A második világháborút követően ? szovjet támogatással ? pár esztendő leforgása alatt teljhatalomra tettek szert a kommunisták Magyarországon. A képzőművészetben a kötelező minta a szocreál lett. 1950-ben a Műcsarnokban megrendezett első szocreál seregszemlén ismert, a diktatúra mókuskerekébe beálló alkotók mellett hirtelen feltűnt dilettánsok adtak számot esztétikai és ideológiai "fejlődésükről". A kiállítás egyik főműve volt Benedek Jenő Mit láttam a Szovjetunióban? című hatalmas zsánerképe, mely jelenleg az Emlékpont művészeti termében látható. A kirgiz sapkában mesélő fiatalember a szovjet mezőgazdaság "csodás" eredményeit, a kombájnt, a kolhozokat, a visszafelé folyó folyókat ecseteli falubéli hallgatóságának. A kép fő ideológiai töltetét a háttérben megbúvó "hitetlen" bajszos kulák figurája adja.
Az ötvenes évek első felében a szocreál kötelezően uralta az összes művészeti ágat, így jelen volt az építészetben, a képzőművészetben, a zenében vagy éppen az irodalomban. A személyi kultusz a delelőjén a budapesti Felvonulási téren leleplezték Sztálin 8 méteres szobrát, a magyar írók versgyűjteménnyel készültek Rákosi 60. születésnapjára, megkezdődött az első szocialista város, Sztálinváros építése. Az 1956-os forradalom és szabadságharc porba döntötte a szovjet generalisszimusz monumentális bronz alakját, vele süllyedt el a klasszikus szocreál is
