Színpad

„Ki vagyok én, hogy kiegészítsem Büchnert?” – Albu István a Woyczekről

„Egy színházban nem szeretem azt mondani, hogy nem szabad. Határok persze vannak, de mindenkinek máshol. Úgy vélem, hogy az egészséges erkölcsi határokon belül kell maradni” – mondja a gyergyószentmiklósi Figura igazgatója, aki Szatmárnémetiben állította színpadra a Woyczeket. Az előadás bekerült a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja idei versenyprogramjába. Albu Istvánnal ott beszélgettünk.

Juronics Tamás találkozása a kaméliás hölggyel

Juronics Tamás nem csupán a kortárstánc-szcéna szerelmesei, hanem az operakedvelők körében is népszerű alkotó. A Traviatához különleges viszony fűzi. Interjú.

Csonka András: Pici színház, pici zene, pici játék

Csonka Pici – ahogy a művészvilág szólítja Andrást – új show-ra készül. Valójában többre is, de elsőként Jávor Pált alakítja, ami nem is esik nehezére, hiszen a két karakter közös sármja azonnal szembetűnik. Hat másik művész is csatlakozik hozzá, így keltik életre az egykori legendás korszakot. Pici életútjának három sínpárjáról és nagyszabású tervéről is mesélt.

„Csak fizikailag lassultam le” – Molnár Piroskát, a CineFest életműdíjasát kérdeztük

A Nemzet Művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. Idén neki ítélték a CineFest életműdíját is. Meglepődött, és ha nincs az elismerés, talán sosem szembesül azzal, hogy mennyi filmet forgatott, mondja. Örül a sikernek, de nem dől hátra. Interjú.

„Lehet, hogy egyszer majd el szeretnék jutni egy prózai rendezésig?” – Feledi János összművészete

Stílusváltásban van. Élőzene, kortárs tánc, jazz, népballada – legújabb darabja, az Esszencia ezekből tevődik össze. A Feledi Project bemutatója telt házat vonzott és tapsvihart aratott a Nemzeti Táncszínház évadzáró, TáncPark programsorozatában. A művész nem csupán témákban, hanem a megvalósítás terén is új utakat keres, mi több, egyre gyakrabban kacsintgat más műfajok felé. Feledi János koreográfus az összművészetről és a pozitív gondolkodásról.

Az elfelejtett aradi vértanú és bálkirály

A Madách Színház A tizenötödik című musicalje az aradi vértanúk sorsát helyezi középpontba a tizenötödik áldozat, Kazinczy Lajos személyén keresztül.

Játékosság, ökotudatosság és cselekvésre késztetés – Bemutatkozik a Bábozd Zöldre Egyesület

A környezettudatosságra nevelést sem lehet elég korán kezdeni. A Művészetek Völgye Zöld udvarában 2019 óta van jelen a Bábozd Zöldre Egyesület, amelynek munkatársát, Odler-Hevesi Ildikót kérdeztük az egyesület munkájáról és a fesztiváljelenlét fontosságáról.

Pokorny Lia: A majdot azt most csináljuk! – podcast

Mi lenne, ha… – játék a lehetőségekkel. A Kultúra.hu podcastjának negyedik vendége Pokorny Lia színművésznő.

2078 km – közösségi színházi előadás

Hátrányos helyzetű fiatalok és négy országból érkező, szociálisan elkötelezett alkotók együttműködésével születik meg a 2078 km című előadás, amely július 28-án a Szentendrei Teátrumban, július 29-én pedig Hernádszentandráson, a TeatRom fesztiválon mutatkozik be.

„Vadállatbefogónak túl urbánus vagyok” – Beszélgetés Penke Bencével, a Momentán Társulat tagjával

A Momentán Társulat nem visszatérő vendég, hanem visszatérő udvargazda a Művészetek Völgyében: Kapolcson tíz nap alatt 62 programmal várják az érdeklődőket. Penke Bencével, a társulat tagjával beszélgettünk az idei újdonságokról és persze a régiségekről.

„Az alapélményeimet elég jó helyeken szedhettem össze” – Hat kérdés Bodolay Gézához 65. születésnapja alkalmából

„Rendezte: Bodolay” – ezt a kiírást negyven éven át lehetett olvasni számtalan színlapon, miközben Bodolay Géza dramaturgként, műfordítóként, egyetemi tanárként egyaránt tevékenykedett. Irodalmi vénáját a felmenőitől örökölte, és már egészen fiatalon beszippantotta az európai múzeumok, mozik és színházak világa. Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész.

Csőre Gábor: A Keresztapa 3-on zokogni szoktam – podcast

Jellegzetes hangját egy ország ismeri és szereti. Mindig is színész akart lenni, de ha mégis másképp alakult volna, akkor régész vagy politológus lenne. Az életéről szóló film főszerepét Ötvös Andrásra bízná. Hogyan jutott el egy pajzán sztorikkal tarkított történeten keresztül a Bibliáig? És miért sírja el magát rendszeresen a Keresztapa 3-on? Mi lenne, ha… – játék a lehetőségekkel. A Kultúra.hu podcastjának harmadik vendége Csőre Gábor színművész.

„Egyszerre volt alázatos szolga és megvesztegethetetlen nagyúr” – Fülöp Viktor balettművészre emlékezünk

Huszonöt éve, 1997. július 13-án halt meg Budapesten Fülöp Viktor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész.

„Mindig keresőben vagyok” – Beszélgetés Hunyadi István színművésszel

„Nagyon közel állnak hozzám azok a karakterek, akik lecsúsznak a világ pereméről vagy oda vannak taszítva” – mondta a Kultúra.hu-nak Hunyadi István. A nagyváradi Szigligeti Színház színművésze Az öngyilkos című előadásban szerepe expresszív megfogalmazásáért díjat kapott a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján. Vele beszélgettünk.

„Soha nem voltunk ennél magányosabbak” – Beszélgetés Kovács András Péter humoristával

Kikapcsolódásként drónokat épít, zenél, filmeket készít, könyvet ír. Járja az országot telt házas önálló estjeivel, ahol úgy nevettet, hogy közben a nézők a meghatottság könnyeit nyelik. Kovács András Péter Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház tagja, a hazai stand-up comedy egyik legsokoldalúbb képviselője.

Thealter: fókuszban a fiatal alkotók és a színházi sokszínűség

Július 29-én Németh Nikolett Fajankó című drámájának ősbemutatójával kezdődik, és augusztus 6-ig tart a 32. Thealter fesztivál Szegeden.