A Veres 1 Színház szervezésében megvalósuló Mézesvölgyi Nyár különleges vállalása egy rendkívüli operettgála. Pest megye legnagyobb összművészeti fesztiválja évről évre exkluzív produkciókat, külföldi sztárvendégeket vonultat fel. Az idei nyárra olyat is terveztek, amit a közönség kizárólag a veresegyházi szabadtéri színpadon láthat.
„Nem szeretem a kategorizálást, amikor sorompóval választják szét a prózai és zenés színészeket. Csak színészek vannak. Ezt az estet éppen ennek bizonyítására tervezzük. Megmutatjuk, hogy nincsenek áthághatatlan műfaji korlátok. Oszvald Marika kiváló Arkagyina volt már egy Sirály-előadásban, Nagy Ervin pedig lenyűgöző bonvivánja egy Leányvásárnak. És hosszan sorolhatnám még a művészeink határátlépéseit. Mi tudjuk egymásról, hogy mit tudunk, ideje, hogy a közönség is velünk örüljön ennek – mondja Peller Károly, az est rendezője. – A felkérések önmagukban is nagyon viccesek voltak, olyan reakciókkal, mint például: Kétezer ember előtt? Te most szórakozol velem!, vagy olyannal, hogy: Ne is mondd a részleteket, nem érdekel, benne vagyok, bármi is lesz! – Büszke és boldog is vagyok a sok igentől és mindenki lelkesedésétől. És persze azért senki sem ugrik védőháló nélkül! A legjobbak állnak majd mellettük, akik régi vágyukat is valóra váltják azzal, hogy ilyen nagyszerű, főképp prózai előadásokban látható művészekkel kerülhetnek párba. Több köt össze minket, mint amennyi elválaszt.
A Nem rongyos élet! című estre érkezik Nagy Ervin, Sodró Eliza, Balázs Andrea, Kautzky Armand, Keresztes Tamás és Radnay Csilla is. Ám nem lesz Hajmási Péter, se Kolozsvár, se Jaj, cica Oszvald Marika, Peller Anna, Szendy Szilvi, Vörös Edit, Domoszlai Sándor és Kerényi Miklós Máté nélkül, valamint fellép maga a rendező, Peller Károly is. Ők segítik majd azokat a kollégáikat, akiktől a közönség (eddig) nem szokta meg, hogy a hungarikumnak minősülő magyar operett legnépszerűbb és mindenki által ismert slágereit hallja. Az egyedülálló operettgálán az is kiderül: kinek mi köze ehhez a műfajhoz, ki mit gondol róla, sőt még az is, hogy ki kinek a rokona.