Öt kihagyhatatlan összművészeti fesztivál a kora nyári napokra

Program

Összművészeti programokból idén nyáron sem lesz hiány itthon, sőt már most érdemes körülnézni, hiszen májusban indul a szezon. Folkzenétől a mai slágerekig, kortárs tánctól kézműves workshopokig számos izgalmas programmal várják látogatóikat a hazai kulturális fesztiválok. Íme a május–júniusi események legjava!

23. Kortárs Művészeti Fesztivál
május 17–19., Székesfehérvár

Táncos, zenés, irodalmi és képzőművészeti programokkal, kiállításokkal, koncertekkel és workshopokkal várják az érdeklődőket három napon át a 23. alkalommal megrendezendő székesfehérvári Kortárs Művészeti Fesztiválon. Két helyszínen, párhuzamosan zajlanak a programok. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ és a Fürdő sor környékén többek között a Baross Imre Artistaképző Intézet és a Székesfehérvári Balett Színház előadását, valamint Lovasi András szólóestjét láthatják a nézők. Ugyanitt lép fel Szabó Balázs Vecsei H. Miklóssal, de akár ékszerkészítő workshopon és fenntartható divat témájú beszélgetésen is részt vehetnek az érdeklődők. A másik helyszínként szolgáló Bartók Béla téren papírforma-workshopokat tart Varga Gábor Farkas grafikusművész Simon Ágnessel, míg a Székesfehérvári Művészek Társasága különböző installációkkal és egy fénypavilonnal készül.

D__EV20190531024.jpg
Vecsei H. Miklós. Fotó: Keleti Éva / MTI

Annak sem kell aggódnia, aki a programok után is visszavágyik Székesfehérvárra, ugyanis május 25-én a Bory-várban ismét megrendezik a XXIII. Jam-Bory-Várat, ahol workshopok, installációk és változatos zenei programok várják az érdeklődőket.

XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
május 21–25., Budapest, Bethlen Téri Színház

Idén májusban 11. alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivált a Bethlen Téri Színházban. Mivel a  monotánc műfaját a monodrámák ihlették, ezért ezek mintájára olyan előadásokat mutatnak be, amelyek alkotóik személyes vallomásait dolgozzák fel. A fesztivál során neves magyar és nemzetközi kortárs táncművészek szóló és – ahogy Énekes István Harangozó-díjas táncművész, a fesztivál egyik ötletgazdája fogalmaz – „majdnem szóló” produkcióit tekintheti meg a közönség. Különleges bemutatókkal készül Pataky Klári, Farkas D. Gergő, Seungkwan Yang és Daniela Hanelová táncművész is. Az érdeklődők a változatos előadások mellett a 2019 óta Szöulban is megrendezett Monotánc Fesztivál képeit, valamint Dusa Gábor 35 című fotókiállítását is megtekinthetik, melyen a Közép-Európa Táncszínház fennállása során megörökített pillanatokból mutat be válogatást a fotográfus. Emellett werkfilmvetítések és kötetlen beszélgetések kísérik az előadásokat. A programsorozat zárásaként hagyomány szerint a közönség szavazatai alapján hirdetik ki a Mono fődíjat a fesztivál legjobbnak ítélt előadásának. 

A Tánc Fesztiválja – XXVI. Nemzetközi Kortárs Fesztivál
május 25. – június 2., Veszprém

A Tánc Fesztiválját 26. alkalommal rendezi meg  a veszprémi Pannon Várszínház. A versenyszerű programsorozat középpontjában a kortárs táncművészet áll, amelyre változatos terekben, nemzetközi és magyar előadók tolmácsolásában csodálkozhat rá a közönség. Idén négy helyszín ad otthont a programoknak: a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, a Művészetek Háza, az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ és a Foton Audiovizuális Centrum. Az érdeklődők láthatják többek között Tókos Attila Junior Prima díjas táncost Hermész szerepében, a Szegedi Kortárs Balett több produkcióját, valamint olyan külföldi előadók műsorát,  mint a Compagnie Mossoux-Bonté. A darabokat háromtagú zsűri értékeli, amelynek tagjai Pongor Ildikó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, kiváló és érdemes művész, az Operaház örökös tagja, mesterművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, Fuchs Lívia egyetemi docens, tánctörténész és tánckritikus, valamint Hegyeshalmi László festőművész, grafikus.

DMOHA20210719013.jpg
Tókos Attila táncos a Kaleidoszkóp – Hommage à Bartók Béla című előadás próbáján a Nemzeti Táncszínház kistermében. Fotó: Mohai Balázs / MTI

Rippl-Rónai Fesztivál
május 30. – június 1., Kaposvár

A Kaposvár Aréna és a Kossuth téren felállított színpad színes programjai mellett új helyszínek és stílusok is megjelennek idén a kulturális kavalkádot felvonultató Rippl-Rónai Fesztiválon. Az összművészeti programsorozatra az elektronikus zene rajongói is bátran ellátogathatnak: az ismert magyar előadók mellett a Sportcsarnok négy külföldi sztár dj-nek ad otthont a fesztivál idejére az ismert magyar előadók mellett. A Kossuth téren a hazai énekesek krémje vonul fel a három nap alatt, ingyenes koncertet ad többek között Pápai Joci, a Blahalouisiana és a Margaret Island zenekar, az Arénában pedig Minelli, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások gondoskodnak a hangulatról. Aki pedig nem a zenei programok miatt indulna útnak, sok más egyéb kulturális elfoglaltságot találhat magának: különböző kiállítások, utcai árusok, kézműves workshopok és a névadó művész után nem meglepő módon különböző amatőr és hivatásos festők várják az érdeklődőket, a kortárs művészet értékeit bemutatva.

Kaláka Fesztivál
június 27–30., Eger

44. alkalommal rendezik meg a kezdetben folkfesztiválnak tervezett Kaláka Fesztivált. Eger városának több pontján párhuzamosan zajlanak a programsorozat eseményei június utolsó napjaiban. Változatos zenei felhozatallal, verskoncerttel, gyerekprogramokkal, még a plébániatemplomban is különleges produkcióval, Gryllus Dániel és Lackfi János Itt járt a földön című műsorával várják a látogatókat. A fesztivál névadójának és ötletgazdájának, az idén 55 éves Kossuth- és Primissima díjas Kaláka együttesnek  a történetéről Pigniczky Réka készített dokumentumfilmet, ezt a fesztivál keretein belül, június 28-án vetítik le először. Ismert dalaik önálló koncert formájában, verskoncertként és Az elveszett követ gyermekelőadás alatt is elhangzanak. A Kaláka mellett olyan előadók erősítik a felhozatalt, mint a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band, a Zűrös Big Banda, valamint a Szirtes Folk Band. A programoknak a Gárdonyi Géza Színház, a Bródy Sándor Könyvtár, az Uránia mozi, az Érsekkert és a Fájdalmas anya plébániatemplom ad helyet.

D_KOM20190628011.jpg
Szalóki Ági és zenekara koncertje a 40. Kaláka Fesztiválon Egerben 2019. június 28-án. Fotó: Komka Péter / MTI