Régi korok karácsonya

Egyéb

A Várkert Bazár ad otthont a Szabadtéri Néprajzi Múzeum karácsonyi hagyományokat, szokásokat bemutató, Angyal zenéje, gyertyafény – Régi korok karácsonya című kiállításának, mely november 24-én nyílt meg. A két intézmény együttműködésének köszönhetően a látogatók fotók, tárgyak, karácsonyfák és díszek által ismerhetik meg a vidéki Magyarország ünnephez kötődő szokásainak, hagyományainak kialakulását.

Az érdeklődők megtudhatják, mivel pótolták a 20. század elején az ünnepi fenyőt, ha nem volt, valamint azt is, milyen lehetett a feldíszített muskátli, a mestergerendáról lógó boróka, a töviskarácsonyfa vagy a lúdtollal bevont gyümölcsfaág. A kiállításon fotók, tárgyak, karácsonyfák, díszek sokasága idézi meg, hogyan ünnepeltek a paraszti világban és a városi otthonokban. Az érdeklődők azt is megtudhatják, mekkora értéknek számított a szaloncukor, és hogyan tréfálták meg a gyerekeket a szép csomagolásba rejtett fagyasztott zöldségekkel. A kiállítás végigkalauzolja a látogatókat a karácsonyfaállítás gazdag történetének egyes időszakain, egyszerre láthatják, hogyan dekorálták a karácsonyfákat, hogyan változott a divat és mit jelképeztek a fákra kerülő díszek és édességek.

 

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum küldetésének érzi, hogy nyitott, látogatóbarát és szolgáltató múzeumként a falain kívül is bemutatkozzon és együttműködjön olyan társintézményekkel, mint a Várkert Bazár. Az Advent a Várkert Bazárban elnevezésű rendezvénysorozat kiemelt része az Angyal zenéje, gyertyafény – Régi korok karácsonya című kiállítás.

A tárlat november 25-től január 6-ig, keddtől vasárnapig tekinthető meg 10.00 és 18.00 óra között. Az ünnepi emlékeket felelevenítő kiállítás november 27-től pedig meghosszabbított nyitvatartással, keddtől vasárnapig 10.00 és 20.00 óra között várja a látogatókat annak érdekében, hogy a Várkert Bazárban és az Ybl Miklós téren megrendezett adventi forgatagból betérő vendégek átélhessék a régmúlt idők meghitt karácsonyi hangulatát.

 

További információ: www.varkertbazar.hu

Foto: varkertbazar.hu