Szent Euszták

Eusztákot korábban Placidusnak hívták. Traianus császár katonai parancsnokaként szolgált. Az irgalmasság cselekedeteiben lankadatlan volt, de bálványt imádott. Hitvese ugyanazt a hitet vallotta, és ugyanúgy gyakorolta az irgalmasságot, Két fiat nemzett Euszták, akiket nemeslelkűsége szerint nemeslelkűségben neveltetett. És mert az irgalmasság cselekedeteit állhatatos buzgalommal gyakorolta, kiérdemelte, hogy az igazság útja megvilágosodjék előtte.
Egy napon vadászat közben szarvascsordára bukkant. Észrevett egy gímet, amelyik a többinél pompásabb és nagyobb is volt, s a csordát elhagyva előreszökkent az erdő sűrűjébe. Mialatt katonái a többi szarvassal törődtek, Placidus minden igyekezetével ezt az egyet követte, és igyekezett kézre keríteni. Miközben erejét megfeszítve követte, a szarvas egy szirt tetejére hágott. A közelébe érve Placidus lázasan gondolkodott, hogyan ejthetné el. Mikor alaposabban szemügyre vette a szarvast, agancsai között megpillantotta a szent keresztet a nap fényénél tündöklőbb alakban, s Jézus Krisztus képmását, aki a szarvas szája által – miként hajdan Bálám szamara által – így szólította meg őt: „Miért üldözöl, Placidus? Irántad való irgalomból jelentem meg néked ebben az állatban. Én vagyok Krisztus, akit te ismeretlenül tisztelsz. Alamizsnáid feljutottak színem elé, ezért jöttem el. E szarvasban, akire vadásztál, én vadásztam terád.”
Egyesek azt mondják, hogy a szarvasagancsok között megjelent Krisztus-képmás mondta el e szavakat.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (részlet)

A gyermekek világnapja

1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartjuk A GYERMEKEK VILÁGNAPJÁt, elsősorban a fejlődő országok gyermekeinek támogatására. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait.

Biztosítási világnap

Az osztrák biztosítók kezdeményezésére szeptember 20. BIZTOSÍTÁSI VILÁGNAP.

Tamási Áron születésnapja – 1897 – A Digitális Irodalmi Akadémia tagja

TAMÁSI ÁRON (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.): író. 
Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait szülőfalujában és Székelyudvarhelyen végezte, 1917-ben hadiérettségit tett. 1918-ban az olasz fronton szolgált, ősszel megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen. 1921-től Kereskedelmi Akadémiára járt. 1922-ben diplomát kapott, bankokban dolgozott Kolozsváron, Brassóban. 1923-ban a Tizenegyek című kolozsvári antológia szereplője. 1923 júliusa és 1926 májusa között az USA-ban alkalmi munkás, banktisztviselő; írásait folyamatosan hazaküldte. 1925-ben megjelent első novelláskötete (Lélekindulás). 1926-tól 1944-ig Kolozsváron élt, az Újság, az Ellenzék munkatársa, előadókörutakat szervezett, többször szerepelt Magyarországon. 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1935-től politikai felfogása radikalizálódott, nézetei a népi írókéhoz kerültek közel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében, 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937-ben a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke. A II. világháború Budapestre sodorta. Bajor Gizi házában vészelte át Budapest ostromát. 1945–47-ben országgyűlési képviselő. 1949–1953 között kiszorították az irodalmi életből. Az enyhülés kezdetét a Nagy Imre-kormánytól kapott Kossuth-díj (1953) jelzi. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései. Tizenegy év távollét után először 1956 augusztusában látogathatott haza szülőföldjére. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetsége társelnöke, 1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. A forradalom első napjaiban nyilatkozata (Magyar fohász) hangzott el a rádióban, és ő fogalmazta meg az Írószövetség közgyűlésén december 28-án fölolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatot. 1957–58-ban többször tanúnak idézték, vallatták. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja. Szülőfalujában temették el.
1943–1949 között az MTA levelező tagja, 1989-ben posztumusz visszaállították akadémiai tagságát. Többszörös Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1933, 1943).
Nyelvteremtő író. Írásművészete a népi irodalom igézetében fogant epika líraibb hangú változata, tematikája a székelység világához kapcsolódik. Gyökerei e zárt etnikai közösség mese- és mondavilágába nyúlnak vissza, erősen támaszkodik a tájnyelvre; jelentős szervező elve műveinek a mesei elemekkel elért jelképteremtés.
Korai novelláinak témája a háború, a székely népélet, a trianoni sokk okozta tragédiaérzet. Mesei és balladai mozzanatok keverednek írásaiban, al romantikus, hol humoros novellák hősei a megtörhetetlen életakarat példái (Siratnivaló székely; Tüzet vegyenek!; Ördögváltozás Csíkban).
Első regényében (Szűzmáriás királyfi, 1928) egy nagy tehetségű, de környezete által nem becsült diák eposzi életútján a székely népsors tragikumát mutatja be, erősen romantizáló, néhol miszticizmusra hajló látásmóddal. Realista hangvételű, az erdélyi magyar arisztokráciát bíráló társadalomkritikai regénynek készült a Címeresek (1931). A magyar–román együttélés lehetőségének balladai példázatát adja 1929-es kötetének címadó novellájában (Erdélyi csillagok).
Valóság és mese szerves egységének ábrázolásához a harmincas évek elején jutott el. Az Ábel a rengetegben (1932) a kisebbségbe került romániai magyarság sorsának modellje is. Hőse gyerekember, aki jellemet próbáló és fejlesztő körülmények közé vetődve hevül szembe a természeti, társadalmi és nemzeti kiszolgáltatottsággal. A regénytrilógia harmadik kötetének végéről szállóigévé lett mondat („Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”) életművének művészi és etikai foglalata (Ábel Amerikában, 1934).
Az ősi lélekvándorlás hitén alapul a test és a lélek, a föld és az ég, az ember és a természet misztikus egységéről beszélő jelképrendszerű – trilógiának tervezett – két regénye (Jégtörő Mátyás, 1935; Ragyog egy csillag, 1938), és hasonló mozzanatok jellemzik novelláinak egy részét is (Rügyek és reménység, 1936; Virágveszedelem, 1938).
A társadalomrajzot, falu- és családtörténetet, személyes vallomást vegyíti „hazai tudósítása” (Szülőföldem, 1939), mely néha hajlamos a „székely lélek” kissé idillikus ábrázolására, mégis e könyv jelenti stílusművészetének legteljesebb megvalósulását. Nemcsak a szülőföld szeretetéről, hanem a kisebbségi sorban élőkkel való sorsvállalásról is szól. A művet a háború után elhallgatták, második, hasonmás kiadása csak Baselban jelenhetett meg 1986-ban. Az irodalmi életből kiszorított, illúziótlanná váló író a történelemhez fordulva találta meg újra saját hangját, ám könyvei több évig kiadatlanok maradtak. A Bölcső és bagoly (1953) egy több kötetesre tervezett önéletrajzi sorozat első fejezete, gyermekkorának falusi világát idézi, a Hazai tükör (1953) című ifjúsági regény pedig a reformkori és az 1848-as Erdély tablójába rejtve szabadságeszményét fogalmazza meg. A történelem által Dunántúlra sodort székely család új közösségteremtő kísérletéről vall a Szirom és Boly (1960) című „rege”. Utolsó önéletrajzi emlékezésében a két világháború közötti erdélyi irodalom idejét idézte föl humorral és nosztalgiával (Vadrózsa ága, 1966).
Életművének jelentős része a magyar dráma történetéhez tartozik. Mintegy 20 színpadi műve, mesejátéka, jelenete az epikus ismert nyelvén szól, líraiság és balladai komorság, valóság és mese ölelkezik bennük olykor tanító szándékkal. A népi színjátszás megoldásaihoz kapcsolódva felhasználta a lakodalmas, a passiójáték, a kántálás és a népi hiedelemvilág elemeit (Énekes madár, 1933; Tündöklő Jeromos, 1936; Vitéz lélek, 1941; Csalóka szivárvány (1942); Hullámzó vőlegény, 1947; Hegyi patak, 1959; Boldog nyárfalevél, 1962).
Az egyedi íráskészségen és látásmódon túl dokumentumértékük miatt is fontosak publicisztikai munkái (Virrasztás, 1943; Jégtörő gondolatok, 1982).

(N. Pál József szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

Bauer Mihály születésnapja – 1874

BAUER MIHÁLY(Budapest, 1874. szeptember 20. – Budapest, 1945. március 2.): matematikus. Első önálló kutatási eredményét tizennyolc éves korában publikálta. 1895-96-ban külföldi ösztöndíjat kapott. 1900-ban műegyetemi adjunktus, 1909-ben pedig műegyetemi magántanár lett az analitikai számelmélet és függvénytan tárgykörben. 1918-ban az egyetem oktatója lett. 1922-ben König Gyula-díjat kapott. A Tanácsköztársaságban való politikai szerepvállalása munkája folytatásában a műegyetemen nehézségeket okozott. 1936-ban nyugdíjazták, majd Budapest ostromának végén, váratlan balesetben hunyt el.
Kutatásai az elemi és algebrai számelmélet, valamint az algebra területére estek, de van számos függvénytani és geometriai tárgyú eredménye is. Működése lényeges eredményekkel járult hozzá a modern algebra és számelmélet felépítéséhez.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1999. MTESZ)

Benyovszky Móric születésnapja – 1741

BENYOVSZKY MÓRIC (Verbó, 1741. szeptember 20. – Madagaszkár, 1786. május 26.), a híres világutazó nemesi családból származott, édesapja huszárezredes volt. Ifjúkorát Bécsben töltötte, majd Lengyelországba ment és ott részt vett az orosz elnyomás elleni szabadságharcban. Érdemeiért ezredesi majd tábornoki rangot kapott. 1769-ben a cári csapatok fogságába esett, Szibériába száműzték. A Kamcsatka félszigetre került és 1771-ben a kormányzó kísérőjeként bejárta a félszigetet. Orosz kutatók feljegyzései és saját tapasztalatai alapján szinte az egész Kamcsatkát átfogó, sokrétű, földrajzi, néprajzi és történeti vonatkozású ismereteket szerzett, amelyeket később emlékirataiban tett közzé. Ugyanebben az évben néhány társával egy vitorláshajón megszökött: Amerika felé vették útjukat. Több hónapos hajózással, Japán útba ejtésével jutottak el a portugál fennhatóság alatt álló Makaóba. A megismert tájakról szintén részletes, helytálló leírást olvashatunk emlékirataiban. A viszontagságok, betegségek következtében megfogyatkozott szökevények 1772. júliusában érkeztek francia földre. XV. Lajos király megbízta Benyovszkyt egy önkéntesekből álló expedíció vezetésével és kereskedelmi telep alapításával Madagaszkár szigetén. 1774. február 14-én érkeztek meg a sziget északkeleti részére, ahol Benyovszky megalapította a Louisbourg nevű települést. Diplomáciai ügyessége révén kibékítette a sziget harcban álló népcsoportjait, majd hasznos közmunkákat szervezett: utakat építtetett, csatornákat ásatott, mocsarakat csapoltatott le. Expedíciókat szervezett a sziget minden részének megismerésére. Mint kormányzó, nagy népszerűségnek örvendett: e tisztéről lemondva a bennszülöttek kormányzóvá választották.
1776-ban visszahajózott Európába: ellátogatott Magyarországra is, részt vett a bajor örökösödési háborúban, Mária Teréziától grófi címet kapott. 1784-ben Amerikába, Baltimore-ba utazott, ahonnan hatalmas rakománnyal: fegyverekkel, mezőgazdasági munkaeszközökkel tért vissza Brazília érintésével Madagaszkárra. A franciák természetesen nem nézték jó szemmel népszerűségét, erősödő befolyását. A sziget francia kormányzója fegyveres sereggel támadt rá: a túlerőnek Benyovszky csapata nem tudott ellenállni, ő maga is egy csata áldozata lett.
Francia nyelvű útleírása angol fordításban jelent meg először Londonban 1790-ben Memoirs and travels címmel. Nemzetközi sikert aratott, hét nyelven, húsz kiadásban jelent meg. A művet Magyarországon Jókai Mór adta közre 1888-ban. Életútját a magyar szépirodalomban Gvadányi József (1793) és Jókai Mór (1891) örökítette meg.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

Bodrogi Tibor születésnapja – 1924

BODROGI TIBOR (Újpest, 1924. szeptember 20. – Budapest, 1986. március 6.): etnográfus, a történettudományok doktora (1983). Tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen végezte néprajz-ősrégészet szakon. 1948-tól 1968-ig a Néprajzi Múzeumban dolgozott, előbb muzeológus, majd 1961-től főigazgató, 1968-tól az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának munkatársa, igazgatóhelyettes., 1982-84-ben igazgató. Kutatási területe az egyetemes néprajz, ezen belül a művészet-etnológia, tudománytörténet és szociálantropológia.
Múzeumi munkája irányította figyelmét a természeti népek művészetére. Óceánia művészete (Bp., 1959); Afrika művészete (Bp., 1967); Indonézia művészete (Bp., 1971) című könyvei, valamint összefoglaló munkája, a Törzsi művészet (Bp., 1981) Európában sok helyen, szinte valamennyi világnyelven megjelent. 1971-től egyetemi docens. Egyetemi kézikönyvnek szánta a Mesterségek születése (Bp., 1962) és a Társadalmak születése (Bp., 1962) című munkáit. Egyik fő feladatának tekintette a nyugat-európai etnológia klasszikusainak (Morfian, Frazer, Birket-Smith) megismertetését. Doktori értekezésének címe: L. H. Morfian és a XIX. századi evolucionizmus. Az Acta Ethnographia főszerkesztője, a Néprajzi Társaság alelnöke volt. Tanulmányai nagy számban jelentek meg külföldi és hazai folyóiratokban.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1999. MTESZ)

Kallina Mór születésnapja – 1844

KALLINA MÓR (Gross–Bittesch, Morvaország, 1844. szeptember 20. – Budapest, 1913. május 5.): építész. Építészeti tanulmányait Prágában végezte, utána Otto Wagner bécsi építész irodájában dolgozott, együtt végezték a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tervezését. Több bérpalota építésére kapott megbízást. Az új Országházra kiírt pályázaton díjat nyert. Vejével, Árkay Aladár építőművésszel elnyerték a budai Vigadóra kiírt pályázat első díját, és ők építették fel. Műveit neoreneszánsz stílusban tervezte. Az ő alkotása a Szentkirályi utcai volt Nemzeti Tornacsarnok, a volt honvédelmi minisztérium a Várban és a Szent Gellért-emlékmű architektúrája is.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1994. MTESZ)

Söpkéz Sándor születésnapja – 1866

SÖPKÉZ SÁNDOR (Brád, 1866. szeptember 20. – Budapest, 1938. október 24.): gépészmérnök, műegyetemi tanár. Budapesten szerzett mérnöki és műszaki doktori diplomát 1888-ban, Berlinben és Londonban is tanult. Gyakorlati működését a Ganz és Társa villamossági osztályán kezdte, majd a Siemens és Halske cégnél a kocsiépítő osztály vezetője. 1895-től MÁV-főmérnök, és az elektromos osztály élén az elektromos vasútvilágítás és a pályaudvarok világításának bevezetését irányította. 1900-tól vasúti és hajózási felügyelő, 1906-tól minisztériumi osztálytanácsos. 1899-ben műegyetemi magántanári képesítést nyert, majd 1908-tól 1938-ig a II. elektrotechnikai tanszék vezetője volt. 1932–33-ban a műegyetem rektora: 1927-től 1935-ig országgyűlési képviselő.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1991. MTESZ)