Színpad

A Bábel szembesít, kérdőre von, és a vesztébe rohanó társadalom tüneteit vonultatja fel

A Duda Éva Társulat Bábel című előadása a jelenkori káosz birodalmáról fest képet, és a gyorsuló világ centrifugájába pörget bele.

Hív a vasút, vár a MÁV

Bár a MÁV-val kapcsolatban sokunknak van negatív élménye, szívesen felszállnánk azonban arra a vonatra, amelyen hőseink utaznak, mert önmegismerésbe tartanak a kalandjaik. Kritika a Soltis Lajos Színház Magyar Álomvasutak című előadásáról.

Friss szövegek és alkotói optikák határozzák meg a húszéves Örkény Színház új évadát

Az Örkény István Színház a 2024/2025-ös évadban tíz bemutatót tart, ebből hét ősbemutató. Így rajzolódik ki az a törekvés, hogy az új színpadi irodalomra és a jelenkor formanyelvére figyelő kortárs színház legyen az Örkény.

Kortárs őserő a 19. századból

Almási-Tóth András azt mondja, hogy nem kell, mert nem is lehet megzabolázni azt az elemi nyerseséget, amely Muszorgszkijnak a most ősváltozatban színre került Borisz Godunovját áthatja. A rendező a politika helyett a démonokkal vívott harc felé fordult. Jászay Tamás írása.

Kiszavazós királydráma a Nemzetiben

A Nemzeti Színház Lear királya színes-szagos valóságshow, emberi drámákkal, életnagyságú rózsaszín nyúllal, háborús helyzettel. De vajon így közelebb kerülhetünk Shakespeare tragédiájának lényegéhez?

Díjazták a legjobb gyerek- és ifjúsági előadásokat

A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében május 6. és 10. között immár tizenegyedik alkalommal megrendezett seregszemlére Cziráki Judit dramaturg, művészeti tanácsadó válogatta a versenyprogramban szereplő 22 előadást és színházi nevelési programot.

Nem tudtam eldönteni, hogy sirály vagyok vagy színésznő

Bíró Panna Dominika 2022-ben, A Király-sorozat Háfra Marijaként robbant be, de már előtte is – azóta pedig még inkább – jó néhány hazai és nemzetközi kis- és nagyjátékfilmben, sorozatban tűnt fel. Látható videóklipekben és reklámokban, játszik vidéken és Budapesten, kőszínházi és független produkciókban. Interjú.

Mély vízbe dobták, így lett színész a legszebb orgánumú művészünk

Tekintetében némi gyanakvás, markáns arcában a két keserű ránc, eleganciájában az érezhető távoltartás s mindehhez az érces hang mintha csupa negatív figura alakítására predesztinálta volna. Pedig Greguss Zoltán színészete sokszínű volt.

Az évadtervi lukfoltozó, akiben mindenki megbízik

Göttinger Pál több mint rendező: könnyű kezű színdarabokat ír, azokhoz nemritkán kultúrtörténeti ínyencségekkel teli műsorfüzetet állít össze, monodrámában játszik, sőt ha szükség van rá, be is ugrik (persze, csak a maga rendezte produkciókba), lazán utazik az improvizációban, és az operabeavatásnak is szakavatott mestere.

Egy ritmusban a közösséggel

A népzenei kultúra aktív megélése védőhálót képezhet az állami gondoskodásba került és veszélyeztetett gyermekek életében. Ebben segít az Ágota Alapítvány és a Tiszavirág Táncegyüttes együttműködése, amely táncprogramokkal nyújt jellem- és közösségformáló élményeket nehéz sorsú dél-magyarországi fiataloknak.

A színész olyan, mint egy nagy fiókos szekrény

Hernyák György Jászai Mari-díjas rendező, nyugalmazott egyetemi tanár. Aki csak ismeri, úgy emlegeti: a Hernyák. Idén megkapta a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. Több színészgenerációt vezetett a pályára az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakának osztályvezető tanáraként.

Akit megkínzott a 20. század

A két világháború közötti társadalmi regények szerzője, Zsolt Béla Kilenc koffer című önéletrajzi prózája a szenvedés infernális bugyraiba kalauzol bennünket.

Attól, hogy játszunk, még áraszthatunk jó kedélyt és örömöt

Anya és fia, akiket a hivatásuk, a színészet is összeköt. Csombor Teréz és Orth Péter ráadásul tizenöt éve ugyanannak a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színháznak a tagjai. Hol máshol, mint ott: a második otthonukban találkoztunk velük.

Huszti Péter, a fiú a térről

Május 4-én nyolcvanéves Huszti Péter Kossuth-díjas színész, rendező, a nemzet művésze, a Corvin-lánc kitüntetettje. Jelentős színházi szerepei mellett számos filmben is feltűnt, például Szabó István Szerelmesfilmjében vagy a Szász Péter rendezte Fiúk a térről-ben.

Mészöly Anna: Gyakran megtalálnak azok a karakterek, akik valamilyen titkot rejtegetnek

Tizennégy éves korában megszólalt és soha többé nem halkult el a belső hang, mely kérlelhetetlenül duruzsolta neki: a színészet az ő útja. Ő hallgatott rá, pedig nem lebegett előtte példakép, nem kapott ez irányban családi támogatást, és még a felvételire is félig titokban kellett ellógnia Budapestre. Aztán jött a Csipkerózsika-álom. A Soós Imre-díjas Mészöly Annával randiztunk.

Magyar csárdás és francia fényűzés a párizsi revüben

155 éve, 1869. május 2-án nyílt meg a Folies Bergère, Párizs leghíresebb revüszínháza. Több mint másfél évszázadnyi ikonikus zene, tánc és grandiózus jelmezek… de vajon hogyan került magyar népviselet és tokaji szüret a francia színpadra?