Színpad
A nyitottság a koncepció
Csütörtökön kezdődik a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM), amelynek nyitóelőadása a Fővárosi Nagycirkuszban lesz.
Fotón a 60-as évek színészhallgatói
Digitalizálták az Ódry Színpad 1956 és 1969 közötti vizsgaelőadásain készült archív felvételeket.
A csacsifogattól a művésztelepig
Magyar Örökség díjjal tüntetik ki a vajdasági Tanyaszínházat. Ebből az alkalomból kérdezte Magyar Attilát, a társulat vezetőjét a Vajdaság ma.
Az aranygyapjas kaland
Az aranygyapjas kaland címmel tart bemutatót szombaton a Kolibri Színház. Fábri Péter színdarabját az igazgató, Novák János rendezésében láthatja a közönség.
Táncosok a falakon
Készítettek koreográfiát felhőkarcolók üvegablakaira és több száz méteres sziklafalakra is. A Bandaloop társulat 90 fokkal megdönti a színpadot, és megmutatja, hogy a táncművészetben nincs lehetetlen. A Budapesti Tavaszi Fesztiválra ismét Magyarországra érkezik a legendás csapat: április 6-án a Müpa falain, valamint a Fesztivál Színházban láthatjuk lélegzetelállító produkciójukat. 7 (mozgó)kép a vertikális tánc amerikai úttörőiről.
A legjobb Figurák
A gyergyószentmiklósi színház reprezentatív előadásait mutatja be három nap alatt. Az április 3-5. között zajló rendezvénysorozat a FiguraFeszt nevet viseli.