Somló Tamás
Nélküle nem mehetett tovább az LGT zenevonata – 10 éve halt meg Somló Tamás
Tíz éve, 2016. július 19-én hunyt el Somló Tamás zenész, énekes, a Locomotiv GT tagja, az Álomarcú lány, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című LGT-slágerek zenéjének szerzője.
Július 19-én történt
„Szerintem egy művésznek mindig az a feladata, hogy újrafogalmazzon dolgokat. Sok újat nem tudunk mondani, hiszen ugyanarról szólnak a filmek, a regények, a festménynek, viszont épp attól lesz izgalmas, hogy egy ember által újraértelmeződnek jól ismert dolgok” – mondta a ma hatvanegyedik születésnapját ünneplő Artisjus-díjas fuvolaművész, Horgas Eszter, a klasszikus zene, a jazz, a világzene és a crossover meghatározó előadója, aki számos albumot készített, és olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Vukán György, Balázs János vagy Tony Lakatos.
Zenélni önmagában is emelkedett állapot – Gerendás Péter 70
A hetvenes évek második felében a Latin-Amerika világát idéző Láma együttes vezetőjeként ismerhettük meg, a kemény rock tündöklése idején a Locomotiv GT-vel és Zoránnal is sikeresen turnézott, majd pár éves norvégiai vendéglátózás után a rendszerváltozás környékén szólistaként bukkant fel újra. Azóta másfél tucat önálló nagylemezt jelentetett meg. Emellett (lírai) dalokat írt többek között Zoránnak, Koncz Zsuzsának, Katona Klárinak és Friderikának, illetve számos színházi darabhoz komponált zenét. Kilenc gyermek édesapja. Gerendás Péter ma ünnepli hetvenedik születésnapját.
November 17-én történt
„Hiszek a klasszikusok modernségében. Hiszek a tiszta beszéd ábécéjében és a magyar nyelv Arany János-i törvényeiben. Hiszem, hogy az élményt és szórakozást nyújtó színház az ország munkakedvének pénzben ki sem fejezhető ösztönzője és emberi fejlődésének formálója” – vallotta anno színházi credójában az 1911. november 17-én született Kossuth-díjas színművész, Básti Lajos.
November 14-én történt
„Minden tudományban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is” – fogalmazta a neves természettudós, feltaláló bencés szerzetes, a kísérleti fizika kiváló művelője és oktatója, Jedlik Ányos, akinek 1859-ben ezen a napon készült el egyik leghíresebb találmánya, a dinamó.
Karácsonytól változott az LGT hangzása
Az 1975-ös esztendő fordulópont a Locomotiv GT történetében, tudniillik a gitárvirtuóz Barta Tamást Karácsony János váltotta a zenekarban, miután Barta disszidált az Egyesült Államokba.
Július 19-én történt
„A zene közkincs, mindenki kicsit ért hozzá, így csak azzal lehet kitűnni, ha valaki alaposan kitanulja az elméleti részt is a hangszerjáték mellett. Emellett párhuzamosan valamilyen humán tárggyal is foglalkozni kell főiskolán vagy egyetemen. Azt mondanám, hogy nem szabad úgy ráállni a zenére, hogy én csak abból akarok boldogulni. Ahhoz kicsi az ország és a zenei piac is” – állította Somló Tamás, az LGT 2016. július 19-én elhunyt zenésze, énekese, zeneszerzője.
Karácsony James: Három percem volt, hogy válaszoljak
Hogyan lett Karácsony Jánosból James, majd Indián, és hogyan lett a Ferm, majd a Generál és az LGT gitárosa? Megtudhatjuk a Hajógyár Életút sorozatában.
December 19-én történt
Ma ünnepli születésnapját Csányi Sándor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, akit egyebek mellett olyan népszerű filmekben láthattunk, mint a Kontroll, a Kaméleon, a Poligamy, a Coming Out, a Rokonok, valamint a Szabadság, szerelem.
November 17-én történt
Ma van Budapest születésnapja, ugyanis 1873. november 17-én Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget egyesítésével jött létre Budapest. 1950-ben megalakult a huszonkét kerületből álló Nagy-Budapest. 1994-ben Soroksár önálló közigazgatási egységgé vált, és ezzel huszonháromra nőtt a főváros kerületeinek száma.
Öt Sándor Pál-film, amelyek nélkül sokkal szegényebb lenne a világ
Sándor Pál filmrendező és producer egyike azon művészeknek, akik a 20. század második felében maradandó nyomot hagytak a magyar kultúrán. Most öt ilyen „nyomból” állítottunk össze egy szubjektív válogatást.
Fábián Juli, Siklósi Örs, Somló Tamás és DJ Palotai előtt tiszteleg a Strand Fesztivál
A Strand Fesztivál legfontosabb útjait és tereit hazai zenészekről – Fábián Juliról, Siklósi Örsről, Somló Tamásról és DJ Palotairól – nevezi el. A fesztivál így állít emléket és tiszteleg a művészek előtt, akik már nem lehetnek közöttünk.
Július 19-én történt
Az 1879-ben ezen a napon született Móra Ferencet elsősorban a Kincskereső kisködmönről és A didergő királyról ismerjük. Talán kevesen tudják róla, hogy az ő, életében ki nem adott, később pedig cenzúrázott formában megjelent regénye alapján készült a Hannibál tanár úr című film.
Örök lázadó – Baksa-Soós János 75 éve született
Hetvenöt éve, 1948. szeptember 20-án született Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova énekes, képzőművész, performer, az egykori legendás Kex együttes vezéregyénisége, a magyar underground meghatározó alakja.
Július 19-én történt
1850-ben ezen a napon született Czigler Győző építészmérnök, aki olyan épületeket tervezett, mint a Rózsák terei görögkatolikus templom, a Központi Statisztikai Hivatal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több pavilonja, 1879-ben pedig Móra Ferenc író, újságíró (képünkön).
A zenebohóc, aki beírta magát a rocktörténetbe
1947. november 17-én született Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja, a Locomotiv GT tagja.