animáció
Idén is lesz Rajzfilmünnep – Jankovics Marcell és Bálint Ágnes hősei is megelevenednek
Idén november 18. és 20. között kilencedik alkalommal kerül sor az Országos Rajzfilmünnepre. Ahogy a fesztivál címe is jelzi, nem csak egy helyszínre koncentrálódik az esemény: Abaújkérttől Zámolyig, megyénként 5-7 helyszín biztosít kikapcsolódást kicsiknek és nagyoknak.
Petőfi-emlékév: két új mesét készített a legendás kecskeméti rajzfilmstúdió
Október 5-én mutatták be Kecskeméten a Csonkatorony és a Gólyacsősz című két új rajzfilmet, amit a legendás kecskeméti rajzfilmstúdió, a Kecskemétfilm Kft. készített Bács-Kiskun megye értékeiről.
Tükörkép – Králl Kevin kisfilmje több helyen is bemutatkozik
Králl Kevin Tükörkép című animációs filmje október 13-án az ATAFF Szolnoki Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában is bemutatkozik.
A kulturális szakma kerül terítékre a Primanima Academy programjában
Október 5. és 8. között rendezik meg a 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált Budaörsön. Idén valósul meg először a Primanima Academy, mely a fesztivállal párhuzamosan futó szakmai platform, amely kerekasztal-beszélgetéseket, mesterkurzusokokat foglal magában magyar és angol nyelven.
Könyv jelent meg Csupó Gáborról
Csupó Gábor világhírű animációs filmes kalandokkal és kihívásokkal teli életútjáról szól A Pannónia Stúdiótól a hollywoodi csillagig című életrajzi kötet, amelyet kedden mutattak be Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) az alkotó 70. születésnapja alkalmából.
„Lassan megismerem önmagam” – Szucher Ágnes díjnyertes rajzfilmjéről
A 18. BuSho Nemzetközi Rövidfilmfesztivál legjobb animációnak járó díját a marosvásárhelyi születésű, Kolozsváron élő Szucher Ágnes Szerelem a korona idején című dokumentumfilmje kapta. Interjú.
Kedvenceink Dargay Attila rendezőtől
Ma lenne 95 éves Dargay Attila Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész, a magyar animációs filmművészet kiemelkedő alakja. A nevéhez fűződő kedvenc alkotásainkat gyűjtöttük össze.
Telt házas vetítésekkel és díjátadóval zárult az első Friss Kakas
Felfokozott érdeklődés a MOME diplomafilmje iránt, nagy sikerrel zajló szakmai programok, nemzetközi előadók, Grafix vásár és microdosemike-koncert: véget értek a Friss Kakas Animációs Filmnapok.
Virtuális valóság, társadalmi érzékenység és animációs sportfilmek: szakmai programok a Friss Kakason
Az április 22. és 24. közötti vetítéseket kísérő szakmai programokon szó lesz a VR-technológia nyújtotta lehetőségekről, az animációs filmek közösségi finanszírozásáról és az animációs újságírás kihívásairól is.
Teljes a Friss Kakas programja
Idén áprilisban első alkalommal jelentkezik a Friss Kakas Animációs Filmnapok, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs közössége (MOME Anim) és a Friss Hús közös rendezvénye. Az április 22. és 24. között a Toldi moziban zajló vetítésekre és szakmai programokra már elindult a jegyelővétel.
Animáció és épített környezet – Filmvetítés és beszélgetés
A K11 Művészeti és Kulturális Központ március 30-i programjának témája az animáció és az épített környezet lesz.
Jótékonysági vetítés az ukrajnai menekültek megsegítésére
A Menekülés című filmet forgalmazó Mozinet és a Művész mozit üzemeltető Budapest Film jótékonysági vetítést szervez: március 10-én az este 8 órás vetítés teljes nettó jegybevételét az ukrajnai menekültek megsegítésére fordítja. Az összeg a Menedék Egyesületen keresztül jut el a rászorulókhoz.
A 7. Animascope rövidfilmfesztiválon jártunk
Idén két év kihagyás után hetedszer is megrendezték az Animascope rövidfilmfesztivált, melyen a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) animáció szakos hallgatóinak legfrissebb munkáit láthattuk.
Ingyenes animációk a Filmión a magyar kultúra napjára
Mától vasárnap estig ingyenesen megtekinthető hat remek magyar animáció a Nemzeti Filmintézet streaming oldalán, a Filmión a magyar kultúra napja alkalmából. Az ünnepi válogatásban szerepel Dargay Attila legendás alkotása, a Lúdas Matyi, továbbá öt különleges rövidfilm.
Jön a 7. Animascope
Két év kihagyás után újra itt az Animascope, melyen a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakos hallgatóinak legfrissebb munkáit láthatja nagyvásznon a közönség.
Pénteki kultúrrandi Králl Kevin filmrendezővel
Animációs alkotásaival több hazai és nemzetközi filmfesztiválon is szép sikereket ért el, mégsem a díjak izgatják, hanem a bemutatkozási lehetőség. A legfőbb vágya az, hogy saját nyelvén, saját eszközeivel történeteket mesélhessen.