Szikora János leköszön Székesfehérváron, Lőrincz Zsuzsa pályázik

Színpad

Szeptember 14-én tartotta évadnyitó társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az eseményen az új évad bemutatói mellett a teátrum jövőjéről és az új igazgatói pályázat részleteiről is szó esett. Szikora János bejelentette, hogy a kontinuitás jegyében Lőrincz Zsuzsa, a színház jelenlegi ügyvezetője adja be pályázatát.

Évadnyitó a Vörösmarty Színházban. Fotó: Burkus D. Egon
Évadnyitó a Vörösmarty Színházban. Fotó: Burkus D. Egon

Szikora János, a színház igazgatója beszéde elején köszöntötte a társulat színművészét, Kovács Tamást, aki a napokban vette át a Junior Prima Díjat. A színházigazgató, aki 13 éve vezeti a fehérvári teátrumot, bejelentette, hogy a 2024/2025-ös évad folyamán jótékonysági talk show-kat szervez majd a színház, ahol 50 éves szakmai karrierjének emblematikus alakjaival ül le beszélgetni. Az események bevételéből egy alapítványt szeretne létrehozni, melynek célja, hogy a színház fiatal művészei számára külföldi tapasztalatszerzés céljából évente szakmai utakat tudjanak finanszírozni egy-egy ösztöndíjjal.

A igazgatói pályázat úgy fogalmazott: az évad végén az igazgatói pozíció terhét ugyan leteheti, a felelősséget viszont nem. Éppen ezért egész nyáron azon dolgoztak kollégáival, hogy a színház vezetésének átadása összhangban és a teátrum érdekeinek legmegfelelőbben menjen végbe. Bejelentette, hogy a Vörösmarty Színház igazgatói pozícióját Lőrincz Zsuzsa, a teátrum jelenlegi ügyvezetője fogja megpályázni, aki menedzser-igazgatóként vezetné a színház működését, mellette pedig létrejönne az a művészeti tanács, amellyel közösen határoznák meg a művészeti stratégiát. A művészeti tanács egy művészeti vezetőből, egy főrendezőből, illetve egy művészeti intendánsból állna Bagó Bertalan, Horváth Csaba és Szikora János személyében.

Lőrincz Zsuzsa játszott Temesváron, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és Sopronban, rendezett Veszprémben, Zalaegerszegen és a Zsámbéki Színházi Bázison, dramaturgként dolgozott Debrecenben és Budapesten. A Vörösmarty Színházban 2014 óta rendez gyermekelőadásokat, az ő nevéhez fűződik a 2022-es Petőfi rock. A Vörösmarty Színház művészeti vezetésének tagja: először stratégiai munkatársként, 2022 szeptembere óta pedig ügyvezetőként. A diákokkal való kapcsolatért felelős munkatárs, a Koronázási Szertartásjátékok egyik szervezője, a Rákóczi Szövetség és a Vörösmarty Színház által közösen létrehívott Kárpát-medencei színjátszó tábor alapító tagja. Neki köszönhető az Atlantisz Program, a Multiverzum, mindezek mellett az Újszövetség Maraton egyik fő szervezője. Jelentős szerepet vállalt a Színházi Olimpia vendégelőadásainak megszervezésében, lebonyolításában.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, hogy a következő igazgatói pályázatot a tervek szerint november-december hónap fordulóján fogja kiírni a város önkormányzata. Kijelentette, hogy az önkormányzat célja, hogy olyan pályázat készüljön, amely a város és a színház érdekeit szolgálja, hiszen a Vörösmarty Színház nemcsak Székesfehérvárnak, de a térségnek is meghatározza a kulturális életét.

A Vörösmarty Színház öt nagyszínpadi és öt kamara-előadást mutat be az évadban, valamint nyolc gyermek- és ifjúsági előadást is láthatnak majd a fehérvári nézők.

Az első három bemutatónak már elkezdődtek a próbafolyamatai. Az első premiert a Pelikán Fészekben rendezik október 12-én: A mi Rómeónk és Júliánk címmel a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Teleki Blanka Gimnázium diákjainak szereplésével kerül színpadra Shakespeare klasszikusa. A 2024-es Atlantisz Program győztes csapatai Ferenczy Noémi és Somos Ákos drámapedagógusok rendezésében alkotják újra a veronai szerelmesek tragikus történetét.

A nagyszínpadon először Horváth Csaba állítja színpadra Móricz Zsigmond egyik legismertebb művét, az Úri murit, ennek a produkciónak október 19-én tartják a bemutatóját. A következő nagyszínpadi premier William Shakespeare A windsori víg nők című komédiája lesz Szikora János rendezésében. Az előadás a Vörösmarty Színház és a Komáromi Jókai Színház koprodukciójában jön létre, Falstaffot Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója alakítja. A további nagyszínpadi premierek a 2025-ös naptári évben jönnek majd létre. Húsz év után visszatér a Vörösmarty Színház nagyszínpadára a Hegedűs a háztetőn.Tevjét Egyed Attila, Goldét Váradi Eszter Sára játssza majd, az előadást Telihay Péter rendezi. A nagyszínpadi premierek sorát Térey János műve, A Nibelung-lakópark című produkció zárja Szikora János rendezésében. Az évad végén egy előbemutatót is rendez Szikora János a nagyszínpadon: Jókai Mór regénye alapján Nagy Tibor Magnus musicaljét, a Benyovszky, a szabadság szerelmese című művet állítja színpadra. A főszerepet György-Rózsa Sándor alakítja, aki egyszer már Benyovszky bőrébe bújt az ősbemutatón, szerelmét Kiss Diána Magdolna játssza.

A Kozák András Stúdióban az évad első bemutatója Ivan Viripajev Részegek című drámája lesz. Az előadást Bagó Bertalan rendezi, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói írnak hozzá zeneműveket, amelyek élőben szólalnak meg az előadásokon. Horváth Csaba  jellegzetes fizikai színházi stílusával ezúttal egy mélylélektani dráma, Eugene O’Neill Amerikai Elektrájának a mélyére ás. Bagó Bertalan rendezésében kerül színpadra Herczeg Ferenc Kék róka című darabja.