fortepan_88741.jpg

Karácsonytól változott az LGT hangzása

Az 1975-ös esztendő fordulópont a Locomotiv GT történetében, tudniillik a gitárvirtuóz Barta Tamást Karácsony János váltotta a zenekarban. Miután Barta disszidált az Egyesült Államokba, nem engedték megjelenni, a Los Angelesben felvett, második angol nagylemezüket, s visszaparancsolták a boltokból a Bummm! című albumukat. Az új gitáros új stílusnak nyitott ajtót.

Gitáros barátság

A Hungáriában játszó Barta Tamás és a Ferm tagja, Karácsony János ismerték egymást, nagyokat rögtönöztek Barta Izabella utca 39/b szám alatti lakásában. Aztán James bandája egyesült a Zé-Gé-vel, így megalakult a Generál. Itt Révész Sándor mellett a másik frontember Karácsony lett. Nem csupán pompásan gitározott, de fantasztikusan énekelt.

 

A Generál 1974 nyarának végén érkezett haza NDK-turnéjáról. A reptéren Karácsony Jánost az LGT technikusa, Weisz Tibor, alias Rozoga várta, hogy Laux Józsefhez fuvarozza a Bem rakpartra. A zenekarvezető három percet adott a gitárosnak, döntse el, beszáll-e Barta helyére a Loksiba. James nem használta ki a száznyolcvan másodpercet, azonnal igent mondott.

Amúgy 1977-ben Solti Jánost is a Generálból csábította el a Locomotiv. S ha már Generál, és Lengyelország: James helyét Paczári Károly vette át, vele rögzítették 1975-ben az angol nyelvű Rockin’ and Rollin’ korongot a varsói PWSM stúdióban.

A Loksi ’73-ban a Sopoti Táncdalfesztiválon sikerrel tolta a Rock Yourself! szerzeményét, ami a Ringasd el magad! angol verziója.

Nosza a Polskie Nagranina kiadott egy LGT-kislemezt a fesztivál számmal az A oldalon, a B-n pedig Tadeusz Woźniak: Zegarmistrzswiatla dalával. Angolul, The World Watchmaker címmel.

Lengyelországi sikerek

A Loksi egyhónapos turnét bonyolított Lengyelországban, majd nekiveselkedtek az új nagylemez megírásának. Pontosabban egyszerre két albumot készítettek, a Mindig magasabbra mellett Kovács Kati Közel a naphoz című lemezét, a második közös anyagukat.

Ezen előzményeket követően jött a banda első koncertalbuma, a Locomotiv GT in Warsaw. A buli a fővárosi Sala Kongresowában zajlott, azt rögzítették, s mindenféle utómunkát mellőzve préselték vinylre. Persze az élő lemezre nem fért rá a teljes koncert. A 13 számból kilenc került a korongra, köztük az intro és outro, az Ülök a járdán tűzoltózenekari feldolgozása, ami nem fért rá a Mindig magasabbra számai közé. Az eredeti dal I Love You Warsaw címmel és szöveggel hangzik el, ami a korábban meg nem jelent All Aboard lemezen szól, mint I Love You Frisco.

A Loksi ezen sikerszámát a The Temptations 1972-es Papa Was a Rolling Stone szerzeménye ihlette.

Új zenész, új korszak

Az Intro című instrumentális szám kizárólag ezen a lemezen hangzik el. Vélhetően a jazzrockhoz szokott vájtfülű lengyel hallgatóságnak kívántak kedvezni.

A Forgotten Word, azaz az Egy elfelejtett szó, miként a dalok többsége, az 1975-ös stúdiólemez, a Mindig magasabbra címűn szerepel. Hallani ezt az ekkortájt forgó, majd 1976-ban bemutatott Szépek és bolondok főcímdalaként, a filmet Szász Péter rendezte.

Ezen az albumon játszott első ízben Karácsony James. A gitárszólamból és az énekből világosan kiderül, rajta kívül más nem igazán tudta volna pótolni Barta Tamást. Az előző, az első angol nyelvű korongon még Barta hallható, aki a számok zömét szerzőként jegyezte. A kiadás évében, ’74-ben fölvett All Aboardon, ami nem jelenhetett meg – azon már jóvalta kevesebb a Barta Tamás-szerzemény. Az 1976-os Motor City Rockot Csehszlovákiában rögzítették, amikor a magyar nyelvű Locomotiv GT V-öt, amit aztán Laux József disszidálása miatt betiltottak.

És jött a doktor, úgymint And the Doctor Came. A szám a következő három élő album közül kettőn szerepel. A Kisstadion 1980-ról lemaradt. Ez Beatrice-LGT-Omega közös lemeze, méghozzá szimpla korong, így nemcsak a hatalom által kisvártatva eltiport Beatrice blokkját, de a Loksiét szintén megnyirbálták.

Egy siófoki élő változat 1981-ból az Albummmon kapott helyet, majd rákerült a négyórás bulit szemléző Búcsúkoncert albumra 1992-ben. A Nyugati pályaudvaron összesen öt teltházas koncertet tartottak ‒ a Postabank hathatós támogatásával.

Elhangzik az Ülök a járdán tűzoltózenekar nélkül, majd az eredetileg Kovács Katinak írt Szólj rám, ha hangosan énekelek (Tell Me If I’m Singing Too Loud). Ezt a Mindig magasabbra album mellett az All Aboardra szintén felvették.

A legrégibb Loksi-dal a korongon a Serenade (To My Love If I Had One), Szerenád – Szerelmemnek, ha lenne az 1972-es Ringasd el magad korongról (ezen még Frenreisz Károly muzsikált Somló Tamás helyén). Az eredeti Presser-blues egy zongorára íródott, ám a Varsói koncerten átmennek az Arra mennék énbe.

A bombasikerű, minden Locomotiv-koncert kötelező darabja, a Neked írom a dalt teljesen Presser Gábor szerzeménye. A poprock-emlékezet úgy tartja, a szöveget a turnébuszban, elemlámpa fényénél írta a zenész.

A maradék

A lemaradt dalokat két kislemezen adták ki Lengyelországban. A Higher and Higher, a Mindig magasabbra intrója kísérteties hasonlóságot mutat az 1973-as Earth, Wind & Fire Evil című számának bevezetőjével.

Az EP B oldalán a szintúgy állandó Loksi koncertdarab, az Álomarcú lány, Lady of the Night.

A másik kislemezen a Ringasd el magad, Rock Yourself és a Serenada – Blues. Az első az Arra mennék én, ami átfolyik egy blues rögtönzésbe, Presser zongoraszólójával.

Jól érezhető az élő albumon, ahogy az LGT követte az USA-ban hallottakat – miáltal már az az All Aboard lemez is erősen funkys lett (volna) –, s hangzásában, ritmikájában erős a funk hatás, továbbá Karácsony James érkezésével kialakult a háromszólamú körbeéneklés, miszerint szinte minden sort más ad elő, ami szintén az amerikai funky bandákat jellemezte.

A Locomotiv GT in Warsaw jól futott a béketáborban, lévén 750 ezer darab ment el belőle a vasfüggönyön innen.

 

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – december 2.

Az MVM Classic&Club ünnepi koncertjei, szakmai program a magyar animáció nemzetközi elismertetéséért, Kandela Vándorfesztivál a Balaton-felvidéken, magyar filmzenei vetélkedő diákoknak.

Pici bácsi volt az izzó földmag, mi csak megpróbáltuk megszólaltatni a fejében szóló hangokat

Borlai Gergő és Szebényi Dániel, akik a Póka Egon Művészeti Akadémia tanárai, és Cséri Alexandra, a PEMA ének szakos hallgatója is közreműködött Presser Gábor 403 billentyű című életútkoncertjén. Velük beszélgettünk.

Minden idők legjobb magyar rocklemezei

13+1-es szubjektív összeállításunkban a magyar rocktörténet legjobb lemezeit vesszük számba.

A rock and roll az nem egy tánc – a 2010-es évek Szigete

A szubjektív visszaemlékezés harmadik, utolsó része, mely még a pandémia előtt időkre, a 2008 és 2018 közötti időszak eseményeire fókuszál.