Egymillió fontos bankó, Egy krajcár története, Egy dollár, 300 000 pengő az utcán, Hét tonna dollár… címek az elmúlt 120 év filmterméséből, amelyek sejtetni engedik, hogy a pénz igen fontos szerepet játszik a magyar filmművészetben is.

dollarpapa_003_16.jpg
Dollárpapa. Forrás: Nemzeti Filmintézet / Filmarchívum

Sok magyar film cselekményét mozgatja a pénz (vagy éppen annak hiánya). Gyakran bukkannak fel olyan hősök, akik Pillanatnyi pénzzavarban vannak (Martonffy Emil 1938-as filmjének címével szólva), és emiatt keverednek vicces vagy teljesen őrült kalandokba. Az 1980-as évek filmjei azonban sokkal komorabb hangnemben tárgyalják a témát, szereplőik egyre kétségbeesettebben hajszolják a pénzt. Míg a korábbi alkotások pozitív végkicsengése gyakran „a pénz nem boldogít” mondásra rímelt, ezekben a filmekben már megoldhatatlan problémákat generál a nincstelenség. A Dögkeselyű (András Ferenc, 1982) hőse például a tőle elrabolt összeget akarja mindenáron visszaszerezni, az Egy teljes nap (Grunwalsky Ferenc, 1988) taxisát adóssága szorongatja. A Kicsi, de nagyon erős (Grunwalsky, 1989) börtönviselt főszereplője pedig már szinte kedvtelésből rabol, miközben görcsösen bizonygatja, hogy ezzel a létminimumot próbálja biztosítani családjának.

Viszont az sem mindig jó, ha Pénz áll a házhoz (Balogh Béla, 1939). A gyors meggazdagodásról szőtt álmokat fordítják ki azok a filmek, amelyekben valaki hatalmas vagyonhoz jut, mégis azt kívánja, bárcsak ne lenne egy garasa sem. A beszédes című Segítség, örököltem! (Székely István, 1937) főszereplői például meglehetősen idegenül mozognak az előkelő budai kastélyban, ahol a személyzet mélységesen megveti őket, és a vőlegényjelölt sem a lány szépsége miatt bukkan fel. Az örökös (Palásthy György, 1969) című filmben a százmillió dolláros amerikai gyár várományosát egyetlen dolog érdekli: hogy visszatérhessen a saját hétköznapi életéhez.

A nincstelenség és a vagyonosság mellett egy harmadik eset is létezik: amikor valójában nincs, de mindenki azt hiszi, hogy van pénze az embernek. Számos vígjáték és szatíra alaphelyzete: hogyan viselkedik a környezete azzal, akiről megszimatolják, hogy pénze van. Ennek egyik legszomorúbb példája A Noszty fiú esete Tóth Marival (Gertler Viktor, 1960), de a téma kíméletlen társadalomkritika és fergeteges vígjátéki helyzetek felvezetésére is alkalmas. Az Egy tál lencse (Farkas Zoltán, 1941) című alkotásban például egy idős földbirtokost már évtizedek óta udvarol körbe nyájasan az álrokonság, és abban a reményben, hogy az örökségből nekik is jut valami, mindent hajlandók eltűrni tőle.

654.jpg
A Noszty fiú esete Tóth Marival

Ebből a gondolatból egy másik is következik: pénzre tulajdonképpen nincs is feltétlenül szükség ahhoz, hogy az ember sikeres legyen, elég, ha megteremti a gazdagság látszatát. Ez persze egyenes út a szélhámossághoz, amiről a filmek sem állítják, hogy helyes dolog. Ahhoz viszont épp elegendő, hogy a hős néha viccesen megleckéztesse sznob ismerőseit. A Mágnás Miskában (Keleti Márton, 1948) például az előkelő társaságból természetesen senki nem ismeri fel az úrnak beöltözött lovászfiút.

A filmbeli mesés vagyonok forrása pedig leggyakrabban a messzi Amerika. A dúsgazdag „amerikai nagybácsi” alakja – aki a legváratlanabb pillanatban tér haza vagy éppen szenderül jobblétre – már nagyon korán megjelent a mozivásznon. Akár létezik, és valóban tőle származik az örökség, akár nem létezik, csak a nevével élnek vissza, rokonai életét mindenképpen megváltoztatja a feltűnése. Alakja olyan filmekben is tovább él, mint A veréb is madár (Hintsch György, 1968) vagy a Valami Amerika (Herendi Gábor, 2002).

A vágyak és álmok médiumában, a filmben mindenesetre úgy tűnik, sokkal több mesés meggazdagodástörténetet látunk, mint a valóságban. Erre reflektál a Mese a 12 találatról (Makk Károly, 1956) narrátora a totószelvények fölé görnyedő kisembereken élcelődve: „Lám ez a sok ember, ez mind-mind-mind a tizenkettes találatról álmodik, a mesebeli sült galambról, amely egyedül az ő szájába repül. A szárnya alatt legalább ötszázezer forinttal.”

Vajda Boróka teljes írása a Magyar Kultúra magazin 2024/5. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy első kézből olvashassa!

Pesti mese (1937)

Rendező: Gaál Béla, forgatókönyvíró: Vadnai László, operatőr: Eiben István, szereplők: Turay Ida, Páger Antal, Kabos Gyula, Dobos Annie, Békássy István, Mezey Mária

A pénz, a mesés örökség nem mindig áldás, sőt néha fenekestül felforgatja az ember életét. Így történik ez a mindenki által csak Copfosnak hívott Kiss Klárival (Turay Ida), aki egy kalapszalon alkalmazottjaként dolgozik. Ő maga nem sejti, hogy amerikai nagybátyja részéről hatalmas vagyon örököse, ezért nem is érti, hogy főnökei, akik addig csak szekírozták, hirtelen miért kezdenek feltűnően nyájaskodni vele.

Bár a film egy előkelő belvárosi kalapszalonban játszódik, a szereplők mégis mind anyagi gondokkal küszködnek – ami pár évvel a gazdasági világválság után a nézők nagy részének is ismerős élmény lehetett. Copfos nem keres sokat, mégis ő az egyetlen, aki pontosan fizeti a lakbért. Titkos szerelme, Kubik, a kihordófiú (Páger Antal) érettségire készül, mert iskola helyett pénz kellett keresnie. A kalapszalon tulajdonosnője (Dobos Annie) pedig öccse, Feri (Békássy István) tékozló életmódja miatt úszik az adósságban. Ekkor Copfos levelet kap az amerikai banktól, az angol szöveget viszont senki más nem tudja elolvasni, csak Feri, aki nővérével együtt kapva kap az alkalmon. Copfosnak nem mondják el, hogy három és fél millió pengő várományosa, ellenben elkezdik magukhoz édesgetni, hogy a hozományából meggazdagodjanak. Kubiknak viszont nem tetszik ez az új, kikent-kifent, elegáns ruhákba bújtatott Copfos.

Mire a lány tudomására jutnak a tények, már másra se vágyik, mint hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba, amikor még csak egyszerű kis masamód volt, és nem a pénzéért, hanem önmagáért szerették. A Pesti mese, mint a címe is jelzi, a valóságtól kissé elemelt romantikus átváltozástörténet a harmincas évekből, amely azt üzeni a nézőnek, hogy nem a pénz az, ami boldoggá tesz.

A férfi mind őrült (1937)

Rendező: Gertler Viktor, író: Török Rezső, forgatókönyvíró: Török Rezső, Vitéz Miklós, operatőr: Eiben István, szereplők: Jávor Pál, Lázár Mária, Páger Antal, Vaszary Piri, Dénes György, Pethes Sándor

Sóváry Gábor (Jávor Pál) festőművész nem áll a legjobban anyagilag, úgy is fogalmazhatnánk, egy vasa sincs. Karrierjét ügyes trükkel próbálja beindítani: az újságokban elhíreszteli, hogy külföldön nagyszerű művészi sikereket ért el, hátha a népszerű festő imázsával könnyebben jut megrendelésekhez itthon is. Ám a látszatot fenn is kell tartani: a Grand Hotelben megszállni, esténként mulatni, és nem sajnálni a borravalót sem. Mindez már nehezebben kivitelezhető, ha az embernek továbbra sincs pénze.

És az még csak a kisebbik baj, hogy a szállodatitkár (Dénes György) egyre hevesebben követeli a számlák kiegyenlítését, de a vonzó brazil özvegy (Lázár Mária) előtt azért már mégsem lenne jó szégyenben maradni. Sóváry először igyekszik költséghatékony randevújavaslatokkal előállni, de amikor már sehogy sem tud kibújni a fizetés alól, egyszerűen elmenekül a találkáról. Szerencséjére – mint ahogy az egy vérbeli romantikus vígjátékban illik – némi kalamajka után beindul a szekere, és rendezni tudja a helyzetét.

A szegény férfi és a tehetős nő közötti kínos státuskülönbséget a film egy jó időben érkező művészeti kitüntetéssel simítja el, a korszak elvárásainak eleget téve. Különlegessége ezzel szemben, hogy Jávor Pál ezúttal – ha nem is teljesen, de egy-két szórakoztató jelenet erejéig – kilép a magabiztos hódító szerepköréből, és komikusi erényeit is megcsillogtatja.

Tökéletes férfi (1939)

Rendező: Szlatinay Sándor, író: Zalabéri Horváth János, forgatókönyvíró: Orbók Attila, operatőr: Icsey Rudolf, szereplők: Jávor Pál, Simor Erzsi, Pethes Sándor, Dán Etelka, Petur Ilka, Mihályfi Béla

Nem egy örökség, de egyetlen bankjegy választja el egymástól Hámor Dollyt (Simor Erzsi) és Bardó Gábort (Jávor Pál). A bankelnök lánya és a földbirtokos fiatalember már régóta jegyesek, fülig szerelmesek egymásba, annak ellenére, hogy a konfliktus csírája már ott van a kapcsolatukban. Gábor vidéken érzi jól magát, a föld közelében, legszívesebben el sem szakadna szeretett birtokától, míg a modern nő, Dolly nem érti, miért nem hajlandó gyakrabban felruccanni a csillogó fővárosba.

TökéletesFérfi00430059.jpg
Tökéletes férfi. Forrás: Nemzeti Filmintézet / Filmarchívum

A valódi problémák akkor kezdődnek, amikor Hámor bankelnök (Mihályfi Béla), a büszke atya leánya képét rakatja az újonnan kibocsátott bankjegyre. „Milliók kezén fordul meg majd a képem, közismert leszek!” – lelkesedik Dolly, de Gábornak nem nagyon van ínyére a dolog. És valóban, a hírnév egészen megváltoztatja a lányt, akit innentől kezdve ismeretlen férfiak kérnek fel táncolni, és tucatjával kapja a rajongói leveleket. A bankjegy végül mindannak jelképévé válik, amit a férfi elutasít: a fényűző életnek, a csillogásnak, a léhaságnak. „A vőlegényed vagyok, és nem tűröm… hogy primadonna legyél, hogy sztár legyél, hogy újságoknak nyilatkozzál!” – tajtékzik Gábor, mire Dolly hozzávágja a jegygyűrűt. Néhány hét különélés alatt viszont kiderül, hogy Gábor még mindig szereti a lányt, és Dolly is felismeri, hogy számára ki a tökéletes férfi.

A főszereplők történetében a vagyoni helyzet valójában mellékes, hiszen egyikük egy milliomos gyermeke, másikuk pedig tekintélyes méretű föld birtokosa. Annál inkább előkerül a napi megélhetés kérdése a mellékszereplőknél. Leonidas, a banktitkár (Pethes Sándor) menthetetlenül beleszeret a szórakozóhely bájos énekesnőjébe (Dán Etelka), akiről nem sejti, hogy négy testvérét és munkanélküli édesapját kénytelen eltartani egyedül. Bardóék szolgálólánya pedig azért nevezi (teljesen esélytelenül) a szerelmét a Tökéletes férfi pályázatra, hogy stafírungot vegyen belőle. Ők, a kevésbé tehetősek végeredményben csak egymásra számíthatnak a filmben.

Dollárpapa (1956)

Rendező: Gertler Viktor, író: Gábor Andor, forgatókönyvíró: Darvas Szilárd, Gádor Béla, operatőr: Eiben István, szereplők: Darvas Iván, Rajz János, Mányai Lajos, Ráday Imre, Somogyi Erzsi, Horváth Júlia

„A pénz úgyis oda megy, ahol az hiszi, hogy már van belőle” – foglalja össze velősen a lényeget a főszereplő Gertler Viktor filmjében.

Peretnek századfordulós kisvárosában már azelőtt mindenki a Koltay család amerikai nagybácsijából él, mielőtt hazaérkezne. A család tartozik a banknak, a boltosnak, az orvosnak, a szabónak és a péknek is, akiket minden alkalommal azzal intenek türelemre, hogy majd az amerikai örökségből fizetnek. Nem csoda, hogy amikor Hoffmann Tamás, a  „dollárpapa” (Rajz János) szerény felöltőjében leszáll a vonatról, az egész város kitörő lelkesedéssel fogadja. Csak az egyik Koltay lány körül – nem minden hátsó szándék nélkül – legyeskedő fiatal ügyvéd, Szekeres Jenő (Darvas Iván) jön rá, hogy a bácsi valójában nemcsak hogy nem milliomos, de összesen tíz dollárt hozott haza.

A minden hájjal megkent Szekeres felismeri a helyzetet: innen nincs visszaút. A nagybácsi teljes vagyonát borravalóként elosztogatva rögtön megteremti a határtalan gazdagság látszatát, innen pedig már megy minden, mint a karikacsapás – pénzre pedig valójában nincs is szüksége. A hebegő Hoffmannt maga előtt tolva Szekeres üzleteket köt, kölcsönöket vesz fel és politikai posztokat nyer el, így amikor végül kiderül az igazság, a kompromittálódott kisvárosi arisztokrácia kénytelen ugyanúgy tovább játszani a színjátékot, mint ahogyan addig.

Gertler Viktor filmje kíméletlen szatíra, amelyben nem sok szimpatikus szereplő van: a Móricz Zsigmond-i hangulatú kisvárosban korrupt politikusok és ügyeskedő szélhámosok hada fogadja az egyszerű nagybácsit. Az elszámoltatás elmarad, Szekeres Jenő a film végén a Parlament lépcsőin lépked felfelé, hogy immár nagyban folytassa a játszmát.

Mese a 12 találatról (1956)

Rendező: Makk Károly, forgatókönyvíró: Bacsó Péter, Szász Péter, Békeffy István, Jenei Imre, operatőr: Eiben István, szereplők: Darvas Iván, Psota Irén, Peti Sándor, Somló István, Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Balázs Samu

Nem feltétlenül kell szélhámosnak lenni, hogy a vagyon ígérete addig elképzelhetetlennek tartott távlatokat nyisson meg az ember életétben. A Mese a 12 találatról hétköznapi hősei például mind úgy érzik, hogy egy kisebb összeg azonnal megoldaná minden problémájukat.

Vali, a kenyereslány (Psota Irén) például egy focista feleségének nővére, éppen csak megtűrt vendég a házban, melyet ő tart rendben. Léha udvarlója közli vele, hogy gazdag lányt szeretne elvenni. Károly bácsi (Peti Sándor) hiába a Tabán közkedvelt pincére, ha a felettese (Balázs Samu) úgy ugráltatja, ahogy neki tetszik. Bartha doktor (Somló István) és neje (Tolnay Klári) háza lassan teljesen beázik, de a kerületi ingatlankezelő nem hajlandó kijönni, mert a pénzes megbízókra tartogatják a munkaerőt. A történelemtanár Géza (Darvas Iván) pedig egy szűkös lakással és egy beteg mamával a háta mögött nem meri megkérni a bájos tornatanárnő (Ruttkai Éva) kezét.

mese_a_tizenket_talalatrol_001 másolat.jpg
Mese a tizenkét találatról. Forrás: Nemzeti Filmintézet / Filmarchívum

Ők négyen végső elkeseredésükben úgy döntenek, hogy kitöltenek egy közös totószelvényt, amely csodák csodájára 12 találatos lesz. Másnap négy öntudatos ember vág neki, hogy rendbe hozza az életét. Károly bácsi végre jól beolvas a főnöknek, csakúgy, mint Bartha a KIK vezetőjének, aki azonnal kivonul felújítani a lakását. Vali kidobja hozományvadász udvarlóját, Géza pedig végre megkéri Kató kezét. Mire kiderül, hogy a sok telitalálat miatt szinte elenyésző a nyeremény összege, tulajdonképpen már mindannyian jó úton vannak a boldogság felé – aminek eléréséhez, úgy tűnik, egyáltalán nem is volt szükség a pénzre, csak magabiztosságra.

A Mese a 12 találatról az ötvenes évek egyik legkülönlegesebb filmje, amely amellett, hogy felszabadultan viccel a korszak tabuival (szerencsejáték-őrület, a focistáknak tett engedmények, a tanári fizetés), már ekkor bátran áttörte a „negyedik falat”. A Várkonyi Zoltán hangján megszólaló narrátor nemcsak mulatságos kommenteket fűz a látottakhoz, hanem időnként megszólítja a szereplőket, vagy egyenesen belenyúl a történések folyamába. A film végén például kikérdezi az erkölcsi tanulságot Gézától, aki némi habozás után rávágja:

„Az életben a legfontosabb a szív.” „De néha azért egy kis pénz sem árt, igaz?” – replikázik a mesélő.

 

Vasvirág (1958)

Rendező: Herskó János, író: Gelléri Andor Endre, forgatókönyvíró: Küllő Miklós, operatőr: Szécsényi Ferenc, szereplők: Avar István, Törőcsik Mari, Várkonyi Zoltán, Illés Tibor, Dajka Margit, Váradi Hédi

A pénz, illetve annak hiánya határozza meg a Vasvirág szereplőinek sorsát is. Pettersen, a munkanélküli kelmefestő (Avar István) és az árva Vera (Törőcsik Mari) mindketten szegénységben tengetik napjaikat. A fiú alkalmi fuvarosmunkát vállal, a lány állásinterjúra megy, amikor találkoznak. Szerelmük hamar lángra lobban, de a kilátásaik nem túl jók: Pettersen összetákolt viskójában nem tervezhetnek közös életet.

Vera főnöke a mosodában (Várkonyi Zoltán) szemet vet a csinos lányra, és pontosan tudja, mit kell ígérnie, hogy magához édesgesse. A lány leghőbb vágya, hogy egyszer táncosnő legyen, mint az édesanyja, és ezt az álmát, úgy érzi, nem tudja a nélkülöző Pettersen mellett megvalósítani, bármennyire törekedjen is a fiú. Így döntenie kell a becsületes, de keserves élet és a morális megalkuvás árán elérhető jómód között.

A főszereplők drámája abból fakad, hogy szegénységük miatt teljes mértékben kiszolgáltatottak. Rajtuk nem segít váratlan örökség, nem jön rendbe csodaszerűen a kapcsolatuk, hanem vállalniuk kell a felelősséget a döntéseikért. Herskó János filmje – melyet Gelléri Andor Endre írói világa inspirált – végig a valóság talaján marad, de sejtelmes fény-árnyék hatásaival és meghitt párbeszédeivel mégis képes lírai hangulatot teremteni.

A pénzcsináló (1964)

Rendező: Bán Frigyes, író: Tolnai Lajos, forgatókönyvíró: Bencsik Imre, operatőr: Forgács Ottó, szereplők: Pécsi Sándor, Gobbi Hilda, Egri István, Békés Itala, Ungváry László, Esztergályos Cecília

Szekeres Jenőéhez nagyon hasonló karriert jár be Bányai Péter (Pécsi Sándor) is, bár neki – legalábbis eleinte – még szüksége van fizikai hamisítványra. A Dollárpapa és A pénzcsináló is negatív képet fest a romantikus emlékű boldog békeidőkről, kisebb és nagyobb hatáskörű csalók gyülekezetéről rántva le a leplet.

Penzcsinalo_1964_Banki-Laszlo_P2008.312.1.jpg
A pénzcsináló plakátja. Forrás: Nemzeti Filmintézet / Filmarchívum

A film hőse, az egyszerű írnok Bányai annyiban mégis különbözik Szekerestől, hogy ő kevésbé ért a szélhámossághoz, először csak családja mindennapi szükségleteit szeretné fedezni hamis bankók gyártásával. Rendkívül hasznos grafikusi képességeire is csak akkor eszmél rá, amikor a legkisebb lányának házi feladatként lerajzolt ötforintossal anyósa véletlenül bevásárol a piacon. Neki eszébe sem jutna ebből hasznot húzni – nem így a nagy álmokat dédelgető mamának (Gobbi Hilda), aki attól a perctől fogva nem hagy nyugtot a szerény kishivatalnoknak.

Bár többször is megfogadja, hogy kiszáll, Bányai vagyona szépen növekszik, és az új konyhabútortól egy szempillantás alatt jut el a vidéki kastély vásárlásáig. Miközben a társadalmi ranglétrán is gyors tempóban halad felfelé (hála a saját kezűleg legyártott kutyabőrnek), egyre jobban érzi magát a főurak kártyapartijain.

A pénzcsináló lezárása hasonlóan hátborzongató, mint a Dollárpapáé, és szintén nem óvatoskodik a néző arcába vágni a tanulságot: a pénz hatalma ellenállhatatlan, a korrupció pedig megállíthatatlan, és annál hatékonyabb, minél magasabb körökben zajlik.

Másfél millió (1964)

Rendező: Palásthy György, forgatókönyvíró: Tabi László, Palásthy György, operatőr: Hegyi Barnabás, szereplők: Makláry Zoltán, Kiss Manyi, Avar István, Agárdi Gábor, Hacser Józsa, Békés Rita, György László

A hirtelen jött vagyon mesebeli történetén csavar egyet a Másfél millió című szatíra, s ezzel humorosan tart görbe tükröt a (Kádár-kori és egyben az összes olyan) társadalomnak, amely a becsületességet már-már agybajnak tekinti.

Tóth Mihály éjjeliőr (Makláry Zoltán) negyven év munka után a nyugdíjazására készül. A derék öregúr utolsó éjszakáján a jól megérdemelt kitüntetéséről álmodozva elszenderedik, és mire felébred, leég az egész fatelep. A kár másfél millió forint, de mivel bűnössége nem bizonyítható, Tóthot elengedik. Mélységesen leverten ér haza, ahol felesége (Kiss Manyi) elújságolja neki, hogy éppen másfél millió forintot nyert a lottón.

masfel_millio_008 másolat.jpg
Másfél millió. Forrás: Nemzeti Filmintézet / Filmarchívum

Első útja az üzem igazgatójához vezet, aki közli vele, hogy az országos viszonylatban bagatellnek számító kárt a minisztérium már rég elkönyvelte, ezért nincs módjuk az összeget elfogadni tőle. Innentől kezdve Tóth mást sem csinál, csak különböző hivatalokat keres fel, és igyekszik elérni, hogy valaki visszavegye tőle a másfél milliót. Ezt persze sem pénzéhes családtagjai, sem az udvarias hivatalnokok vagy a rafinált csalók nem értik.

A nyeremény átvétele után például rögtön egy rámenős szélhámosba (Sinkovits Imre) fut bele, aki előbb beteg édesanyjára, majd saját szorult helyzetére hivatkozva igyekszik kisajtolni valamit az öregből. Tóth válaszul elmondja, hogy nagyon szívesen segítene rajta, de a pénzt vissza kell adnia a népgazdaságnak, hogy visszaszerezze a becsületét. A szélhámos kis tanácstalanság után olyan hahotára fakad, hogy a könnye is kicsordul, és azt mondja, hogy elengedi Tóthot, mert ilyen jó mesét még ő sem tudna kitalálni.

A tanácstalan öregúr elcsoszog, és felkeresi a minisztériumot, egy ügyvédet, majd egy újságírót, de mindenhol azt gondolják, hogy viccel, vagy egyszerűen elmebeteg. Pedig a családja által rászabadított ideggyógyász is megállapítja: „Becsületes. Más baja nincs.” A humoros történet a film végére már egészen kiábrándító képet fest a társadalomról, Tóth bácsinak pedig nincs más választása, minthogy eljátssza a saját halálát – és végre valahára végrendeletben hagyja az államra a másfél milliót.

Ez az összeállítás a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívummal együttműködésben jött létre. Több említett film is elérhető kiváló minőségben, felújítva a Filmio kínálatában.