Szabó Eszter nyerte a 2021-es Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat

Képző

Hatodik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy támogassa a kortárs magyar képzőművészeket, és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti világban. A tízezer euró összegű elismerés nyertese 2021-ben Szabó Eszter lett.

A döntősök munkáit a frissen nyíló, közép- és kelet-európai fókuszú magánmúzeumban, a Q Contemporary Andrássy úti épületében állítják ki.

A 2011 óta kétévenként meghirdetett
Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését
támogassa, és elősegítse a szorosabb képzőművészeti kapcsolatok kiépítését
Magyarország és a nyugat-európai országok között. A tízezer euró díjazású
elismerés nyertesét szeptember 18-án hirdették ki a Q Contemporary
magánmúzeumban. Mary McLoughlin és John Ward ír műgyűjtők, a Maurice Ward
szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai által alapított díjra idén beérkezett
66 pályázatból egy nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú
zsűri választotta ki az öt finalistát, majd közülük a nyertest, Szabó Esztert.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj zsűrije nemzetközi szakemberekből áll, és minden alkalommal változik. Elnöke idén az ír művészeti és kulturális menedzser, Mary McCarthy, a corki Crawford Art Gallery igazgatója.

Mary McCarthy beszédében kiemelte: Szabó Eszter munkáit frissnek, érettnek és magával ragadónak találták. Az új médiát és az animációt ötvözve új struktúrákat hoz létre, amelyek nemcsak fizikai, hanem személyes szinten is megragadják a befogadót. Műve kapcsolatot és új narratívát teremt a klasszikus festészet és a kortárs művészi jelenlét között, ami azért is izgalmas, mert mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy az emberi állapot évszázadok óta szinte változatlan. Ezenkívül a mű finom és sötét humorával felforgatja a hagyományos gondolkodásmódot, lehetővé téve, hogy az alkotó megszabaduljon a hagyományos osztályozásoktól és meghatározásoktól.

Szabó Eszter (1979) – a Leopold Bloom Díj történetének legtöbbször nominált alkotója – 2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, posztgraduális tanulmányait 2016-ban fejezte be a Le Fresnoy École Internationale des Arts Contemporains-ban. Egyéni és csoportos kiállítások keretében többek között már Párizsban, New Yorkban, Brüsszelben és több francia és német nagyvárosban is bemutatkozott.

A hétköznapi élet társadalmi viszonyaiból nyer inspirációt:

festményekből animált műveinek olyan megfáradt nőalakok a főszereplői, akik a mindennapi realitás fiktív elszenvedői. Megfigyeli, gyűjti, sűríti és feldolgozza az „itt és most” jelenségeit. A narratívát nélkülöző, számítógép segítségével életre keltett munkáiban fiktív karaktereket hoz létre. Princess Beauty című animációjának alapja saját festménye, amely Lucas Cranach festőművész 16. századi, Anna Cuspinianról készült portréjának kortárs újraértelmezése.

A 10 ezer euró összegű elismerést Szabó Eszter egy külföldön megvalósuló kiállítás és az ahhoz kapcsolódó költségek biztosítására használja fel.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj öt döntősének – Balázs Nikolett, Farkas Roland, Kocsi Olga, Koós Gábor, Szabó Eszter – munkái a Q Contemporary Andrássy úti épületében láthatók 2021. szeptember 21. és november 14. között.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj története:

2021 – nyertes: Szabó Eszter
Döntősök: Balázs Nikolett, Farkas Roland, Kocsi Olga, Koós Gábor és Szabó Eszter

2019 – nyertes: Ember Sári
Döntősök: Asztalos Zsolt, Ember Sári, Erdei Krisztina, Kútvölgyi-Szabó Áron, Molnár Zsolt, Tranker Kata

2017 – nyertes: Németh Hajnal
Döntősök: Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Schmied Andi, Szabó Eszter

2015 – nyertes: Katarina Ševic
Döntősök: Albert Ádám, Kerezsi Nemere, Kokesch Ádám, Kudász Gábor Arion, Puklus Péter

2013 – nyertes: Nemes Csaba
Döntősök: Adamkó Dávid, Alpern Bernadett, Fabricius Anna, Kerekes Gábor, Péter Ildikó, Puklus Péter, Szabó Eszter, Szigethy Eszter

2011 – nyertes: Batykó Róbert
Döntősök: Barakonyi Zsombor, Kis Róka Csaba, Szűcs Attila, Agnes von Uray, Vécsei Júlia

További információ: https://www.leopoldbloomaward.com/