Oskar Schindler egykori lőszergyára holokausztmúzeum lett

Az új múzeumot először május 8-án lehetett megnézni, de mivel a volt lőszergyár teljes átalakítása múzeummá még folyamatban van, az idén a nagyközönség számára csak kivételesen nyitják meg. „Egyelőre nem leszünk naponta nyitva. Az idei évben a múzeum csak rendkívüli esetekben, néhányszor lesz látogatható” – mondta Milan Sudoma, a projekt menedzsere a CTK cseh hírügynökségnek.

Az egykori lőszergyár csarnokain kívül a látogatók a múzeumban különféle állandó, illetve időszaki kiállításokat is megtekinthetnek majd.

Két kiállítás már látogatható

A Starting at Zero című tárlat a német Bauhaus művészeti iskola alkotóinak a második világháború idején készült munkáit mutatja be. A látogatók eredeti textíliákat, grafikai lapokat és kerámiákat láthatnak, amelyek többsége korábban a brünni Tugendhat villában volt kiállítva.

A másik már kész kiállítás fotókon, különféle dokumentumokon és használati tárgyakon keresztül – például kofferek, motorbicikli, kerékpár, evőeszközök, edények – a koncentrációs táborok életét és néhány holokauszttúlélő sorsát mutatja be – tájékoztatta Milan Sudoma a hírügynökséget.

A brněneci üzem eredetileg papírgyár volt, amelyből Jichák Löw-Beer akkori tulajdonos fokozatosan textilüzemet hozott létre. A náci rendszer hatalomra kerülésével azonban a tulajdonos elveszítette gyárát. A gyár több épületét már korábban műemléknek nyilvánították.

Ki volt Oskar Schindler?

Oskar Schindler tehetős szudétanémet gyáros család gyermekeként a közeli Svitavy városában született. A család a harmincas években, a gazdasági világválság idején elveszítette vagyonát, így a fiatalember a politika felé fordult. Belépett a náci pártba, és befolyásos politikusok és katonák barátja lett.

Lengyelország német megszállása után Krakkóba ment, ahol üzletelni kezdett. Zománcozóüzemének munkásai a közelben működő płaszówi gettóból kerültek ki, mert ez volt a legolcsóbb munkaerő. A táborparancsnok kegyetlenségeit azonban Schindler nem bírta tétlenül nézni, egyre több zsidót kért ki és minősített nélkülözhetetlen munkaerőnek, alkalmazottai egy idő után már az üzemben laktak. Kétszer annyit kaptak enni, mint a táborokba deportáltak, sőt Schindler felesége még egy saját kis kórházat is berendezett.

A rendkívül veszélyes kettős játék során többször is őrizetbe vették, kapcsolatai révén azonban mindig hamar kiszabadult. 1943-ban üzemét lőszergyárrá alakították, ám két év alatt egyetlen használható lőszer sem készült itt. A szovjet Vörös Hadsereg közeledtével üzemét áthelyezték, de a megfelelő tisztek meggyőzésével-megvesztegetésével sikerült elérnie, hogy embereit cseh területekre küldjék, neki azonban menekülnie kellett.

A világháború alatt feleségével összesen mintegy 1200 lengyel zsidó életét mentették meg. Oskar Schindler a háború után előbb Regensburgban élt, majd 1949-ben Argentínába költözött, de 1957-ben visszatért Frankfurtba. A hatvanas évektől felváltva élt Izraelben és Németországban, 1962-ben fát ültethetett a jeruzsálemi Igazak Kertjében, majd a Világ Igaza kitüntetést is átvehette. Németországban halt meg, de kérésének megfelelően Izraelben temették el.

Története sokáig homályban maradt, s hogy végül mégsem merült feledésbe, az az egyik „Schindler-zsidónak” köszönhető. A Beverly Hillsben elegáns üzletet nyitó Leopold Page ugyanis minden vásárlónak elmesélte megmentője történetét, s végül 1980-ban Thomas Keneally ausztrál író megírta a történetet. Két évvel később megjelent a Schindler bárkája, amelyből 1993-ban Steven Spielberg Oscar-díjas alkotást rendezett Schindler listája címmel.

A cseh hatóságok 2016-ban bejelentették, hogy holokauszt-emlékhellyé alakítják át Schindler egykori lőszergyárát a kelet-csehországi Brněnecben (korábbi német neve Brünnlitz). A brünnlitzi üzem 1945. május 8-ig működött, amikor Schindlernek el kellett menekülnie.

Búcsúajándékként egy gyűrűt kapott zsidó alkalmazottaitól, amelybe a következő mondatot vésték bele: „Wer nur ein einziges Leben rettet, rettet die ganze Welt”, azaz „Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg”. Ez a mondat lett az izraeli Jad Vasem intézmény mottója.