökmozgó, örökváltozó életen.” Ennek a – költészetfilozófiai szintre emelt – elvnek a jegyében kísérelte meg nyomon követni és lírailag kifejezni a világban és önmagában zajló szakadatlan változást. Alapélménye a múló idővel és az ellenséges világgal folytatott reménytelen, de az emberi méltóságot megalapozó küzdelem. Ennek az élménynek talán a hosszú vers általa kifejlesztett változata felel meg a legjobban. Sokáig ebben a belső sokféleségnek teret adó műfajban volt képes a leginkább megvalósítani költői célkitűzését: a belső sűrítettség és a részletező kiterjedtség egységét, a töredékesség felfokozottságának, valamint a hosszú felsorolások mindent bekebelező és költészetté emelő gesztusának szintézisét. Jól illeszkedett ehhez fiatalkori lírájának másik jellegzetes hangütése, amely mindgvégig elválaszthatatlan volt költészetétől: a protestáns zsoltáros hang, a jeremiád, a próféciák panaszszava.