A mai napig nem tudni, mitől omlott le nyolcvan éve a Margit híd
Nyolcvan éve, 1944. november 4-én omlott a Dunába a második világháborúban ostromlott Budapesten a németek által aláaknázott Margit híd pesti szárnya. A szombat déli csúcsforgalom idején történt katasztrófa oka a mai napig ismeretlen, mint ahogy az áldozatok pontos száma is – a becslések száztól hatszázig terjednek.
A IV. Béla király lányának nevét viselő második fővárosi átkelőhely megépítéséről 1870-ben döntöttek. A Nagykörutat és a budai Margit körutat összekötő, 607 méter hosszú Duna-hidat 1876-ban adták át (ez ihlette Arany János Hídavatás című balladáját), a Margitszigetre levezető szárnyhíd 1900-ra készült el.
A második világháború végén a Budapestet megszállva tartó németek a szovjet Vörös Hadsereg közeledtekor valamennyi budapesti Duna-hidat aláaknázták. A szovjet ágyúk már Vecsés határában dörögtek, amikor – az átkelők közül elsőként – a Margit híd pesti szárnya a Dunába omlott. Azt csak a középső pillér nagyobb tömege akadályozta meg, hogy a híd egésze a mélybe zuhanjon.
A robbanás sokkolta a budapestieket, egy szemtanú leírása szerint „szörnyű látvány volt. A pesti oldalon szakadt le a két ív. Villamosok, autók zuhantak a vízbe, emberek százai. Egy 6-os villamos két összetört kocsija még kilátszott a vízből, sebesültek jajveszékelése hallatszott. A hídrácsokon holttestek hevertek, a kavargó vízben hullák, fuldokló sebesültek. Hajók, csónakok, a rendőrség motorosai nyüzsögtek a híd körül, próbálták menteni, akit még lehetett”.
Az áldozatok között volt a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Kabos Endre is, akit zsidó származása miatt hívtak be munkaszolgálatra, az őt és társait szállító teherautó éppen a robbanás pillanatában haladt át a hídon. A halottak pontos számát nem lehet megállapítani, mert sokan a Dunába fulladtak, és holttestük nem került elő, a becslések száztól hatszáz áldozatig terjednek, közülük legalább negyven német utász volt.
A híd felrobbanására számos elmélet született, a legvalószerűtlenebb szerint ez a néhány héttel korábbi kiugrási kísérletre adott német válasz lett volna. A legvalószínűbb az, hogy véletlen robbanás történt. A német műszaki katonák az ívekre már korábban felszerelt dinamittöltetek robbanófejeit helyezték el, amikor egy hibás vezetékből szivárgó gáz – egy eldobott cigaretta vagy egy éppen elhaladó hajóból kipattant szikra miatt – meggyulladt, az egyik gyújtófej detonált, és elindult a robbanássorozat.
Az viszont biztos, hogy az ostrom közben, 1945. január 18-án a Pestről Budára visszavonuló németek szándékosan robbantották fel az Erzsébet híddal és a Lánchíddal együtt a Margit híd még álló három budai ívét is, egyedül a Margitszigeti szárnyhíd maradt épségben. Mivel a Horthy Miklós (ma Petőfi) hidat január 14-én, a Ferenc József (ma Szabadság) hidat január 16-án röpítették a levegőbe, a fővárosban a Duna két partja között megszűnt a kapcsolat.
A nyilas kormány a Margit híd felrobbanásával kapcsolatban nem folytatott vizsgálatot, és két napig még a hírt sem engedte megjelenni a sajtóban. November 4-én tette le ugyanis a hivatali esküt a nyilas nemzetvezető Szálasi Ferenc, és nem akarták, hogy az „örvendetes eseményt” ilyen rossz hír árnyékolja be.
A Margit híd újjáépítésére több elképzelés született, a végül megvalósult átkelő az eredetinél könnyebb, de azzal egyező megjelenésű acél ívhíd lett vasbeton pályalemezzel, és lebontották a vámházakat. A Margit hidat 1947 őszén félszélességben adták át, a teljes hídon 1948. augusztus 1-jén indult meg a forgalom.
