Nyáry Krisztiánt szokták irodalomtörténésznek, kommunikációs szakembernek, írónak, könyvkiadónak titulálni, de a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatójaként és a Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetőjeként tevékenykedő szakember az utóbbi években podcastszerkesztőként is ismertté vált – Buksó című irodalmi-könyves podcastja egyszerre segíti a hallgatót a kortárs irodalmi trendekben való tájékozódásban, értékes ismeretterjesztő tartalmat kínál, és valóban az irodalom terepén maradva szólaltat meg írókat, költőket és a könyvszakma meghatározó alakjait. Ő maga is egyike a legtekintélyesebb hazai szakembereknek, aki nemcsak irodalmi vagy kiadói körökben ismert, hanem a széles olvasóközönség is figyel rá. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló, dokumentumok és művek alapján feltárható történeteit, amelynek hatására nagy népszerűségre tett szert – ma már több mint nyolcvannyolcezer ember követi, Kárpát-medence szerte telt házzal várják az előadásait, nyilvános beszélgetéseit.
Az olvasók számát illetően milyen a magyar könyvkiadás helyzete? Nemzetközi viszonylatban sokat vagy keveset olvasnak a magyarok?
A legutóbbi nagy olvasáskutatásból, amelyet a Tárki Társadalomkutatási Intézet végzett 2020-ban, egy félig teli vagy félig üres pohár képe rajzolódik ki: a magyar felnőttek többsége, 53 százaléka egyáltalán nem olvas könyvet, 47 százaléka viszont igen – ez nemzetközi összehasonlításban nem olyan nagyon rossz, de nem is túl jó. Viszont ha az olvasási tendenciákat hosszú időtávon nézzük, akkor azt is láthatjuk, hogy elképesztő fejlődés van, ma sokkal több ember engedheti meg magának az olvasást, mint száz évvel ezelőtt.
Összességében azt mondanám, hogy van baj, ám nem akkora nagy, hogy kétségbeessünk, de jó lenne legalább az irányokat kijelölni. Szerintem a magyar könyvkiadás jó állapotban van, évről évre növekszik, de bőven van megoldásra váró probléma. Például állami feladat lenne azokat, akik nem olvasnak, valahogy visszahozni és olvasóvá tenni. Ebben az iskolákon kívül a kulturális intézményrendszeren is nagyon sok minden múlna. Mindig arról beszélek pénzügyi szakembereknek, hogy az ő érdekük is, hogy olvassanak az emberek, ugyanis a gazdaság másként alakul egy olyan országban, ahol olvasnak.
Az interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/5. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa!
A kutatásra visszatérve: egy egészen meglepő adattal is szembesültünk. Kiderült, hogy van nyolcszázezer ember – tehát a felnőtt magyarok tíz százaléka –, aki nagyon-nagyon sokat olvas, évi harminc vagy annál is több könyvet. Ez a tíz százalék viszont a nemzetközi összehasonlításban nagyon magas arány, például Franciaországban ez csupán egy százalék. Nálunk van egy jól körülhatárolható társadalmi réteg, akik sokat költenek a hobbijukra, évente 30–50 könyvet is megvásárolnak. De miközben például a rendszeresen sportolókra kereskedelmi kampányokat fejlesztenek ki bankok meg mindenféle kereskedelmi cégek, a rendszeresen olvasókat nem tekintik ilyen célcsoportnak, mert valahogy úgy képzelik el az olvasó embert, hogy egyedül ül egy sarokban, nem beszélget senkivel, és nem is érdemes őket megszólító kampányokat indítani.
Holott közösségek épülnek a könyvek köré is: kisebb olvasókörök valós találkozások által, vagy online felületeken megosztott tapasztalatok nyomán nagyobb tömegek is – a magyar olvasók közül például több tízezren követik Juhász Annát vagy Szabados Ágit.
Nem tudom eléggé dicsérni őket, elképesztően izgalmas, ahogyan nap mint nap a könyvekre irányítják a figyelmet. Igazán jó dolgok az irodalomterápiás csoportok is. De például az egyik kedvenc közösségimédia-termékem a Moly.hu, ahol olvasók (nemcsak bölcsészek vagy a könyvszakmához kötődő emberek) ajánlanak köteteket, ők mondják el, milyennek találják az egyes műveket, megosztják egymással kedvenc idézeteiket. Nemrég a gyerekeim lelkendeztek, hogy milyen jó podcastek meg hangoskönyvek vannak, és mondtam, hogy hát fölfedeztétek a rádiót.
Miért van az, hogy sokan felnőttként már nem vesznek könyvet a kezükbe?
Amikor ebben a kutatásban megkérdeztük, miért nem olvasnak, ott már világjelenségekkel találkoztunk. Egyik oka a funkcionális analfabetizmus, ami Magyarországon is súlyos mértékű, tehát az adott ember megtanult ugyan írni, olvasni, még az is lehet, hogy egy középiskolát is elvégzett, de valójában nem érti meg a leírt szöveget, nem érti meg az összefüggéseit. Nekem – mint könyvekkel foglalkozó embernek – elsősorban nem velük van dolgom. A közoktatás meg az állami intézményrendszer feladata, hogy tegyen ez ellen.
De van egy másik nagyon széles csoport, amelyik nagyon leegyszerűsítve azt mondja, hogy azért nem olvas, mert nagyon sokat olvas. Digitális betűt fogyaszt irgalmatlan mennyiségben – és ez egy világprobléma. A digitális forradalom következtében egyetlen nap alatt annyi információt kell feldolgoznunk, mint egy Shakespeare-korabeli embernek egész életében. Nyilvánvalóan az ember mint biológiai lény alkalmatlan erre. Ezért azt a fajta információgyűjtési technikát alkalmazzuk, hogy a rengeteg információból próbáljuk kimazsolázni a nekünk fontosakat. Így olvasunk egy internetes portált is: címeket nézünk, képeket, képfeliratot, vastagon szedett szövegrészt, és ezekből próbálunk valami képet alkotni. Ez a fajta információfeldolgozás az, amit az angol az olvasásnál skimmingnek hív, talán pásztázásnak lehetne fordítani.
Van egy másik fajta információfeldolgozás is, egy ennél jóval összetettebb tevékenység, ez a fókuszált olvasás: amikor elmerülünk egy szövegben, és a mély értelmét is megpróbáljuk feltárni. Ez egy nagyon régi emberi tulajdonság, hogy képesek vagyunk ilyen elmélyült figyelemmel koncentrálni valamire, és ezt veszítjük el akkor, ha túlságosan sok szöveges információ ömlik ránk, és csak ezt a pásztázó információfeldolgozást alkalmazzuk.
Nemzetközi kutatások igazolják, hogy ez nem csupán azért baj, mert ha az ember nem képes a fókuszált figyelemre, nem fog szépirodalmat olvasni, hiszen már nemcsak a magamfajta bölcsészek mondják, hanem természettudósok is, hogy az elmélyült olvasás három nagyon fontos dolgot tart karban. Az egyik az empátia – végül is mi az irodalom? A másik ember bőrébe bújás képességének gyakorlása. Gyakran magunkat képzeljük a hős helyébe, így tanuljuk meg a legegyszerűbben, mit érezhet, hogyan gondolkodhat a másik ember. A másik, amit erősen meghatároz az olvasás, az a kreativitás – arra tanít az irodalom, hogy lehet-e új típusú kérdéseket föltenni, vagy a régi kérdésekre új válaszokat adni, és ez nagyon szoros kapcsolatban van a kreativitással. Azt pedig nem kell hangsúlyozni, hogy ez a mai világban mennyire fontos a mindennapokban. Mert empátia és kreativitás nélkül nincs sikeres kereskedő vagy szoftverfejlesztő sem.
A harmadik tétje az olvasásnak az intelligenciával függ össze – különböző neurológiai kísérletekkel igazolták, hogy az olvasás bizony az agy edzése. Valószínűleg ezért is fejlesztette ki az emberiség, mert egy nagyon olcsó és hatékony módja az agy edzésben tartásának. És hogyha erre nincsen időnk, akkor ez az agyi kapacitásunk hanyatlásához vezet. Lehet, hogy egy ember esetében az intelligenciahányados nem változik, de azt látjuk, hogy
az elmúlt húsz évben az emberiség átlagos intelligenciahányadosa évi néhány tizedszázalékkal csökken.
Ami egy-egy évben nem számottevő, de húsz év alatt már igen. És ennek valószínűleg az az oka, hogy készen kapunk gyors információkat, és nem kell annyit gondolkodni. Azt pedig – különösen a közösségi média korában – nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kritikai gondolkodás mennyire szükséges.
Magyarországon az is probléma, hogy az iskolában nem feltétlenül az olvasás szeretetére nevelődnek a gyerekek. Ennek például az egyik oka a kronologikus irodalomoktatás – a tananyag időrendben van, ezért a legnehezebbekkel kezdődik: Homérosszal, Dantéval, A szigeti veszedelemmel, és aki otthonról nem hoz egy acélos olvasáskultúrát, az menthetetlenül lemorzsolódik. Nagyon sok embernek az érettségi az utolsó pillanat az életében, amikor szépirodalmat olvas.
Magyarországon óvodás vagy akár kisiskolás korban valójában nagyon jó minőségű irodalmat kapnak a gyerekek, mert annak is megvannak az okai, hogy a legnagyobb magyar költők, írók a 20. században miért írtak gyerekirodalmat is, de aztán valahogy az általános iskola közepe vagy első harmada táján van egy fordulat, amikor elhiteti velük az egész intézményrendszer, hogy az irodalom valami olyasmi, amit fehér papírra fekete betűkkel írnak, és nagyon-nagyon komoly dolog. Ez rossz, mert az irodalom valójában örömforrás is.
Manapság az emberek nagy félelmei összefüggnek a klímaváltozással és a háború közelségével. Említette az irodalom vakcinajellegét – milyen könyveket ajánlana az olvasóknak, amelyeket most 2023-ban nagyon fontos volna elolvasni vagy újraolvasni?
Nem szerencsés ezt ennyire leegyszerűsíteni, mint az iskolai irodalomtörténeti magyarázatot, hogy aznap a költő bácsi nagyon szomorú volt, ezért ezt a szomorú verset írta. Mert nem úgy működik, hogy van egy klímaszorongásunk vagy félünk a háborútól, és akkor receptre meg lehet mondani, mit olvassunk. Biztosan jó disztópiát olvasni, de lehet, hogy manapság épp egy szerelmes történetet vagy egyszerűen egy szórakoztató könyvet érdemes kézbe venni. Az olvasó mindig meg fogja találni, hogy neki mi tesz jót. Nyugodtan tegyük félre a könyvet, ha úgy érezzük, hogy ez most nem működik. Két oka lehet: nem nekünk írták, vagy egyszerűen most nem vagyunk abban az állapotban, amikor meg tud szólítani ez a könyv, és lehet, hogy fél év múlva vagy öt év múlva érdemes ismét elővenni.
Érdemes tudni, hogy az irodalom nagyon érzékeny mérőműszer, és nem akkor jelenik meg a háborúról sok könyv, amikor éppen háború van, hanem már jóval előtte vagy sokkal utána. Sosem felejtem el, hogy valamikor a Covid idején beszélgettem Morcsányi Gézával arról, milyen új kortárs könyvek jelennek meg – tehát ez egy félig-meddig szakmai beszélgetés volt –, amikor egyszer csak azt mondja: háború lesz. Ránézek, mondom, hogy nem, dehogy – ezt miből gondolod? Azt mondja: nézd meg, mikről írnak az írók – ha ilyesmiről írnak, akkor mindig háború van utána. Neki volt erre szeme. Ő ma már nincs velünk, de a háború megérkezett. Biztos, hogy ez, ami most történik a világban, a teljes elbizonytalanodás, a világrend változása megjelenik a művekben már most is, de majd csak évtizedek múlva látjuk tisztán, hogy ez miként alakította át az irodalmat.
A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/5. számában olvasható.
Fotók: Kurucz Árpád
